"Hagyjuk abba az imádkozást Párizsért, a békéért dolgozzunk!" – nyilatkozta a dalai láma a Deutsche Welle rádiónak.
A buddhista szellemi vezető szerint a problémát emberek teremtették, tehát fölösleges most Isten segítségét kérniük: amit kreáltak, azt maguknak kell megoldaniuk."Ezt a problémát nem oldhatjuk meg egyedül imádsággal. Én buddhista vagyok, és hiszek az imádság erejében, de ezt a problémát az emberek teremtették, és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez nem logikus. Isten azt mondaná, oldjátok meg magatok, hiszen ti hoztátok létre" – fogalmazott a dalai láma. Hozzátette: mélyen reméli, hogy a 20. század erőszakhulláma nem vérezi át a 21 századot is.
"Az emberi értékek, a harmónia, az összetartozás szisztematikus megközelítésére van szükségünk – mondta. – S ha belevágunk ennek megvalósításába, akkor ez a század, reményeim szerint, más lesz, mint az előző. Mindenkinek ez az érdeke. Dolgozzunk hát a békéért a saját családunkban, a társadalomban, és ne Istentől, Buddhától vagy a kormányoktól várjuk a segítséget" – fogalmazta meg tanácsait a buddhisták szellemi vezetője.
A dalai láma kitért arra is, hogy a tibeti népre bízza annak eldöntését, vajon szükség van-e még dalai lámákra. Ő mindenesetre készen áll arra is, ha ezt az intézményt eltörlik. "Én többé már nem politizálok, csakis a tibetiek jóléte foglalkoztat" – szögezte le.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »


