Tizenhét másodperc alatt nem lehet egy gépet tízszer figyelmeztetni, de még egyszer sem. És ha tizenhét másodperc múlva már nincs is a légtérben, akkor lelőni sem lehet.
A törökök tehát hazudtak. Nem figyelmeztették tízszer az orosz gépet, és – mint kiderült – szír terület felett lőtték le.
Törökország becstelen latorállam lett.
A legszomorúbb pedig az ebben az egész őrületben, hogy Törökország ezt a becstelen, aljas és gyáva gyilkosságot csak úgy merte elkövetni, hogy tudta: maga mögött tudhatja az egész NATO támogatását.
Igen, a NATO asszisztál a törökök semmivel sem igazolható gaztettéhez. S bár a NATO-nagykövetek „óvatosságra intenek”, „türelemre szólítják fel a feleket”, „önmérsékletre figyelmeztetnek”, de nem merik, nem akarják kimondani, hogy Törökország egy ócska rablóbandaként cselekedett.
Kimondom én: Törökország egy ócska rablóbanda.
Persze, nem „a” törökök, hanem a vezetőik. Azok a török vezetők, akik csendben támogatták eddig is az Iszlám Államot, mert Aszad ellenségét tisztelték bennük. S mivel Aszad az ő ellenségük is, hát „az ellenségem ellensége a barátom” ősi és kiirthatatlan elmebaja alapján félrenéztek mindig, amikor a sivatagi barbár patkányokról került szó. S mert a török kormány számára a kurdok a fő ellenség, hát még arra is képesek voltak, hogy az ISIS ellen harcoló kurdokat bombázzák, épp olyan aljas és gyáva és undorító módon, ahogy most lelőtték az orosz gépet, amelyik ráadásul szintén a terroristák ellen indult harcba.
Törökország mindezek mellett sunyi módon az ISIS kőolaját is vásárolta feketén, de ebben (sem) volt egyedül. Vették azt mások is, a hírek szerint az amerikaiak is. Akik persze most gyorsan ki is álltak a törökök mellett, Obama nagyon sietett kijelenteni, hogy „Törökországnak joga van megvédeni szuverenitását”.
Ejha! De jó ezt hallani! Különösen a világ bármely országának szuverenitását gondolkodás és mindenféle erkölcsi skrupulus nélkül megsértő Egyesült Államok elnökétől. De csak felvetődik egy kérdés ezzel a szuverenitással kapcsolatban: tessék megmondani az Obama bácsinak, hogy ez a jog csak Törökországot illeti meg, vagy más államokra is igaz? És ha igaz más államokra is, akkor mostantól az érintett országok agyonlövöldözhetik a határaikat illegálisan átlépő migránsokat? Vagy most akkor mi van
a szuverenitással?
Nem várok választ ezekre a kérdésekre sem.
Lassan semmire sem várok választ ebben az őrült, undorító és hazug világban. De azért egy dolgot még felvetek. A hírek szerint a lelőtt gépből katapultáló orosz pilótákat a levegőben lelőtték a szíriai Latakia tartományban tevékenykedő „lázadók”. Az egyik halott (vagy csak eszméletlen?) pilótáról képeket is közzétettek, ahogy körülállják, és Allah Akbart üvöltözve fényképezik a szerencsétlen katonát.
Nos, ejtőernyőst a levegőben megtámadni már a második világháborúban is háborús bűntettnek minősült. Aki ilyet tesz, az a legocsmányabb, leggyávább, legundorítóbb féreg.
A „lázadók” megtették.
És ezek a „lázadók” a törökök és az amerikaiak szövetségesei Szíriában. Ma ezeket kell támogatni Aszad ellen.
Világos. Körbe is értünk, a kígyó a saját farkába harapott. Ország-világ láthatja most már, hogy semmi, de semmi különbség sincs a „lázadók” és az Iszlám Állam között. Egyforma mocskos, kiirtandó férgek ezek. Legalább ez világossá vált.
Világossá vált, hogy ki kicsoda, ki hol áll, ki kivel van, világossá vált minden.
Már csak az nem világos, hogy Oroszország hogyan fogja megtorolni az őt ért sérelmet. Mert hogy meg kell torolnia, az sajnos egyértelmű. Miképpen az is egyértelmű, hogy miközben a NATO-nagykövetek önmérsékletre és visszafogottságra szólítanak fel, eddig egyetlen szereplő tanúsított önmérsékletet és visszafogottságot: Oroszország.
Oroszország azóta tanúsít önmérsékletet és visszafogottságot, amióta az Egyesült Államok megrendezte a hátában az ukrán „forradalmat”, amióta az összes amerikai kretén felállt a Majdan színpadára, és összefeküdt az összes fekete öves ukrán nácival.
Ha valaki akár húsz évvel ezelőtt ezt mondja nekem, legjobb esetben is kiröhögöm, de eljött a pillanat: ma teljes szívemből az oroszoknak szurkolok, és pontosan ugyanazt gondolom az Egyesült Államokról, amit annak idején a Szovjetunióról gondoltam.
És hogy mit gondolok Törökországról, azt le sem merem írni. Legyen annyi elég, hogy a törökök semmit sem változtak azóta, amióta kiirtották az örményeket. Ugyanolyan latorállamként viselkednek most is, mint akkor. És ez nagyon, nagyon szomorú.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
