Ha nem módosul a német menekültpolitika, akkor Angela Merkel kancellár által vezetett CDU-nak, és testvérpártájának, a bajor CSU-nak a túlélése forog veszélyben – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke pártjának szombati rendezvényén.
Seehofer újra elmondta azt is, hogy a bevándorlást korlátozni kell, „különben az a fejünkre nő”. Arról is beszélt, hogy a menedékkérelmeket gyorsabban el kellene bírálni. Szerinte ez egy olyan téma, amit a német kormány alábecsült eddig.
Szombaton egy másik rendezvényen is felszólalt a bajor miniszterelnök, pártja ifjúsági tagozatának gyűlésén. A Würzburg melletti Veitshöchheimban arról beszélt, hogy szerinte Bajorország „egy kozmopolita tartomány”, és hogy egy másik tartomány sem fogadott be ennyi menekültet.
Seehofer arról beszélt, hogy a menekültválság Németország legnagyobb kihívása az utóbbi 25 évben, és a német újraegyesítés óta. Seehofer úgy nyilatkozott, hogy ezzel a témával még éveken keresztül foglalkozni fognak.
A CSU elnöke arról is beszélt, hogy ő nem azért beszél a menekültkérdésről máshogy, mint Angela Merkel kancellár, mert egy hatalmi harc lenne a háttérben. Ő csak meg szeretné oldani a problémát, Merkel viszont elutasítja a bevándorlók számának korlátozását.
„Ha nem sikerül a menekültek integrációja minden szempontból, akkor azt elsősorban a kisemberek szenvedik majd meg. Meg kell akadályozni a viszálykodást a kiszolgáltatott emberek és a menekültek között, például a lakhatás kérdésében: ez a forrása a politikai radikalizmusnak” – mondta a bajor miniszterelnök.
(VS)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »