A Szidón délkeleti peremén fekvő Darb es-Szimben működő Szent Illés keresztény iskola a háború által elpusztított, déli határ menti falvakból elmenekült diákokról, köztük muszlimokról is gondoskodik. A tanárok és nevelők azon dolgoznak, hogy lelki támogatást nyújtsanak nekik, és visszaadják a jövőbe vetett reményüket.
Bombák hullanak mindennap, nem sokkal két óra után kezdődik és egész éjszaka folytatódik a bombázás, egészen hajnali háromig. Libanon déli részén a háborúban nincs fegyverszünet. „Még szerencse, hogy a bombázások mindig délután két óra után kezdődnek” – Eid Bou Rached atya szerint ez legalább annyiból jó, hogy a maronita szerzetes délelőttönként még ki tudja nyitni a Szidón délkeleti peremén, Darb es-Szimben működő iskolái kapuit. „Ma is mondták a diákok: Atya, a repülőgépek és drónok zaja, a félelem miatt nem tudtunk aludni. De mit tehetnék én?”
A háború mindent elpusztít
A Szent Illés keresztény központ igazgatójaként – amelynek intézményei az óvodától a középiskoláig fogadják a diákokat – Bou Rached atya összetört szívvel, de nem tehetetlenül éli meg a történteket. Hogyan is lehetne tehetetlen, amikor tanítványai szemébe néz? Különösen annak a 46 új diáknak a tekintetét látva, akik a tanév kezdete óta járnak az iskolába, miután családjukkal együtt elmenekültek a déli határ menti falvakból, és Szidónban, illetve környékén ideiglenes szállásokon találtak menedéket.
„A háború minden helyet elpusztított, amit ismertek: az utakat, a házakat, az iskolákat. Ezek a gyermekek mindent elveszítettek.” Hatan az édesapjukat, három gyermek pedig a kistestvérét veszítette el a bombázásokban. „Délen mindössze tizenkét keresztény falu maradt lakott.
Nagylelkű befogadás
Bou Rached atya, valamint a Szent Illés iskola tanítói és tanárai nem haboztak: befogadták a lakóhelyüket elhagyni kényszerült diákokat, és helyet adtak nekik az iskolapadokban. Nemcsak keresztény, hanem muszlim gyermekeket is. Az intézmény igazgatója nemrég értette meg igazán, milyen fontos volt, hogy minden fenntartás nélkül befogadták őket. „Az egyik diák édesapja odajött hozzám, és megköszönte, hogy lehetővé tettük a fiának, hogy megszakítás nélkül folytathassa tanulmányait. Egyúttal arra kért, hogy továbbra is segítsünk neki. Libanonban törvény írja elő, hogy a tanulók nem hagyhatnak ki tanévet.”
Szomorúság és rettegés
A 46 új diák három és tizenhét év közötti. Megtörtek, zaklatottak. Ezért a Szent Illés iskola nevelői rájuk is kiterjesztették a pszichológiai támogató programokat. „Például egy bejrúti egyesülettel együttműködve zeneterápiás foglalkozásokat szerveztünk. Az egyesület minden szerdán küld hozzánk szakembereket. A gyermekek lelkileg megrendültek, félnek.
Bou Rached atya arra is rámutat, hogy a tanároknak szintén nagy szükségük van a támogatásra. „Minden héten külön foglalkozást tartunk a lelki jóllétük érdekében: ez segít, hogy nyugodtak maradjanak, vigaszt nyújt nekik.”
A szeretet kézzelfogható jelei
Nemrég egy muszlim fiú odalépett a maronita szerzeteshez, félrehívta, és bizalmasan elmondott neki valamit, ami mélyen megérintette a szívét. „A fülembe súgta: »Atya, úgy érezzük, hogy az egyház nagyon közel áll hozzánk. Ti, keresztények, ismeritek Jézus szeretetét, amelyet mi nem ismerünk, de rajtatok keresztül mégis megtapasztaltuk Krisztus szeretetét.«” „Ezek a szavak valóban vigasztaló jelek, hiszen ezek a fiatalok konkrétan megélik, hogy mellettük állunk” – mondja az atya.
Egy másik történet is mélyen megérintette a papot. A tanév kezdetén egy keresztény jótevő kereste fel a Szent Illés iskolát, pénzadományt ajánlott fel egy kápolna építésére, mert az intézményben még nincs kápolna. Amikor a muszlim családok értesültek a felajánlásról, ők is kérték, hogy kisebb összegekkel hozzájárulhassanak az építkezéshez. Mindezt annak ellenére tették, hogy súlyos gazdasági helyzetben van az ország, az árak folyamatos emelkedése, a szegénység növekedése egyre mélyebb örvénybe taszítja.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
