Bokorból felbukkanó Gyurcsány Ferenc a zöldhatáron, hasukat fogva nevető migránsok a határvédelmi kerítésnél, Google fordítóval kommunikáló rendőr – csak néhány pillanatkép a migránsáradatból, amivel gazdagabbak lettünk balkáni körutunk alkalmával.
Ugyan napjainkban a szemünk előtt játszódik le egy tragédia, a migrációban érintettek sokszor bőven tesznek azért, hogy a helyi szemlélődő és a hírolvasó más dimenzióját is lássa a menekültáradatnak. Szerbiai és horvátországi utunk alkalmával bőven akadt ilyen.
A Google Szerbiában is jó barát
Késő este érkezünk meg hétfőn az új határátkelőn át a szerbiai Horgosra, de a faluban csak két rendőrt találunk a pékség előtt, akik jóízűen fogyasztják a hatalmas perecüket. Mikor szerbül kérdezzük őket, útba igazítanak a régi határátkelő felé, de nem jönnek velünk: nem érdekli őket, mi zajlik ott. El is indulunk, ahol kisvártatva egy csoportot találunk, akik körbe vesznek egy állapotos nőt, aki láthatóan rosszul van.
Csak egy szerb közlekedési rendőrt találunk, aki egy mukkot sem tud angolul, így hozzánk fordul segítségért: miért nem kínálja fel a „szír nyelvet” a Google fordítója?. Miután elmondjuk a megoldást, nem adja fel, szerbül begépeli az okostelefonjába: „Dobro veče!” – vagyis jó estét kívánna. Csakhogy a fordítás arab írással jelenik meg, amivel nem tud mit kezdeni. Így, mint aki jól végezte dolgát, beül az autójába és elhajt. Csak a Vöröskereszt munkatársainak köszönheti a család, hogy végül segítettek nekik. Így indulhatunk is a régi horgosi határátkelőhöz.
Minden útlevél a tengerbe veszett
Hétfőről keddre virradó éjszaka a határ szerbiai oldalán több száz menekült torlódik fel. Őket kérdezzük, hova tovább. Csak nehezen találunk egy angolul is beszélő migránst, aki elmondja, addig fognak várni, míg be nem engedik őket Magyarországra. Kérdésünkre, hogy ő honnan érkezett, azonnal rávágja: Szíriából. Melyik városból? – érdeklődünk, amire már nem érkezik ilyen gyors válasz. D… da… – gondolkodik, majd barátja súgja neki: Damaszkuszból. Mint mondja, Törökországból Görögország felé véletlenül a tengerbe ejtette az útlevelét, így nem fog átmenni a nagy határátkelőhöz.
Fotó: Havasi Dániel / Magyar Nemzet
Újabb migránst találunk, aki tud angolul. Ő elkísér a vezetőjükhöz, akitől azt kérdezzük, mi a szándékuk a magyar határ lezárása után. Elmondja: egyelőre kivárnak, és ha már kellően sokan lesznek, kitalálnak valamit. Megint a papírokról érdeklődünk. Megerősíti: itt kivétel nélkül mindenkinek a tengerbe vesztek a papírjai. Még szerencse, hogy a telefontöltők épen maradtak.
Csak Gyurcsánynak hisznek a migránsok
A hajnali ötig tartó tudósítást követően kis pihenőt tartunk, majd kedden célba vesszük a horgosi zöldhatárt. A vasút mentén több migránscsoportot látunk a magyar határ felé gyalogolni, így nem állhatjuk meg, hogy ne figyelmeztessük őket: a magyar határt kerítéssel lezárták, nem tudnak átjutni azon. Hitetlenkedve néznek ránk, bárkivel is beszélünk. Csak annyit tehetünk, hogy felajánljuk nekik, velük tartunk.
A 35 fokos melegben a fotóriporter kollégával egyedül gyalogolunk a síneken, a csoporttól már régen leszakadtunk. Csak pár tíz méterre követ minket néhány menekült. Szakad rólunk a víz, ami a felvert por miatt sárcsíkot húz a bőrünkön. Kék inges emberek tűntek fel a távolban, akikről a migránsok azt hiszik, rendőrök. Majd eltűnnek a kék ingesek. És mikor már azt hittük, végleg elmentek, hirtelen feltűnik valaki előttünk: Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke.
Fotó: Havasi Dániel / Magyar Nemzet
Először nem tudjuk mire vélni a jelenetet, már-már megcsípjük magunkat, hogy felébredjünk az álmunkból, mikor azt látjuk, a Demokratikus Koalíció (DK) vizet oszt és útba igazítja az egyik migránscsoportot a hivatalos átkelőpont felé.
Nem tagadhatjuk: ami nekünk nem sikerült, az Gyurcsánynak igen – minden migráns hisz neki, hogy lezárták a határt, így el is indulnak a kertek alatt a hivatalos átkelő felé. Velünk meglepően szívélyes a DK-stábja: vizet ugyan nem kapunk, de interjút igen.
Röhögőgörcs a kerítésnél
Beletaposunk, hogy elérjük a magyar határt. És már ott is a határvédelmi kerítés, a síneken pedig a vagon, ami útját állja az illegális határsértőknek. A magyar oldalon egy kisebb tömeg gyűlt össze, akik nem engedik szóhoz jutni Z. Kárpát Dánielt, aki sajtótájékoztatót tartana. Így várunk a síneknél, hogy a jobbikos képviselő a dróthálón keresztül adjon interjút.
Fotó: Havasi Dániel / Magyar Nemzet
Most egy egészen meglepő csoport közeledik: láthatóan nagyon vidámak, bár már észrevették a kerítést. Nem tudjuk megállni, hogy ne kérdezzük meg: minek örülnek ennyire? De válaszolni sem tudnak a nevetéstől, csak jó néhány perc múlva mondja az egyikük: „It can’t stop us” – ez nem állíthat meg minket. Figyelmeztetjük őket, hogy ne nyúljanak a gyodához, és meg se próbálják átvágni, mert ez bűncselekménynek számít, amiért súlyos börtönéveket kapnak. Mire Abdullah – a legbarátságosabb migráns – felemeli a kezét, hogy csapjunk bele. Csak most érezzük leheletén azt a szagot, amivel a pesti éjszakai szórakozóhelyek bejáratánál találkozhatunk: erősen beszívtak. Abdullah barátai már fociznak a kerítésnél. Ő pedig kissé támolyogva eloldalog, és belefekszik a közeli fa alatt púposodó szeméthegybe.
„Készültség” a horvát határon
Szerdán az utunk a horvát–szerb határon lévő szerbiai Šidre visz, ahol a hírek szerint már megjelentek az első migránsok. Még alig vannak a határátkelő közelében, mégis elindulunk a kukoricáson át vezető földúton, hogy megnézzük, hogyan készült fel a horvát rendőrség a menekültáradatra. Közel fél órát gyalogolunk a porban, mire meglátjuk a rendőröket, akik már készültek: két-három 10 fős mikrobusszal várják a többezres menekültáradatot.
Horvátul kérjük a rendőröket, hogy mutassák meg, hol van a pontos határvonal, mert nem szeretnénk mi is határsértők lenni. Az egyik a cipőjével húz egy vonalat a porban és arra kér minket, mondjuk el a többi újságírónak, hogy itt a határ. De fél óra sem telik el, mire valóságos özönvízként ömlenek a zöldhatárra a migránsok: a porba rajzolt vonalat pillanatok alatt letapossák. Tízfős csoportokban engedik csak őket a mikrobuszhoz, mire óriási tömeg torlódik fel a kukoricásban: sokszor kell még fordulniuk a furgonoknak.
Che, a horgosi forradalmár
Aki a Balkánra utazik tudósítani, jól tudja: érdemes néhány doboz jó cigarettát vinnie, mert ezzel szóra lehet bírni a legnémább rendőröket is. Erre pedig csütörtökön szükség is volt: az előző nap Röszkénél összecsaptak a migránsok a magyar rendőrökkel, így arra számíthattunk, találkozni fogunk a rendbontókkal a tovarniki vasútállomáson.
A síneknél ekkor már óriási az embertömeg. Egy horvát rendőrt találunk, aki szerb akcentussal beszél, cigarettával kínáljuk. Az eredmény nem marad el, kis idő múlva a sebtében odaállított bódéjába is behív, ahonnan magasra szerelt kamera pásztázza a migránsokat. Majd felismerünk valakit, akit legutóbb az ATV videóján láttunk: a portál alapján mi is Che Guevarát látjuk benne. El is indulunk, hogy kérdezzük az útjáról.
Fotó: Havasi Dániel / Magyar Nemzet
Csütörtökre a lázadó már teljesen megnyugodott, így angolul nyilatkozik nekünk az útjáról. Németország az úti célja, nem akar regisztrálni Horvátországban. Majd a horgosi eseményekről kérdezzük, mire a szemünkbe néz és otthagy minket. Pedig az előző nap testközelből szemlélhette az eseményeket.
Fogkefét a migránsnak!
Nem enyhül az idő, mi is megszomjazunk. A rendőröket kérdezzük, hol lehet venni vizet. A vasútállomáson nincs semmiféle büfé, így oldalra mutatnak, ahol óriási tumultus alakult ki, dulakodnak is néhányan. Hamarosan észrevesszük, hogy egyetlen kút van az állomáson, a rekkenő hőségben mindenki vizet akar. Így leteszünk a célunkról, a menekültek bizonyosan szomjasabbak.
Majd egy furgon jelenik meg, amit megrohamoznak a menekültek. De továbbra sem kapnak vizet – hanem fogkeféket! Ezt dobálják egymásnak kézről-kézre és várják, mikor kapnak inni. S miután a fogkrémeket is megkapják, a furgon elindul a messzeségbe. Hogy miért éppen fogkefét és fogkrémet kaptak a szomjazó migránsok, csak találgatni tudunk.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »