A török légierő akcióját, melynek keretében F–16-os gépek lelőttek egy, a török légteret megsértő, éppen szír kormányellenes terroristákat támadó SZU–24-es csatarepülőgépet, nehéz épelméjű cselekedetnek minősíteni. Ennek következtében komoly nehézségbe ütközik a várható következmények felmérése. Az alábbiakban megkísérlem felsorolni először a támadás vélhető okait, céljait, majd sort kerítek némi jövőkutatásra is.
A közzétett híreket végigolvasva szembetűnik néhány ellentmondás. Legelőször is a törökök által bizonyítékként bemutatott radarkép, mely szerint a SZU–24-es átrepült a török légtéren. Azonban a szóban forgó országrész egy kevesebb mint húsz kilométeres szélességű beszögellés, amely ékszerűen nyúlik be Szíriába. Ennek átrepülése maximum másfél percig tarthatott, feltételezve, hogy az orosz gép hangsebesség alatti, vagy azt közelítő tartományban repült, ami ennél a típusnál nagyjából a rácsapás előtti sebességnek felel meg.
A törökök állítólag tízszer figyelmeztették az orosz gépeket – ketten voltak – a török légtér megsértésére. Ez fizikailag kizárt, ennyi idő alatt az angolul elhangzó szóbeli figyelmeztetés, a „unidentified aircraft, you are violating Turkish airspace, leave immediately”, vagy ennek rövidített változata tízszer el sem mondható. A gépek a törökök szerint öt percig tartózkodtak a török légtérben. Saját bizonyítékuk cáfolja ezt az állítást, a SZU–24-es ilyen lassan nem tud repülni, maximum le- és felszálláskor. Ahhoz ugyanis, hogy körülbelül húsz kilométert öt perc alatt tegyen meg, és a radarképen körülbelül ennyit repül, 240 kilométer/óra sebességgel kellett repülnie. Ráadásul a radarképből kitűnik, hogy a távozásra alkalmas legrövidebb útvonal éppen az, amit az oroszok repültek, hiszen bármilyen fordulat a nagyon szűk térben növelte volna a török légtérben történő tartózkodásuk idejét és a repülés hosszát. A légteret elhagyó gépre lőttek tehát rá, véleményem szerint figyelmeztetés nélkül, és a találat már szír légtérben érhette az orosz repülőt.
A török F–16-os pilótája nyilván parancsra cselekedett, de ezt az utasítást nem az akció folyamán, hanem már felszállás előtt, az úgynevezett Rules of Engagement (ROE), azaz az esetleges összecsapás szabályait előre meghatározó parancs keretében kaphatta meg. Röviden ez így hangozhatott: „ha orosz gépet észlelsz a légterünkben vagy a határ közelében, lődd le!”.
A radarképből látszik továbbá, hogy az F–16-os a körzetben járőrözött, vélhetően abból a célból, hogy a szír határ közelében tevékenykedő türkmén nemzetiségű, tehát testvéreknek tekintett kormányellenes erőknek adandó alkalommal védelmet nyújtson.
A szóban forgó terrorista banda az al-Nuszra Front egyik része. Ismeretes, hogy a front az al-Kaida szövetségese, továbbá tagjai közül számosan erősítik az Iszlám Államként (IÁ) ismert formációt. A „banda” kifejezés a legenyhébb, ami ezekre a gyilkosokra használható, akik a katapultáló pilótákra még a levegőben tüzet nyitottak, megszegve a hadviselés – előttük egyébként ismeretlen – szabályait. Zárójelben megjegyzendő, hogy az ejtőernyőn leereszkedő pilótákra kézifegyverekből tüzelő, majd azok halálát ünneplő fegyveresek arabul és nem törökül beszélnek, kiabálnak a közzétett videókon.
A mai eseményeket röviden összefoglalva a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a török légierő parancsot kapott arra, hogy támogasson egy terrorista csoportot, akár orosz harci repülők lelövésével is. További következtetésként levonható, hogy a török kormány számára léteznek „baráti” terroristák. Ezt eddig csak sejteni lehetett, most már bizonyíték is van rá.
A következményeket tekintve első helyen merül fel a kérdés, vajon a török kormány önszántából rántotta-e magára ezt a szekérderéknyi fekáliát, vagy mások is segítettek a döntés meghozatalában. Saját érdekeiket tekintve ugyanis a törökök számára akciójuk szinte felmérhetetlen károkat okozott. A teljesség igénye nélkül felsorolnék néhányat: Törökországról nyilvánosan kiderült, hogy terroristákat támogat. Ettől kezdve nehéz lesz cáfolni azokat a vádakat, hogy a törökök az IÁ szövetségesei, mert a) tétlenül nézték Kobani ostromát, ami a felsorakozott török harckocsiktól lőtávolságra zajlott, b) üzletfelei az IÁ-nak a kőolaj és finomított termékek piacán, c) szemet hunynak az IÁ török területről történő lőszer- és emberutánpótlása felett, d) támadják azokat a kurdokat, akik az IÁ ellen folytatott szárazföldi harc fő terhét viselik, e) engedik, esetleg ösztönzik a migránsok, és ezáltal a terroristák és/vagy támogatóik, szimpatizánsaik Európába özönlését. Mindez közvetlenül a párizsi és Sarm es-Sejk-i merényletek után. A török kormány IÁ-val kapcsolatos eddigi, amúgy sem igazán közérthető politikája következtében kissé lerongyolódott nemzetközi imázsa most megsemmisült, teret adva azoknak az elméleteknek, miszerint a törökök az IÁ szövetségesei, akik emberek millióinak szenvedéséből és tízezreinek legyilkolásából, kifosztásából egyfelől gazdasági hasznot húznak, másfelől gátlástalanul igyekeznek érvényesíteni regionális hatalmi érdekeiket. Sikerült maguk ellen hangolni Oroszországot és Egyiptomot, teret adva egy háromoldalú, orosz–iráni–egyiptomi szövetség kiépülésének. Ide tartozik annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy vajon mi történne, ha például az oroszok arra biztatnák a kurdokat, hogy például iraki területen, Kirkuk központtal kiáltsák ki a független kurd államot, amit az említett három ország azonnal elismerne. Kedves Erdogan elnök úr, hogy tetszene ez a szcenárió? Felelőtlenség, nemde?
Ehhez képest az oroszok bejelentése, miszerint minden katonai kapcsolatot megszakítanak Törökországgal, és hazahívják a török idegenforgalmat életben tartó orosz turisták százezreit, szinte jelentéktelennek tűnik. A török kormány éleslátásához csak gratulálni tudok.
Amennyiben a török kormány az Egyesült Államok és/vagy más NATO-tagok hallgatólagos beleegyezésével, nota bene biztatására tette meg eszement lépését, és ez kiderül, mások is végzetesen besározódnak. Diadalt ülnek mindazon elméletek támogatói, melyek szerint az IÁ az Egyesült Államok kreációja. Ezen „szakemberek” egyébként kitűnő muníciót kaptak Obama elnöktől, akinek nem különben éles elméjű meglátása szerint mindenkinek joga van megvédeni a légterét. Nem lett volna elegánsabb azt mondani, hogy az ügyet ki kell vizsgálni, és mindenki tartózkodjon az elhamarkodott lépésektől?
Ha ehhez hozzátesszük a Krím-félszigeten elkövetett, az áramellátást blokkoló provokációsorozatot, amit tatár és ukrán nacionalista elemek követtek el, továbbá Porosenko elnök Krímbe történő áruszállítást felfüggesztő rendeletét, az elméletgyártók diadalmasan jelenthetik ki: nem véletlen, hogy valakinek nagyon fáj az oroszok szerepvállalása az IÁ és a szír kormányellenes bandák elleni harcban, és ez ellen mindenféle gátlás nélkül lép fel.
Nem ártott volna, ha Obama elnök az idézett nyilatkozat megtétele előtt konzultál az ügyben bölcsen hallgató Izraellel. Ők ugyanis ismerik a régiót, nem úgy, mint a Közel-Keleten évtizedek óta szerencsétlenkedő amerikai külügyi apparátus.
Az ügynek magyar tanulsága is van. Vigyázzunk a különféle „nyitások” politikájával. Ki mint vet, úgy arat.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
