Április óta zajlik már a Szaúd-Arábia által összefogott, A remény helyreállítása (Restoring Hope) elnevezésű hadművelet Jemenben. A káoszba süllyedt közel-keleti országnak azonban sok minden kijutott, csak remény nem. Miközben az elűzött elnök Rijád bábjaként visszatért a hatalomba, a koalíciós erők pedig a hét végére a legfontosabb területeket viszszahódították, a hosszú távú tervekről, valamint arról, hogy a borítékolható vereségen túl mi lesz a húszi lázadók jövője, egyáltalán nem esik szó.
Sokan sok mindent elmondtak már arról, hogy miért volt szükség a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció beavatkozására Jemenben.
Vallási vagy hatalmi indok
A leginkább kézenfekvő magyarázat szerint a szunnita monarchia nem engedhette, hogy a szomszédjában a síita húszi lázadók vegyék át az uralmat, és egyébként sem akart egy véres háborút, sem ellenséget a határainál. Mélyebbre ásva a vallási indokok mögött húzódó iráni–szaúdi szembenállásban, a térség vezető hatalmi pozíciójáért folytatott, olykor közel-keleti hidegháborúként értelmezett harcot is felfedezni vélték. Szaúd-Arábia emberi jogi hozzáállását ismerve kissé komolytalanabb hangok pedig azt emlegették, hogy a demokrácia védelmének érdekében ragadtak fegyvert, hiszen Jemenből elűzték a megválasztott és nemzetközileg is elismert elnököt, Abd-Rabbo Manszúr Hádit.
A húszik tárgyalni is próbáltak
Habár ezeknek az indokoknak elméletileg akár egyike is elég lehetne ahhoz, hogy Rijád háborút indítson, nem szabad elfelejteni, hogy a hadművelettel Szaúd-Arábia és szövetségesei igazából beavatkoznak egy szuverén állam ügyeibe. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá a jemeni offenzívát, a húszik pedig egyáltalán nem fenyegették szomszédjukat, sőt a kedélyek megnyugtatása érdekében tárgyalni is megpróbáltak Rijáddal. A szunnita–síita, vagy tágabban az iráni–szaúdi ellentétek persze fennállnak – de máshol is, például Szíriában vagy Irakban, ahol Szaúd-Arábia már korántsem igyekszik ilyen nyíltan beavatkozni. Végül, ami a demokrácia védelmét illeti: Hádi elnök pontosan azért távozott korábban önként, mert nem sikerült megfékeznie a lázadókat, akik éppen a síiták elnyomását, a hatalomból való teljes kizárásukat és az önkényuralmi rendszer építgetését sérelmezték.
Olaj és geopolitika
Akkor mégis miért fontos Szaúd-Arábiának egy ilyen költséges háborút indítani? Mint oly sokszor már a térség történetében, az olaj és a geopolitikai érdekek miatt. Bár Jemen olajban viszonylag szegény – az amerikai Energetikai Információs Hivatal tavalyi statisztikái szerint napi 127 ezer hordóval csak a világ 44. kitermelője –, de földrajzi elhelyezkedése miatt kulcsfontosságú. Délnyugati sarkában található ugyanis a Báb al-Mandab (jelentése: a siralom kapuja) tengerszoros, amely kijárat a Vörös-tengerről az Ádeni-öbölbe, így az Arab-tengerre és az Indiai-óceánra. Az átjáró, amelyen Jemen az afrikai oldalról Dzsibutival és Eritreával osztozik, a világ negyedik legnagyobb forgalmú szorosa, két évvel ezelőtt napi 3,8 millió hordó olajat szállítottak keresztül rajta.
Miután korábban a húszik közölték, hogy adott esetben képesek lennének elzárni a Báb al-Mandab szorost, Szaúd-Arábia számára létfontosságú lett, hogy az átjárót és ezzel az olaj útját megvédjék. Nem véletlen, hogy míg az ország fővárosa, Szanaa még mindig a lázadók kezén van, addig Ádent, az egyik legfontosabb kikötővárost és a Báb al-Mandabot már visszafoglalták. Rijád a múlt hónapban visszaültette a hatalomba a korábban Szaúd-Arábiában menedéket találó Hádit, így Szalman király Iránt, de még az Egyesült Államokat is megelőzve terjesztette ki befolyását a kulcsfontosságú térségre.
Amerika is kellett hozzá
Szaúd-Arábia persze soha nem mert volna cselekedni Washington jóváhagyása nélkül, és az is tudvalévő, hogy az amerikaiak hírszerzési tanácsokkal segítenek a hadműveletekben. Tekintve, hogy Rijád az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségese a térségben, bizonyos elemzők szerint itt is inkább a Líbiában alkalmazott háttérből irányítás (leading from behind) taktika bevetéséről lehet szó, azaz más végzi el a piszkos munkát a közös érdekek alapján. A beavatkozást ezenkívül Washington másik közel-keleti fő támasza, Izrael is támogatta: egyrészt mert minden, ami a legnagyobb ellenségét, Iránt gyengíti, jól jön a zsidó államnak, másrészt egyes hírforrások szerint a szoros esetleges elzárása az Irán partjainak közelében cirkáló tengeralattjáróinak elszigetelését is jelentené.
Gerillaháborúba torkollik?
Most, hogy Rijád elérte a célját, kérdés, mi lesz a konfliktus jövője. Jemenben az egész világon az egyik legmagasabb a lakosságra jutó fegyverek száma, és a terepviszonyok is ideálisak a gerillaharchoz, így ha Szaúd-Arábia az egész országot az uralma alá akarja vonni, egy rengeteg áldozattal járó „jemeni Vietnamot” kockáztat. Egyértelmű, hogy a húsziknak hosszú távon nincs esélyük megnyerni a háborút, és hiába küldték szét követeiket, hogy nemzetközi támogatást szerezzenek, mindenütt csak süket fülekre találtak.
A húszikat támogató fegyveresek törzsi gyülekezője Szanaatól északra augusztus 6-án Fotó: MOHAMMED HUWAIS / Europress/AFP
Ha egyszerűen megadják magukat, nem sok jóra számíthatnak attól a Háditól, aki eddig is elnyomásukon munkálkodott. A legvalószínűbb, hogy a stratégiailag fontos déli területek elvesztésével a húszik fokozatosan visszavonulnak északra, az pedig garantálható, hogy Szaúd-Arábia itt már nem fog annyira sietni a harccal. Előbb-utóbb nemzetközi közvetítéssel talán létrejöhet egy törékeny béke, mivel azonban senkinek nem érdeke, hogy beengedjék őket a hatalomgyakorlásba, a feszültség kiolthatatlan lángként ott lobog majd, robbanásra készen.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 05.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
