“Hej, te bunkócska, te drága…”, a kommunista uralom mozgalmi slágere hangzott így, valahogy így. Persze, a köznyelvben elterjedt a “bunkóság” használata, ami manapság valami olyasmit jelent, hogy az illető, akire mondjuk, akivel kapcsolatban használjuk, az bárdolatlan, faragatlan, durva, híján van a jó modornak, tehát nem közénk való, elhatárolódunk tőle. Hol találkozunk ilyen emberrel? Sokfelé, mert a bunkóság valami olyasmi, ami erőteljes személyiségjegy, nehezen tudja levetkőzni az illető. Még a parlamentbe is magával viszi, ha történetesen odakerül. Képviselőnek.
Valamikor, nem is olyan nagyon régen, a parlamenti képviselőnek nagy rangja volt: “honatyának” nevezték. E szót nem kell különösebben etimologizálni, azt jelenti pontosan, amit mondunk, vagyis a haza, a hon atyja, gondviselője, akit, mint az atyát, tisztelünk, szeretünk, mint saját atyánkat, apánkat. S ahol kifejti ténykedését, az pedig az ország első számú háza, az ország háza, az Országház, az Tisztelt Ház, vagy, ahogy leegyszerűsítve írjuk, és mondjuk is már, a T. Ház, a „téház”.
Korunk sok tekintetben preferálja a “liberális” eszméket, dolgokat. Ilyen liberális dolog a deheroizálás, a heroikusnak tekintett eszmék, emberek, akiknek szobrot emeltek régen, most hétköznapivá válnak, láthatóan azért, hogy populárissá váljanak egyben. Végső soron a Nagy Ember is csak ember, ő sem különb nálam, másoknál, az egyszerű embernél.
Van ennek a fuvallatnak egy szimpatikus része is, mindannyian Isten teremtményeI vagyunk, tehát senki sem különb ab ovo a másiknál. Visszaköszön a francia forradalom nagy eszméje, a közismert triászból az egyenlőség fogalma. Csakhogy a liberalizmus kezdi lejáratni magát, vagy legalább is akik hirdetik nagy hangon, azok kezdenek ellenszenvessé válni mindent elsöprő stílusukkal, a kisebbségi pozíció erőltetett többségivé válását szajkózva, ránk erőltetni akaró durva rámenősségükkel. Meg akarják etetni a főztjüket akkor is, amikor értésükre adjuk, hogy hányingerünk van ettől.
– De csak egyed, finom papit ad neked a bátyád!
Mert a nagy testvér pozícióját a világért sem adják fel, és ránk erőltetik azt, amit gusztustalannak, ehetetlennek tartunk.
– Egyed, mert én is ezt eszem!
Vagyis egyenlők vagyunk mindnyájan, a tanulatlan, tolvajlásból élő, a munkát messze elkerülő cigány ember mondjuk a nagy műveltségű, becsületes egyetemi tanárral.
És itt válik moralizálássá a gondolatmenet, ha akarom.
Mert a cigány emberek között is akad olyan, akinek kalapot emelünk, ha kiérdemli, és akad néha személyiség-zavaros orvos is, aki olyan társadalmi szerepmintát produkál, ami megvetést, közutálatot érdemel, nem pedig tiszteletet. Ne menjünk bele ebbe az utcába, maradjunk a mai képviselők bunkóságának témájánál.
Mindenki az, vagy van kivétel?
Perszer, hogy van!
Vannak értelmes, okos emberek is, de a többség kizárólag pénzkereseti forrásnak tekinti a képviselői állást, és mindent megtesz, hogy minél finomabb kenyere legyen, sőt, ha lehet, kalács legyen az a kenyér. Napjainkban világos tükör a TV, a tv közvetítések okán. Akinek jobb nem jut eszébe, és a közvetítéseket is nézi, világosan láthatja, micsoda figurák ezek a képviselők. Persze, a képviselői magatartás nemcsak a tv közvetítések által látható módon realizálódik, más vetülete is van ennek a dolognak. A bizottságokban való szereplés, és általában a közszereplés ugyanannak a dolognak a más-más oldala.
Példának okáért, ha valaki újságot lapoz, bár tisztában van azzal, hogy az ország szeme előtt teszi, az nyilván annyira magabiztos, hogy nagy ívben lecsinálja a tv-t, a közvéleményt, a választóit és mindent és mindenkit, csak azért is lapozza az újságot. Vagy beszélget, az orrát piszkálja, vakarózik.
Másfelől viszont ha kormánypárti, ha ellenzéki, a megszólalásai a butaság, a hülyeség, a nem odavalóság eleven példái.
Szóval, ellenszenvesen viselkedik.
Bunkó.
Azért, mert ez az alaptermészete, valahogy bekerült a parlamentbe, és most élvezi a magas fizetést, és különböző korrupciós ügyleteknél bábáskodik, minél nagyobb dohányra tesz szert a pozíciójánál fogva, és nem is érdekli más, csak ez az egyetlen dolog.
Elvileg előfordulhat, hogy a képviselői mentességét elveszíti, de erre ritkán adódik példa, a többi hasonszőrű alak nem adja ki.
A pártvezérek sem törnek pácát egykönnyen felette, “a mi kutyánk kölke” a korruptság fedőneve, a bajtársiasság kitekert példája.
Szóval, a példaadó emberi magatartás nem mostanában terem az ország házában. Pedig amilyen az ház, olyanok a lakók is.
Az Egész Ház, az ország, szerencsére, az másmilyen.
Erdélyi János
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Hírek, Publicisztika
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
