Lassul a kerítésépítés, rettegnek a felelősök

Lassul a kerítésépítés, rettegnek a felelősök

Orbán Viktor miniszterelnök a migránsválság megoldási kulcsaként tekint a déli határra tervezett kerítésre, amely szerinte megállítja az áradatot. Hende Csaba honvédelmi miniszter már belebukott a projektbe, így nem meglepő: több felelős is retteg. Az érintettek már most egymásra mutogatnak, pedig még időre elkészülhet a beruházás.

Úgy értesült a Népszabadság, hogy a rendőrség és a katonaság vezérkarának pontos információi vannak arról, hogy lassul a kerítésépítés, mert nem érkezik elég alapanyag a déli határra. A lap magas rangú forrása szerint a hadsereg egységei feszített tempóban dolgoznak, de nem kapnak elég nyersanyagot.

Simicskó István új honvédelmi miniszter szerint fokozott tempóban folyik a kerítésépítés

Úgy fogalmazott: nincs könnyű helyzetben a „hozzávalók” előállításáért felelős büntetés-végrehajtás parancsnoka, hiszen a kerítésépítésbe belebukott már egy honvédelmi miniszter, Hende Csaba. Informátoruk szerint a drótból és a hattyúnyakakból szeptember 9-ig semmi nem érkezett időben a határra. A cölöpöket szállító kamionokból például szerdára nyolcat vártak, de csak négy érkezett meg, csütörtökön 10 óráig az aznapra várt tíz teherautóból is csak három futott be.

Ugyanakkor más források ezzel ellentétes információkat osztottak meg a lappal. Állítják: a büntetés-végrehajtás folyamatosan, előre megállapított ütemtervnek megfelelően szállította a műszaki határzár megépítéséhez szükséges anyagokat.

Szerintük még az sem okoz problémát, ha a határidőt előbbre hozzák, mert az ország valamennyi, legalább három méter magas drótsodrony előállítására alkalmas üzeme – négy-öt ilyen lehet – a kormánynak dolgozik, s a kétkezi munkát zömében fogvatartottak végzik.

Hírdetés

Minden szereplő retteg

Csütörtökön például 11, pénteken 13, szombaton 14 kamionnyi oszlopot és drótkerítést szállítottak ki. Azt mondták, keddre a teljes kerítés megépítéséhez szükséges összes anyag a határon lesz. Csöppet sem meglepő, hogy egymásnak homlokegyenest ellentmondó információkról lehet hallani, mert minden szereplő retteg attól, hogy a projekt csúszása vagy kisiklása esetén lesújt a kormányfő haragja. Orbán Viktor a migránsválság megoldási kulcsaként tekint a kerítésre, így mindenki számára ez a beruházás a prioritás.

A határzár még el is készülhet a határidőre, hiszen Lázár János a csütörtöki kormányinfón például kijelentette, naponta tíz kilométert akarnak megépíteni, így szeptember végére kész lehet a munka, miközben a határidő – már amennyire a zavaros kormányzati kommunikációból ki lehet hámozni – október 31. A kiszivárgott információk azt jelzik, az érintettek igyekeznek a felelősséget a másik félre tolni már akkor, amikor még az sem biztos, hogy kudarcos lesz a vállalkozás.

Érthető e farolás, hiszen a kormány tényleg mindent egy lapra tett fel.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta: nem épülnek a határ mellett gyűjtőtáborok, a kerítés segítségével állítják meg a menekültáradatot, szeptember közepétől a migránsokat kizárólag a hivatalos beléptetőpontokon fogadják. Ugyanakkor szeptember 15-től büntetőjogi kategória lesz a kerítés megrongálása is. Hogy elkészül-e a kerítés, s valóban alkalmas lesz-e a betolakodók feltartóztatására, az hamarosan kiderül. Ami most biztos: Simicskó István frissen kinevezett honvédelmi miniszter a hét végén látogatást tett a határon, s tudatta: fokozott tempóban folynak a munkálatok.

(Nol nyomán)

Még a betolakodóknak is jobb ellátás dukál, mint a díszkerítés-építő honvédeknek

Japán példákhoz hasonlítja lemondását Hende – a kerítésecske lassú készültével magyarázza távozását

Úgy látszik, csak a betolakodók bendőjének teletömését fedezi az ellátmány, a rendőröknek már nem jut semmi


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »