A migrációs válságot érintő intézkedéseivel Magyarország nemzetközi jogokat sértett – jelentette ki Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön. A magyar kormány politikáját idegen- és muzulmánellenesnek nevezte.
"Megrémítenek a magyar hatóságok által hozott kegyetlen és egyes esetekben törvénytelen intézkedések, amelyek az utóbbi napokban születtek" – fogalmazott az ENSZ emberi jogi képviselője, utalva arra, hogy a hatóságok nem engedélyezik a migránsoknak az ország területére való belépést, őrizetbe veszik őket, és "aránytalan erőszakot" alkalmaznak velük szemben. Felrótta, hogy "a hatóságok újságírókat támadnak meg, és videoanyagokat foglalnak le tőlük."
Al-Husszein szerint azok az új törvények, amelyek értelmében az illegális határátlépés bűncselekménynek minősül, nem összeegyeztethetők azzal, amit Magyarország az emberi jogok betartása terén vállalt.
Az Európai Unió országaiba igyekvő közel-keleti és afrikai "menekülteknek" "nincs más lehetőségük, mint hogy embercsempészekre hagyatkozzanak" – tette hozzá.
A főbiztos felszólította az EU-t, sürgősen hozzon az emberi jogokat jobban szem előtt tartó intézkedéseket, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy mindeddig nem sikerült határozott, elvi alapokon nyugvó lépésekről döntenie a válság kezelése érdekében.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: A határt védő magyarok után most a terroristák ellen fellépő oroszoknak ment neki az ENSZ-főtitkár
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »