A kenyai biztonsági erők megerősítették, hogy valóban robbanószerkezetet találtak a mosdóhelyiségben azon az Air France-gépen, mely kényszerleszállást hajtott végre vasárnap hajnalban Mombasában – írja az Independent.
A fedélzetén 473 emberrel vasárnap hajnalban kényszerleszállást végrehajtó Air France-gépen, mely Mauritiusról Párizsba tartott, valóban bomba volt – írja az Independent kenyai forrásokra hivatkozva. Az afrikai országban a biztonsági erők két gyanúsítottat máris letartóztattak.
A kenyai Mombasában leszálló gépet mindenkinek el kellett hagynia, mivel gyanús, pokolgépnek látszó tárgyat találtak a repülőgép mosdójában. A kenyai rendőrség szóvivője, Charles Owino azt mondta, hogy a Boeing 777-es és utasai már nincsenek veszélyben, de a gyanús tárgy tényleg pokolgép volt.
Joseph Nkaissery belügyminiszter szerint a vizsgálatba francia és mauritiusi szakértőket is bevontak. Tisztázzák, hogy alaposan megvizsgálták-e a mauritiusi repülőtéren a gépre felszálló utasokat. Hat utast kihallgattak. A kényszerleszállás rövid ideig fennakadásokat okozott a mombasai repülőtéren, ahol járatok indulását és érkezését is felfüggesztették.
(HVG – Independent)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »