Miközben a politika iránt érdeklődők közössége teljes létszámban azon töri a fejét – éjt nappallá téve –, hogy mikor mi a céljuk a habonyisztikus kampányoknak és húzásoknak, bizonyos dolgok és körülmények csúnyán elsikkadnak. Nem mondhatni, hogy most jöttem rá a lényegre – minthogy a falvédőről sem az imént jöttem le –, de mégiscsak támadt egy kisebbfajta megvilágosodásom.
Akkor, amikor az Andy Vajna további televíziós terveiről szóló hírt olvastam pár napja. Nem is az, hogy horgásztévével sem lehet többet közölni az emberekkel, mint egy kaszinóval vagy gyémántbolttal.
Hanem az, hogy akar-e itt bárki bármit is közölni bárkivel. Az van, hogy ezek a srácok igazából csak sok-sok pénzt szeretnének keresni. A lehető legegyszerűbb módon.
Vegyük azt a korábbi információt, amely szerint a Vajnáék kezébe került TV2-nél emelik a reklámtarifákat. Normális viszonyok közt ez öngyilkos lépés lenne a versenyben hosszú ideje csupán második helyen álló kereskedelmi televíziótól. Mivel azonban a magyar média piaca irányított – ha rendes vagy, elárasztunk állami hirdetésekkel, ha nem, arra is képesek vagyunk, hogy az ijedősebb kapitalistákat is elriasszuk a környékedről –, egyértelmű, hogy rövid időn belül komoly bevételeket fognak kasszírozni.
Persze, hogy tisztában vagyok vele: amit korrupciónak szoktak nevezni, az valójában a Fidesz legfőbb politikája. Így zajlik az új gazdasági elit felépítése és helyzetbe hozása – a politikai-kulturális-intellektuális szinteket-ágakat hagyjuk ezúttal –, ez évek óta megy, ahhoz az orbáni felismeréshez igazodva, mely szerint a 2002-es választási vereség egyik meghatározó oka a hátország hiánya volt.
Csakhogy én nem erről beszélek.
Én arról beszélek, hogy a korábbi időkben feltételezhető, sőt felismerhető volt, hogy ennek az építkezésnek van valamilyen magasabb tartalma, elvi háttere, átfogó célja. A napjainkban ismét sokszor emlegetett polgári Magyarország 1998-ban vagy 2001-ben egyáltalán nem tűnt tök üres politikai terméknek. Hogy Orbán Viktor és legszűkebb környezete mit gondolt róla, nem tudhatom – nem látok bele a fejükbe, régen sem láttam, amikor napi szinten találkoztam és beszéltem velük a Parlamentben –, de hogy a közönség Fidesz-párti része felismerte és magáénak vélte a legfontosabb állítások igazságát, abban nem kételkedem. Ezt sok-sok későbbi fejlemény is bizonyítja, érdemes egyebek közt számba venni és rögzíteni, hogy hogyan fogyatkozott meg időközben a konzervatív értelmiségi holdudvar, és azt is, hogy miképpen silányult el a párt utánpótlása.
Arra akarok kilyukadni, hogy az elmúlt évtizedben nemcsak az üzenetek változtak meg alaposan – vagyis lettek egyre negatívabbak és radikálisabbak –, hanem a fideszes politikai gondolkodás is ellaposodott.
Mondom, hogy ez a gondolkodás mennyire volt értékvezérelt valójában, arról rengeteget lehet okoskodni – a balos-liberális szubkultúrák szerint semennyire, ám ez is mellékes ezúttal –, de hogy ennek a konzervatív-jobboldali publikumnak a polgári-értelmiségi része hitt benne, hogy az volt, és a szerzés, valamint a hozzá kapcsolódó ibizai luxusvideók és szépművészeti luxuslakodalmak láttán rombolást és pusztulást érzékel napjainkban, az nem vitatható.
Ennek a jelenségnek szimbólumai lettek a Habony Árpád- és Andy Vajna-féle srácok. Az ő tetteiknek és lépéseiknek egyszerűen nincsen speciális tartalmuk. Amikor egy Habony- vagy Vajna-nagybevásárlás megvalósul, az csak ezekről a nagybevásárlásokról és az általuk lehetségessé váló költésekről szól.
Konkrétabban: amikor egyre-másra indították a lapokat – Lokáltól 888-ig –, amikor pártharsonává formálták a köztévét, amikor megszerezték a TV2-t, amikor rádiót csináltak, amikor kiderült, hogy újabb adókra hajtanak, a politikát elemezgetni próbáló emberek egytől egyig azon morfondíroztak, hogy igen, nyomulnak, akarnak valamit, hatni és befolyásolni, de ezeken a senkit sem érdeklő vonalakon keresztül úgysem érnek el senkit a mondandójukkal. Oké, a TV2 más, annak vannak nézői is – de közel sem véletlen, hogy nagy lendülettel terelgetik még inkább a bulvár irányába.
Ezek az okoskodások mind egy szálig tévútra vitték az okoskodókat.
A birodalom nem üzenetközvetítésre kell. Hanem eszméktől, elvektől, építő energiáktól mentes gömbölyödésre.
Viszonylag sokat írtam Ukrajnáról az elmúlt években – ismerem valamennyire azt az országot –, és ezenközben igyekeztem hangsúlyozni mindig, hogy Európa félreérti, ami a szomszédban történik. Nem Nyugat- és oroszbarát erők harcolnak ott egymással szakadatlanul, hanem milliárdosok és milliomosok. Filozófiáktól, világ- és jövőképektől függetlenül, a gazdasági hatalom megragadása és megtartása érdekében. Az összes politikai erő egyforma, csak a retorikájuk más – mindegyik valakié –, és a helyzetük különbözik olykor, amibe a játszmák pillanatnyi hatásai következtében belekényszerülnek. Libikókáznak. Az egyik milliárdokat vesz ki a kasszából, a másik milliókat, az egyik felzárkózik, a másik süllyed. Az egyensúlyok törékenyek, az ország inkább működik pocsékul, mint elviselhetően, de amíg a pénz pénzt csinál, kit érdekel a közjó és a hasonló marhaságok?
Lehet kígyót-békát kiabálni a magyar politikai elitre, itt sem volt mindenki hófehér sosem, de attól a szomszédos világtól messze jártunk. Nos, könnyen lehet, hogy közeledünk, és nem is a kopaszok miatt. Ennek azonban sajnos még úgy sincs okunk örülni, hogy a látásunk tisztulásával jár.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
