Benárd Ágost minden mozdulatával jelezte, a dokumentumot megalázónak tartja és nem ismeri el kötelezőnek.
Hogy mit jelentett Magyarország számára a trianoni békediktátum, azt talán békedelegációnk vezetője, Apponyi Albert gróf fogalmazta meg a legjobban:
Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.
Nem volt mit tenni, a dokumentumot alá kellett írni. Egyértelmű volt persze, hogy az aláíró politikus karrierje akkor és ott derékba törik majd. Hosszas huzavona után az országgyűlés 1920. május 31-én Benárd Ágostot népjóléti és munkaügyi minisztert és és Drasche-Lázár Alfréd államtitkárt jelölte ki a feladatra.
Az 1880. január 3-án született Benárd Ágost orvosból lett keresztényszocialista politikus, már 1905–06 során ellenzéki diákmegmozdulásokat szervezett, a világháború alatt katonaorvosként tevékenykedett. 1919 őszén a Munkásbiztosító Pénztár igazgatójának nevezték ki, majd a Huszár-kormányban a népjóléti és munkaügyi minisztérium államtitkára lett, később pedig a Simonyi-Semadam Sándor-féle kabinetben miniszteri bársonyszéket kapott.
A trianoni aláírásra később így emlékezett vissza:
Síri csendben fogadtak, és általános ügyelem közepette foglaltuk el helyünket. Millerand elnök kihirdette, hogy következik a magyar megbízottak által a békeszerződés aláírása. A ceremóniamester először hozzám lépett, és felkért, írjam alá a békét.
Hellyel kínálták, de ő visszautasította.
…udvariasan visszautasítottam a nekem átnyújtott dísztollat is, és állva, szinte oda se nézve, félvállról, a szálló asztalán talált és magammal hozott rozsdás, puhafa szárú tollal írtam alá a békeszerződést, majd családi pecsétes gyűrűmmel megpecsételtem. Azután otthagytam a tollat az asztalon.
Majd Drasche-Lázár Alfréd is aláírta.
Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszerített aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban nemzetemre nézve reánk kényszerített és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintettem – folytatja a politikus.
A sajtónak is nyilatkozni kellett:
Rögtön az aláírás után kijelentettem, lehetetlennek tartom, hogy egyetlenegy magyar ember is magára nézve ezt az aláírást kötelezőnek tekintse. Erre felszisszentek, és azt mondták, hogy már értjük, miért írta alá Excellenciád olyan nonchalance-szal a békeszerződést.
Az aláírás aktusa 6:26-tól:
A háború alatt visszavonult
Hazatérése után Benárd mégsem lett “bukott politikus”. Miniszteri székét végig megőrizte az első Teleki-kormányban, közben 1920–22 között egyéni, majd 1922-től négy évig listás mandátummal tagja maradt a nemzetgyűlésnek is.
A bethleni konszolidáció idején aztán szembefordult a kormánypárttal, és a Nép című jobboldali lap főszerkesztője, vezető publicistája lett. Gömbös Gyula kormányalakítása után belépett a Nemzeti Egység Pártjába, és Veszprémben parlamenti mandátumot szerzett. Amikor azonban kitört a II. világháború, Benárd Ágost végleg szakított a politikával, visszavonultan élt 1968-ban bekövetkezett haláláig.
(24.hu)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
