Az ÁVO, ÁVH, illetve a III/3-as ügyosztály történetéhez képest kevésbé ismert a Horthy-féle politikai rendőrség története, amelyről Varga Krisztián történész beszélt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának rendezvényén csütörtökön.
A politikai rendőrség első intézkedése a tanácskormány véres diktatúráját követő, egyhetes Peidl-kormány megbuktatásához köthető, amikor a kormánynak otthont adó Sándor-palotát 1919. augusztus 6-án elfoglalták az ellenforradalmi erők, soraikban a rendőrség Politikai Nyomozó Detektív Főcsoportjának tagjaival, akik őrizetbe vették a szociáldemokrata kormány tagjait.
12 ezer vörös milicista rács mögött
A Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészete akkor augusztus közepén alakult, soraiban az operatív munkát – nyomozást, megfigyelést, őrizetbe vételt és kihallgatásokat – végző detektívekkel, élükön az osztály tényleges vezetőjével, egy magas rangú rendőrhivatalnokkal, aki közvetlen kapcsolatban állt a Belügyminisztériummal; valamint az úgynevezett fogalmazók, akik az őrizetbe vételt elrendelték és a nyomozásokat felügyelték, vezetőjük az osztályt névlegesen irányító rendőrtanácsos vagy rendőrkapitány volt.
Emellett tőlük teljesen függetlenül működött a közvetlenül a fővárosi rendőrség alá tartozó Margit-körúti Különítmény, amely – ügyészekkel és katonai nyomozókkal kiegészülve – a kommunista terroralakulatok bűncselekményeit derítették fel, és az eljárásokat is ők folytatták le az egykori vörös milicisták ellen.
Ez a 250-300 fős alakulat volt az, amely a legkeményebb Lenin-fiúkat is lefülelte,
1920 októberére 12 ezer embert vettek őrizetbe.
A felszámolás befejeztével végül a testületet feloszlatták, a fogalmazók a bűnügyi osztályra, a detektívek pedig újra a politikai főcsoportba kerültek.
A szélsőjobbal kivételezett
Vezetőjük Andréka Károly főkapitány-helyettes lett, aki 1924-ig volt teljhatalmú ura a testületnek, és három detektívcsoport felett diszponált: a baloldal elleni detektívcsoport az illegális kommunisták és szélsőbaloldaliak mellett a szociáldemokratákat is megfigyelés alatt tartották; az ellenforradalmi időszak alatt elharapózott szélsőjobboldali, fajvédő túlkapások letörését a jobboldal elleni detektívcsoport próbálta véghez vinni, a szekták és egyéb szervezetek elleni csoport pedig a destruktív kisegyházakat és a szabadkőműveseket figyelte meg.
Andréka azonban elfogultnak bizonyult, és csak a szélsőbaloldal ellen lépett fel kellő eréllyel, olyan is előfordult, hogy a szélsőjobbos bűnelkövetőket szabadon bocsátotta, sokszor szembemenve a rendőrfőkapitány, de még a belügyminiszter akaratával is. Ezzel keresztbe feküdt Bethlen István miniszterelnök konszolidációs szándékainak, így amikor az Erzsébetvárosi Kör elleni bombamerénylet elkövetőit is futni hagyta, betelt a pohár, a konzervatív kormány lefokoztatta.
Az aranykor
Helyére a rutinos nyomozót, Hetényi Imrét helyezték, aki jelentős átszervezést hajtott végre: megszabadult a fajvédő detektívektől, és a kormány elvárásainak megfelelően fellépett a radikális baloldal mellett a szélsőjobboldallal szemben is. Az Andrékától örökölt struktúrát a Horthy Miklós elleni 1924-es merényletet követően – ekkor egy volt vörös milicista akarta agyonlőni a kormányzót, a merénylőről ’45 után Vácott iskolát is elneveztek – az efféle akciók megakadályozására helyszínbiztosító csoportot állított fel, és a társadalmi politikai egyesületeket is figyeltetni kezdte; és létrejött az államrendészeti csoport is. A 30-as évek elejére szerteágazó állambiztonsági hálózattá nőtte ki magát a politikai rendőrség Hetényi keze alatt.
A siker kulcsa volt
a bizalmi emberek, informátorok, fedett rendőrök beépülése a különféle mozgalmakba; a leplezett megfigyelés; a telefoncenzúra; a széles körben alkalmazott levélellenőrzés.
Ez idő tájt sikerült
minden illegális mozgalmat felszámolni, főleg a kommunista szervezkedéseket.
Ekkor kapcsolták le Rákosi Mátyást, Vas Zoltánt, ekkor akadályozták meg Sallai Imre és Fürst Sándor szervezkedését.
Magyarország későbbi kommunista diktátora, Rákosi Mátyás börtönnel megúszta az illegális szervezkedést
Utóbbiakat statáriálisan ki is végezték, bár a halálos ítélet nem volt jellemző a Horthy-korszakra, még az egykori népbiztosok is megúszták.
Ugyanakkor ’38 májusára a kormány számára kényelmetlenné vált a nyilasok elleni rendőri akciói miatt: a leválasztás, elszigetelés, üldözés a kisebb társadalmi beágyazottságuk miatt a kommunisták ellen jól működtek, de a szélsőjobboldali pártok még meg is erősödtek egy-egy razzia után. Ezért a Darányi-kormány megpróbált kiegyezni a nyilasokkal, hogy kifogja a szelet a vitorlájukból, Hetényi viszont eltökélt konzervatívként útban volt, ezért elmozdították, majd rövid közjáték után – az elmozdítást állítólag elintéző, Szálasival is jó viszont ápoló, fajvédő Hain Péter helyett – Hetényi egyik jobbkezét, Schweinitzer Józsefet nevezték ki. Haint pedig áthelyezték a különleges feladatok ellátására kijelölt 2. főcsoport élére, ahogy egyébként korábban Andréka is kapott szűk hatáskörű pozíciót a testületen belül. Haint egyébként az 1940-es erdélyi bevonulás után ténylegesen félreállították.
Varga az MNO-nak később kifejtette, erre azért került sor, mert Hain erőteljes Szálasi-szimpátiája 1940 után, a nyilasok rendkívüli megerősödése után problémássá vált az államigazgatás más területein is, ezért büntetésből mellőzték, holott korábban Horthy Miklós kedvenc detektívjének is hívták egy időben.
Fontos, új szerepek
1939 szeptembere, azaz a világháború kitörése után a politikai rendőrség, a csendőrség és a honvédelmi kémelhárítás közös nyomozásokat folytatott az utóbbi kettő testület által szovjet kémeknek tartott kommunisták ellen, és a szociáldemokraták is rendszeresen célkeresztbe kerültek, őket viszont Schweinitzerék rendszeresen kimentették – belátták, hogy ha nincs szociáldemokrata párt, akkor minden szervezett munkás a nyilasokat fogja erősíteni. Ugyanakkor a politikai rendőrség is belefolyt a kémelhárításba, Schweinitzer emberei a nyilasok mellett a németek elleni kémelhárítást is végezték.
Emellett volt egy kevésbé ismert szerepük is,
Schweinitzerék irodájában ugyanis titkos adóvevő volt, ahol a kormány közvetlen kapcsolatot tarthatott a háború alatt az angolszász erőkkel, és a béketapogatózásokat is ezen a csatornán folytatták le.
Schweinitzer regnálásának végül a német megszállás vetett véget: 1944. március 19-én a Gestapo alakulatai a fővárosi rendőrség székházát is megszállták, és kilencüket koncentrációs táborba hurcolták.
Ekkor került elő Hain Péter, aki korábbi érdemeire való tekintettel átvette a politikai rendőrség irányítását, amely immár német érdekeket szolgált – zárta előadását Varga.
Másért vertek
A történész az MNO-nak azt is elmondta, hogy a ’44 előtti politikai rendőrség és kommunista utódainak módszerei között nagy különbség nem volt, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy
Horthyék rendőrei a szervezkedés felgöngyölítése érdekében, az igazság kiderítéséért verték az őrizeteseket, míg a Rákosi-korszak rendvédői a pártszinten már rég megfogalmazott vallomásokat csikarták ki az áldozatból annak saját szavaival, hogy életszerűbb legyen.
Nyilasból ávós?
A detektívapparátus nagy részét egyébként a német megszállás nem érintette, azonban a frontvonal közeledésével az immár magyar Gestapóként működő politikai rendőrség tagjai nyugatra menekültek; őket vagy az amerikaiak adták ki Budapestnek, vagy hazatérésük után buktak le, ahol a népbíróságok ítélkeztek felettük. Őket később a kommunista politikai rendőrség felhasználta, de pusztán információforrásként, de a közkeltű mítosz a beépülésükről a PRO-ba, ÁVO-ba nem igaz, Varga az MNO-nak azt mondta, egyetlen névegyezést sem talált. Schweinitzer József maga egyébként amerikai engedéllyel az USA-ba emigrált, ott is halt meg 1953-ban.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
