Karácsony előtt mindenki a Hosszú Katinka-ügyről beszélt, majd a szerdai szerződéstépés után dettó, és ahogy figyelem az internet bugyrait, azt látom, rengeteg embernek van határozott véleménye. Posztok és cikkek sora születik ripsz-ropsz, és úgy röpködnek a lájkok a szélrózsa valamennyi irányából, mint a pinty. Még G. Fodor Gábor politikai gondolkodó is megszólalt a témában; „ússz” – írta tömören, életemben először röhintettem egyet valamin, ami a pasas billentyűzete alól kijött, igaz, aztán elszégyelltem magam –, és akkor a sportújságírók tudósításait, riportjait, elemzéseit nem is említettük. Ezekkel úgyszólván Dunát lehetne rekeszteni.
Viszont hiába olvastam el számtalan betűt és néztem meg csomó videót, van egy nagy kérdés, amire sehol nem találom a választ. Pedig még ezen a baromi hosszú és alapos – bár itt-ott zavaros – hátterezésen is átrágtam magam szorgalmasan. Ez a válaszhiány nyugtalanít. Tudok aludni, de a kíváncsiság motoszkál bennem.
Az a helyzet amúgy, hogy én nem értek az úszáshoz – félve árulom el: még csak úszni sem tudok –, a vele való foglalkozásom annyiban merül ki, hogy sportkedvelő lévén túláradó lelkesedéssel szurkolok a mieinknek a világbajnokságokon és az olimpiákon, és eszementen örülök nemcsak az aranyaknak, de az ezüstöknek, a bronzoknak és a helyezéseknek is. Azt sajnos nem tudnám kapásból megmondani, hogy a legutóbbi vb-n darabra hány érmet gyűjtöttünk, ám arra jól emlékszem, hogy szaladt a szekér Kazanyban, és mi mind boldogok voltunk. Plusz nyilván tisztában vagyok azzal is, hogy Hosszú Katinka kicsoda. Hosszú Katinka a világ legmenőbb úszója napjainkban.
Konkrétan a tatárföldi eredmények fényében lepett meg, hogy kirobbant ez a Hosszú-forradalom. Melynek következtében kiderült, hogy semmi sincs rendben – ahogy mondani szokás – az úszók háza táján. Mármint: ez az egyik állítás. Amit a sajtóban, a neten és az fb-falamon felbukkanó jelek szerint a kedves emberek zöme kész elfogadni és osztani. Örvendek, hogy mindenki könnyedén átlát bonyolult és a sport világának sajátosságai miatt nehezen átlátható ügyeket, de érteni bírom a jelenséget. Nincs abban semmi csodálatos, hogy a közvélemény sokkal rokonszenvesebbnek lát egy világklasszis úszónőt, mint egy minden hájjal megkent, ráadásul kőgazdag sportvezetőt.
Miért szeretné jobban Hosszú Katinkánál bárki is Gyárfás Tamás úszószövetségi elnököt? Mi tagadás, olykor nekem is felborzolódik a hátamon a szőr, amikor megnyilvánul, és ez régóta így van. A 90-es években gyakran olvasgattam a rettenetes Sport Plusz Focit, ami az ő gyermeke, és a Napkeltében is nézegettem reggelente az interjúit, amelyekben képes volt kombinálni a roppant agresszív és a fájdalmasan tenyérbemászó stílust. Felidézni sem esik jól egyiket sem. Úgyhogy nem azért nem vagyok híve Gyárfásnak, mert az egymást követő kormányzatok színezetétől függetlenül minden kurzus idején megtalálta a számítását, ezt inkább érdekesnek tartom, mint utálatosnak. Hanem életműve jelentős részéért.
Ehhez képest mégis értetlenkedek és képtelen vagyok állást foglalni. Nem tudom csak úgy letenni a garast. Mindkét fél állításai közül hajlandó vagyok elhinni többet is – ezen belül meg voltam hökkenve az újságírónak továbbküldött sms sztorija hallatán –, és általában véve fogékony vagyok a Hosszú Katinka-féle kritikákra, de nekem valami nem tiszta és nem is egyenes.
Itt pedig visszakanyarodhatunk ahhoz a bizonyos kérdéshez, amit a szövegem elején elkezdtem felvezetni, és amit tehát főképpen nem vagyok képes összerakni. Miszerint: hogyan és miképpen nem magától értetődő, hogy a világ legmenőbb úszójának, aki történetesen magyar, igenis ildomos lenne részt vennie a magyar úszósport valaha volt legnagyobb vizes rendezvényének, mármint a 2017-es budapesti világbajnokságnak a promóciójában? Akár ellentételezéssel, akár anélkül? Hogyan nem akarja ő ezt? Milyen egy ilyen cucc promója őnélküle?
Milyen-milyen: félkarú törpe, nem vitás.
Nem vagyok hülye, tiszteletben tartom mindenki személyes preferenciáit és döntési szabadságát, senki sem kötelezhető semmire – akkor sem, ha a legmenőbb valamiben a világon, és a mi lányunk –, nem is véletlenül használtam épp a magától értetődő szókapcsolatot. Hiszen ha nem az, akkor tényleg baj van: vagy a buli szereplőivel – az egyikkel? a másikkal? mindegyikkel? –, vagy tényleg az egész szisztémával, valamennyi felmerülő szintjén.
Nos, ezek után annyit bírok mondani csak: nagy-nagy öröm, hogy Hosszú Katinka leszögezte és aláhúzta, külön készül ugyan a hét hónap múlva esedékes riói olimpiára, de magyar színekben kíván versenyezni ott. Nagy kő esett le a szívemről. Gondolom, másokéról is.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
