A kemalista külpolitikai hagyományokat sutba vágva Törökország a szomszédságában és a határain belül is egyre több konfliktusba bonyolódik. Minthogy a Közel-Kelet egyik kulcsországáról van szó, a menekültproblémával küszködő Európának jobban oda kellene figyelnie, milyen fejlemények várhatók a „kapujában”. Ami most közvetlenül robbanással fenyeget, az az éleződő belháború a kurdokkal.
A török–kurd szembenállás Cizre város múlt heti ostromában érte el eddigi csúcspontját, amikor is a török hadsereg mintegy ötezer fős kontingense a kurdok lakta települést napokra teljesen elzárta a külvilágtól. Arra hivatkozva, hogy a Kurd Munkapárt (PKK) kötelékébe tartozó 100-150 fegyverest kell kézre kerítenie, az állami médiában elismert harminc PKK-terrorista mellett legalább húsz polgári lakost is megölt. Ez azonban csak egy az utóbbi időben megszaporodott kurdellenes akciók közül.
Több török és külföldi elemző szerint az Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) bosszújáról van szó. A Recep Tayyip Erdogan vezette politikai alakulat a júniusi választásokon elvesztette abszolút többségét, s ezért nem képes keresztülvinni az elnöki rendszer megvalósításához szükséges alkotmánymódosításokat. Egyedül nem tudott kormányt alakítani, s november 1-jére kiírta az új választásokat. A júniusi fiaskó okát a kurdokhoz való közeledésben látja, amit a választók sokalltak, a kurd Demokratikus Néppárt (HDP) számára viszont lehetővé tette 10 százaléknyi szavazat megszerzését, s ezzel a bejutást a parlamentbe. A novemberi választásokon az AKP már nem akar ebbe a hibába esni, s a török nacionalisták vitorlájából is ki akarja fogni a szelet.
A nemzeti érzelmeket valóban sikerült felkorbácsolnia, anélkül azonban, hogy ez a júniusinál nagyobb választási sikerrel kecsegtetne. Nincs kizárva, hogy ettől vérszemet kapnak az atatürki alapokon nyugvó, szekuláris Törökország hívei is, akiket pedig már évekkel ezelőtt sikerült elhallgattatni. Veszélyes manőver egy nehéznek ígérkező választás előtt.
Ez a belpolitikai vihar azért sem jön jókor, mert – úgy tűnik – a közel-keleti helyzet sem Ankara szája íze szerint alakul. Eleinte elegánsan távol tartotta magát a közvetlen részvételtől a szíriai háborúban, jóllehet szívesen venné, ha szomszédja darabokra hullna, s egyet-kettőt belőle maga is megkaparinthatna. Azonban a Közel-Kelet villámgyors átalakításában hívőknek – így Ankarának is – csalatkozniuk kellett. Az elhúzódó szíriai háborúban minden összezavarodott, s a törökök nem tudják, hogyan helyezkedjenek, miközben az Iszlám Állam már mindenkit fenyeget. Jóllehet megerősödésében a Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolításán (értsd: a jelenlegi szír állam megszűnésén) munkálkodó Egyesült Államok számított Törökország közreműködésére, s közben támaszkodott annak legfőbb ellenlábasára, a kurdokra is, elérhető közelségbe hozva számukra az önálló állam megalakítását, amiről viszont Törökország hallani sem akar.
A legfőbb szövetségessel, Amerikával lehetetlen szakítania. Hasonlóképpen nem mondhatja fel a barátságot Izraellel, hiszen egy 2009-es, Gázával kapcsolatos affér ellenére nagyon szoros kapcsolatokat ápolnak. Oroszországgal, amelyhez szintén próbált törleszkedni, most lehetetlen jóban lenni, ha Amerikával is barátságban akar maradni.
Ezenfelül Moszkva Aszadot támogatja, és – legalábbis egyelőre – nem építi meg a tervbe vett gázvezetéket, amelyben Törökországnak kulcsszerepe lett volna. Ám részben e bizonytalanság okán, nem volna érdemes végleg hátat fordítani Vlagyimir Putyinnak. Továbbá azért sem, mert talán belemenne egy biztonsági zóna létrehozásába, török felügyelettel, szír területen. Erről Washingtonnal már folynak a tárgyalások. Szomszédai közül most már barátkozhatna az Amerikával kibékült Iránnal, de az egy konkrét ügyhöz, így például a kurd állam létrejöttének megakadályozásához kötődő szövetségeken kívül máskülönben elemi érdekütközés van a két ország között. Mindketten regionális vezető szerepre törnek, s még nem sikerült behatárolni az érdekszféráikat. Emellett Irán, csakúgy, mint Oroszország, Aszad mellett van.
Sovány vigasz (főleg az EU-nak), hogy Törökország legalább az európai országokat sakkban tudja tartani, a Közel-Keletről, Pakisztánból, Bangladesből, Jemenből, Szomáliából a területére érkező illegális migránsok „adagolásával”. Erdogan október 4-én Brüsszelbe készül. A hónap kérdése, hogy mit kér cserébe a menekültáradat visszatartásáért.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
