Korábban portálunk is beszámolt arról a háromkúti iskolaavatásról, amelyen egy Mizsei Attila nevű szélhámos csalt ki pénzeket jó szándékú emberekből. A gyűjtés jól sikerült, csak az ismert adományok többszörösére rúgnak a megépült iskola építőanyaggal és munkabérrel kapcsolatos kiadásainak. Legalábbis szakértői becslések szerint, ugyanis a pontos elszámolást a mai napig nem láthatta senki.
A 2006-os önkormányzati választás során Benedek Fülöp, az MSZP Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára által támogatott, később a Fidesz által felkarolt, két évvel ezelőtt pedig zaklatás vétsége miatt már jogerősen elítélt Mizsei a birtokunkba jutott felvételek tanúsága szerint Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke mellett maga Kövér László házelnök bizalmát is bírja.
Persze ezen nem szabad különösebben meglepődni. A múlt hónapban portálunk számolt be elsőként arról, hogy a leghíresebb magyar KISZ-titkár személyesen fogadta Zhao Hongzhut, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Titkárságának titkárát, a KKP KB Fegyelmi Vizsgálóbizottságának ügyvezető alelnökét. A mostani példa is mutatja: embert barátjáról…
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: Botrányos hátterű iskolaátadás Kövér Lászlóval Háromkúton – ahogy gyűlt a támogatás, úgy csökkent az iskola
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »