Amerikában ma több tízezer különböző keresztényegyház-jellegű közösség működik, melyekben Jézus megítélése és jelentősége különböző. Az adventisták vagy pünkösdisták is 40-50-100 ágra szakadtak már, amelyek között sincs egyetértés.
Ezek mellett jelen van különböző, de jelentős hívőszámmal szinte minden nem keresztény vallás, vallási szekta. A vallásszabadság Amerika történelmében, életformájában mindig is jelen volt. A különböző vallások közelítését, a vallási ellentétek feloldását szolgálja az 1952-től évente megrendezett polgári Nemzeti Imanap, amely egy felekezetektől független vallási szertartás.
Jézuska születése helyett inkább ajándékozás
Ez a vallási sokszínűség lehet az oka, hogy az Egyesült Államokban karácsonykor Jézus helyébe Télapó kerül, és a kis Jézus megszületésének megünneplése helyett az ajándékozásra terelődik a hangsúly, amelyet a nagyszákallú rendez le részszarvasaival karácsony éjszakáján, és így kiszorul a keresztény vallási jelleg az ünnepből.
Ezt sugallja a legtöbb amerikai romantikus vígjáték is, melyeknek se szeri, se száma ezidőtájt a különböző hazai csatornákon is. Ezért nőtte ki magát a Hálaadás az Egyesült Államokban a karácsony mellett a második legnépszerűbb családi ünneppé, amelyet az emberek munkaszünettel, a rokonok és a hagyományos pulykasült “társaságában” töltenek el mindenféle vallási jelleg nélkül.
A szocializmus pedig ateista ideológiát kényszerített rá az emberekre, és üldözte a hívőket. Volt olyan ismerősöm, aki munkahelye féltése miatt nem ment el édesapja egyházi temetésére, de tudomásom volt olyan esetről is, amikor hasonló meggondolásból a párttitkár apuka nem vett részt gyereke egyházi esküvőjén.
Torzítani a karácsony vallási jellegén
Amikor a kommunisták tisztában lettek azzal, hogy a legkedveltebb keresztény ünnepet nem tudják kiiktatni az emberek gondolkodásából, megpróbálták legalább a Jézuskát eltávolítani belőle. Számos példáját tapasztalhattuk a Mikulás és a karácsony vallási jellegének torzítására.
A legkézenfekvőbb volt az amerikai példa utánzása, a Télapó meghonosítása, belopása a köztudatba. Először Szent Mikulás helyett jött a Télapó vörös ruhában, fehér szakállal, szánon, majd a propaganda szerint ugyanő hozta (ez nekem gyerekkoromban komoly fejtörést és dillemát okozott) december 24-én, a Tél ünnepén (sicc!) az ajándékokat és a karácsonyfát is.
Így szerettek volna leszámolni a karácsonnyal, a szent estével, a hívőkkel. Sokak szerint titkosok gyűjtöttek feljegyzéseket a szentestén éjféli misére igyekvőkről.
Antonín Zápotocký Csehszlovákia egykori köztársasági elnöke volt az élenjáró az ateista ideológia mítoszteremtésében: Szerinte a jászolban, szegénységben született kis Jézus évszázadokon át a szegényeket jelképezte, de a szocializmusban már nem, hiszen felnőtté vált, bajusza és szákála nőtt, már nem jár szakadtan, meggörnyedve, hanem kiegyenesedve, és szépen felöltözve kucsmában, bundában.
Ő lett a Télapó ( Jézusból lett Télapó!), aki nem Északról, hanem a moszkvai Vörös térről érkezve hozza az ajándékokat a kisgyerekeknek. A betlehemi csillagok pedig kivörösödtek!
De az emberek többsége ellenállt a kommunista agymosásnak: a keresztény ünnepen akkor is karácsonyfákat díszítettek, Betlehemeket építettek, jártak éjféli misére, és családi körben is kis Jézus megszületését ünnepelték, aki a gyerekeket megajándékozza.
Száraz Dénes
Nyitókép: nyugat.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »