A MIGRÁNSözön Európa katonai megszállását készíti elő

Az Európai Bizottság kedden benyújtotta javaslatát az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozására, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi

Magyar Menedék - Ősmagyar

Hírdetés

A varsói székhelyű Frontex európai határőrizeti ügynökség átalakítási tervét Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke ismertette az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén. Az előterjesztés értelmében az eddigi rendszer helyett egy állandó part- és határőrizeti szervet hoznának létre.

Ennek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi. A brüsszeli bizottság jogköre lenne a határőrizeti egység telepítése egy adott határszakaszra, az új határrendészeti alakulat és parti őrség igazgatási testületének ajánlása alapján.

Az új ügynökség létszáma mintegy 1000 főből áll majd 2020 környékén (szemben a Frontex jelenlegi 400-as adatával), s emellett a tagállamok egyfajta gyorsreagálású készültségi erőként további legalább 1500 határőrt biztosítanak számára, akik szükség esetén néhány nap alatt mozgósíthatók és bevethetők lesznek. Az új szervezet költségvetése is majdnem háromszorosa lesz, mint a jelenleginek (2020-ra 322 millió euró, szemben a mostani évre eredetileg betervezett 114 millió euróval.)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »