A spanyol külügyminiszter tárgyalásokat sürget Aszaddal

A spanyol külügyminiszter tárgyalásokat sürget Aszaddal

Mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával a spanyol külügyminiszter kedden a szíriai belháború felszámolása érdekében.

José Manuel García-Margallo a Cadena SER nevű rádióadónak adott interjúban beszélt arról, hogy párbeszéd nélkül a háború még évekig is eltarthat, tovább növelve az áldozatok számát.

A spanyol politikus szerint először is a tűzszünetről kell megállapodni, kezdve Aleppó térségével, hogy a humanitárius segélyek eljuthassanak a szír lakossághoz. Ezután lehet foglalkozni a Szíriában szükséges demokratikus átmenettel – tette hozzá.

Beszélt arról, hogy Spanyolország is kész részt venni az Iszlám Állam terrorszervezettel szembeni katonai fellépésben Szíriában, ami szerinte ebben az esetben szükséges is, de kizárólag nemzetközi felhatalmazással, az ENSZ Biztonsági Tanácsának, a NATO-nak vagy az Európai Uniónak a döntése alapján.

A költségvetéstől függ, hány menekültet fogadnának be

Hírdetés

Azzal kapcsolatban, hogy Spanyolország hány szíriai menekültet fogadna be, a miniszter egyelőre nem mondott számokat. Megjegyezte, hogy az a költségvetéstől függ, mert biztosnak kell lenni abban, hogy amikor megérkeznek ezek az emberek, mindegyikük számára tudnak szállást és élelmet biztosítani. Hozzátette, hogy a lehetőségekhez mérten a lehető legtöbb menekültet fogják befogadni.

A spanyol kormány által létrehozott tárcaközi bizottság kedden tárgyal az ország autonóm közösségeivel és a szakmai szervezetekkel arról, hogy milyen lehetőségeik vannak a segítségnyújtásra. A kormányhoz közeli források szerint addig nem közölnek számokat, amíg azokat nem egyeztették Brüsszellel.

A spanyol sajtóban megjelent információk szerint az unió további 15 ezer menekült befogadását fogja kérni a dél-európai országtól. Spanyolország eddig 2700 szír befogadását vállalta, de a rendkívüli válságra való tekintettel jelezték, hogy készek növelni ezt a számot.

A barcelonai városvezetés kezdeményezésére a múlt héten megalakult a menekülteket befogadó városok hálózata, amelyhez egyre több önkormányzat csatlakozik.

A Bassár el-Aszad lemondását sürgető követelések csak a szíriai polgárháború további elhúzódását eredményezik – vélekedett hétfői teheráni sajtóértekezletén Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter. Az iráni diplomácia vezetője a Teheránban tartózkodó spanyol kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján egyenesen azt állította: a szíriai vérontásért azok a felelősek, akik az elmúlt években a szíriai elnök eltávolítását követelték.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »