1500 éves föld alatti templomot fedeztek fel Törökországban

Legalább 1500 éves az a bizánci stílusú templom, amelyet a napokban fedeztek fel a világ legnagyobb ismert földalatti városában, a közép-törökországi Kappadókiában, melynek neve sokak számára Szent Péter egy, a Bibliában szereplő leveléből lehet ismerős, mely ennek a városnak (is) van címezve.

A templomban csodálatos freskók sokasága található, melyek számos ismert bibliai jelenetet, köztük Krisztus Mennybemenetelét, valamint az Utolsó Ítélet Jelenések könyvében leírt képeit ábrázolják. A régészek szerint a templomnak még számos titka lehet, amit eddig nem fedeztek fel, lévén, hogy eddig csak a mennyezetet és a templom falainak a legfelső szakaszát sikerült feltárni.

„A freskóknak eddig csak egy kis részét sikerült feltárnunk” – nyilatkozta Ali Aydin, a templomban dolgozó egyik régész-kutató. – „A templom homlokzati oldalán számos fontos festmény található, ezek Krisztus megfeszíttetését, valamint mennybemenetelét ábrázolják, továbbá az apostolokat, szenteket, valamint Mózes és Elizeus prófétákat.”

A templomot egy lakótelep építése közben fedezték fel Nevsehir város alatt. Az istenháza közvetlenül csatlakozik azokhoz az ősi föld alatti lakásokhoz és az azokat összekötő alagútrendszerhez, melyeket már körülbelül 5000 éve is emberek laktak. Kappadókia földalatti városát még 2014-ben fedezték fel, és az eddig feltárt területek önmagukban elegendőek ahhoz, hogy kimondjuk, hogy az ismert földalatti városok közül ez a legnagyobb.

Hírdetés

Az időjárás miatt a régészek egyelőre felfüggesztették a további ásatásokat, így a templom falainak alsó része, valamint az esetleges mellékhajók egyelőre feltáratlanul nyugszanak egy igen vastag föld- és törmelékréteg alatt, viszont tartanak attól, hogy a téli nedvesség megrongálhatja a freskókat, így mindent részletesen dokumentáltak, és az állagmegóvásra fókuszálnak.

Az épület, mely a legnagyobb eddig megtalált kappadókiai istenháza, a megtalálásakor színültig meg volt töltve földdel, így a faltól elvált festmények sem tudtak lehullani, és mindent épségben megtaláltak a régészek. A munkálatokat tavasszal folytatják, majd miután a teljes épületet feltárták és megtisztították, teljes restaurálásnak vetik alá azt, és tervezik a látogathatóvá tételét is, a helyi polgármester, Hasan Üvner szorgalmazására, aki abban reménykedik, hogy a városából jelentős zarándokhely válhat, melyet évente keresztények sokasága keres majd fel, hogy megtapasztalja és átélje az ősi keresztény világ csodáit.

A templom azért érdekes, mert a föld alatt épült, és így, bár a város elhagyása után teljesen el lett hagyatva, mégis több, mint ezer év után is alig károsodott. Ennek köszönhetően élhették túl a korokat olyan ősi freskók is, melyek stílusuk és témájuk miatt az egész világon egyedülállóak, ezek között is kiemelkedő az a három, melyek közül az egyik Krisztust ábrázolja, ahogy megszaporítja a halakat, hogy az ötezres hallgatósága jóllakhasson, a másik az Úr mennybemenetelét mutatja be, a harmadik pedig azt, amikor Krisztus visszatér a világba és elpusztítja a gonosz szellemeket – ez utóbbi témájában annyira egyedi, hogy sehol máshol nem találni ilyen falfestményt a világon.

Orientalista.hu – Crusader


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »