Fuvosz-főtitkár a calais-i áldatlan állapotokról: a kamionsofőr nem sérülhet!

Mindig az emberi élet az első, a kamionsofőr nem sérülhet, akkor is ezt kell szem előtt tartani, ha komoly érték van a gépjárműben – mondta Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének (Fuvosz) főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A főtitkár ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a franciaországi Calais-nál egyre nehezebb a sofőrök helyzete a bevándorlók miatt.

Hírdetés

Peredi Péter szerint a legjobb, amit a sofőrök tehetnek, hogy Calais előtt ellenőrzik a járművüket, folyamatosan tartják egymással kapcsolatot, vagy akár konvojban közlekednek. Ezen kívül fontos, hogy ismerjék a helyi rendőrség elérhetőségeit is – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy felmerült egy mini Schengen létrehozása azt mondta, az újbóli ellenőrzések jelentős veszteségeket okoznának a fuvarozóknak, hiszen akár több napos várakozásra is kényszerülnének a kamionok a határokon, ezzel megnőne a fuvaridő, több eszközre és sofőrre lenne szükség, mindez pedig nagyobb környezeti megterhelést is jelentene.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »