A sztálingrádi ütközet volt a világtörténelem legnagyobb folyamatos csatája. A harc 199 napig tombolt egyhuzamban.
A veszteségeket még megbecsülni is nehéz: a szovjetek vesztesége akkora volt, hogy a szovjet kormány egyszerűen megtagadta azok nyilvánosságra hozatalát.
A tengelyhatalmak veszteségeit halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban 850.000-re teszik a történészek. 400.000 német, 200.000 román, 130.000 olasz és 120.000 magyar katona halt, sebesült meg vagy esett fogságba. A hadifoglyok többsége el is pusztult az 1943-tól 1955-ig tartó rabság alatt. A fentieken túl, kb. 50.000, a tengelyhatalmakkal harcoló korábbi szovjet (pl. ukrán nacionalisták) önkéntes halt meg, akiket a szovjetek fogságba esés esetén azonnal kivégeztek. A németek szintén rendkívül kegyetlenül bántak szovjet hadifoglyaikkal, akik tömegesen haltak meg, kiszabadításuk után pedig szovjet hadbíróság várt rájuk (hiszen megszegték Sztálin parancsát, hogy a harcot a végsőkig folytatni kell). Levéltári kutatások szerint a szovjetek vesztesége 1.129.619 fő volt (478.741 halott és hadifogoly, 650.878 sebesült), ez a szám azonban kissé nagyobb hadműveleti területre vonatkozik. Csak a bombázások első hetében kb. 40.000 civil pusztult el, a teljes civil veszteségekről becslésünk sincs.
A körülzárt német csapatok egyre inkább szorultak vissza a belvárosba. Január 25-ére elveszítették mindkét repülőterüket, ami teljesen lehetetlenné tette a további utánpótlást és a sebesültek elszállítását. A németek éheztek, és fogytán volt a lőszer is. Ennek ellenére folytatták a makacs ellenállást. Hittek abban, hogy a német hadsereg végül felmenti a várost, és általánosan elterjedt volt az a vélekedés is, hogy a szovjetek kivégzik hadifoglyaikat. A szovjeteket kezdetben meglepte a bekerített katonák magas száma, és többször meg kellett erősíteniük az ostromgyűrűt. Parlamenter útján tettek egy meglehetősen nagyvonalú ajánlatot Paulusnak a kapitulációra: garantálták volna a foglyok normális ellátását és orvosi kezelését a háború végéig, utána pedig kiengedték volna őket egy tetszőleges harmadik országba. Paulus, hűen a Hitlertől kapott parancshoz, az ajánlatot elutasította.
Paulus tábornok
Ezzel a 6. hadsereg sorsa megpecsételődött. Újrakezdődtek a véres utcai, házról házra folytatott harcok, ezúttal azonban felcserélődtek a szerepek: a szovjetek támadtak, és a németek szorultak vissza a Volga felé.
Január 30-án Hitler marsallá léptette elő Paulust. Mivel Paulus előtt még soha egyetlen német marsall sem adta meg magát, Hitler feltételezte, hogy Paulus a végsőkig fog harcolni, vagy öngyilkos lesz. Másnap, amikor a szovjet csapatok megközelítették a GUM áruház épületében berendezett főhadiszállását, Paulus megadta magát, amit február 2-án 91.000 további beteg, éhező, és reményvesztett német katona kapitulációja követett. A foglyok között 22 tábornok volt. Hitler dühöngött: “Paulus az örök dicsőség küszöbén csinált hátraarcot” mondta.
A Stalingrad c. német dokumentumfilm szerint kb. 11.000 német és szövetséges katona tagadta meg a fegyverletételt, és harcolt tovább, a halált választva a szovjet fogolytábor helyett. A szovjetek 1943 márciusában semmisítették meg az ellenállás utolsó gócpontjait és számolták fel a pincékben, csatornákban bujkáló csoportokat. Szovjet források szerint a fegyverletétel után 2.418 katonát öltek még meg harcban és 8.646-ot fogtak el.
A fogságba esett 91.000 német hadifogolyból csak kb. 6.000 élte túl a fogolytábort és került haza a háború után. Többségük már a fegyverletételkor kimerült, alultáplált és beteg volt. A foglyok egyenesen szovjet (főleg szibériai) kényszermunka-táborokba (Gulag) kerültek, ahol lassan végzett velük az éhség és a megfeszített munka. A főtiszteket Moszkvába vitték és propagandacélokra használták fel.
Indulás Szibériába.
Többen, köztük Paulus, Hitler-ellenes kiáltványokat írt alá, amelyeket Németországba sugároztak. Walther von Seydlitz-Kurzbach tábornok felajánlotta, hogy Hitler-ellenes hadsereget szervez a foglyok közül jelentkezőkből, de a szovjetek ezt nem vették igénybe. Az utolsó sztálingrádi hadifogoly 1955-ben tért haza Németországba.
A német közvéleményt 1943 januárjáig nem tájékoztatták a vereségről, azonban a megszokott heti rendszerességű győzelmi jelentéseket egy ideje már abbahagyták, így lehetett sejteni, hogy nincs minden a legnagyobb rendben. Kisebb-nagyobb katonai kudarcokat korábban is elszenvedett már a Harmadik Birodalom, de ehhez fogható csapás még nem érte. Joseph Goebbels propagandaminiszter a vereség hatására mondta el február 18-án híres beszédét a berlini Sportpalotában, ahol totális háborúra szólította fel a német népet.
Források:
Гриф секретности снят: Потери Вооруженных Сил СССР в войнах, боевых действиях и военных конфликтах: Стат. исслед./ Г. Ф. Кривошеев, В. М. Андроников, П. Д. Буриков. – М.: Воениздат, 1993. С. 178—182, 369—370. ISBN 5-203-01400-0
Jump up MacDonald, John. Great Battles of World War II (English nyelven). London: Michael Joseph, [1986]
Jump up to: a b Beevor, Antony. Stalingrad. Viking, London (1998). ISBN
Wikipédia
magyartudat.com
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
