Hisztérikusan reagáltak Siklósnagyfalu lakosai a polgármester ötletére, mely szerint a település menekülteket fogadna be. Ottjártunkkor kiderült, a hangzatos bejelentésből semmi nem lesz, a falunak ugyanis van elég rendezni való ügye. A rendőrség többek között sikkasztás gyanúja miatt nyomoz az önkormányzatnál, amivel talán összefügg, hogy pár hete az óvoda is leégett.
Ahogy a nyár végén lassan elmúlik a Balaton és a Velencei-tó vonzereje, úgy kap ismét erőre a magyar borvidék. Kiváló példa erre Villány – a dűnék rendezett tőkesoraiban érett, vörös fürtök lapulnak, az utakon szürethez készülő mezőgazdasági gépek döcögnek. Idilli kép.
Alig hagyjuk el azonban a gazdag vidéket, mint valami horrorfilmben, baljós dramaturgiai fordulat következik: elvadul a táj, a rendezett dombok helyett gazzal benőtt ugart látunk. Rothadó vakolatú parasztházak, majd egy elhagyatott templom bukkan fel. A lehangoló épületek előtt a Siklósnagyfalut jelző közúti tábla áll.
A dél-magyarországi település neve a múlt héten került a média látókörébe, miután a polgármester kijelentette, hogy szívesen fogadnának be menekülteket. A négyszáznyolcvan fős lélekszámú Nagyfalu a Wikipédia szerint már a bronzkorban lakott terület volt, nevét egy 1294-ben keltezett dokumentumban olvashatjuk először. Mezővárosi rangot kapott, a tizennegyedik században a nádor is tartott itt gyűlést. A település szebb napjainak azonban mára nyoma sincs. Húsz közalkalmazotton kívül gyakorlatilag a teljes lakosság munkanélküli, nincs megművelhető föld sem. A főtér üres, a kevés ápolt épület egyike a helyi önkormányzat.
– Egymilliárd forintból itt csodát lehetne tenni – így Kosztics József polgármester. Szerinte a Martonfára tervezett menekülttábor kétmilliárdos költségvetésének a fele is elég volna, abból jutna a vízhálózat, a közutak felújítására is. Helyzetüket jellemzi, mondja, hogy amikor nemrég leégett az óvoda, nem kaptak semmi támogatást, „nekünk kellett a felújítást kifizetni”. – A migránsok egyszer úgyis elmennek. A közben elvégzett fejlesztések viszont később is a helyiek javát szolgálnák – teszi hozzá.
Siralmas például az orvosi ellátás. Egy körzeti orvosra a környékbeli falvakban vagy kétezer ember jut. Ha azonban menekülttábor épülne, biztos tartozna hozzá rendelőintézet, esetleg kórház. Épp beleélnénk magunkat a prosperáló, multikulti Nagyfalu víziójába, amikor a polgármester maga ránt vissza minket a valóságba. Közli, az elképzelés nem volt több személyes véleménynél, amelyet valamiért a sajtó felkapott.
Egyelőre nincs miről szavazni
– Remélem, ez nem ismétlődik meg – mondja mosolyogva, értetlenkedő tekintetünket látva azonban megkísérli elmagyarázni a váratlan fordulatot. – Polgármesterként nem is tehetnék ilyen kijelentést, hiszen ekkora horderejű döntést csak a falu hozhat meg. Ahhoz azonban, hogy erről valamilyen szavazást tartsunk, előbb meg kellene ismerni a kormány álláspontját. Ilyen azonban jelenleg nincs – folytatja. Nem elégszem meg a kormány felelősségére terelő válasszal, tovább próbálkozom. Kosztics polgármester erre kifakad.
– Van ebben zsiványság, persze. De higgyék el nekem, cigány emberként pontosan tudom, milyen átélni azt a megkülönböztetést, amellyel ezek a szerencsétlenek szembesülnek – mondja, s hozzáteszi, a környező gazdag települések is azonnal politikai aknamunkához láttak, amint szóba kerülnek a menekültek, mindenki pánikol.
Irány Németország!
Gyalog indulunk el a néhány napja még menekülttábornak kiszemelt területre, a „cigány gödörhoz”. Dél körül lehet, a nap az ősz kezdetén is kegyetlenül perzsel. A helyiektől kérünk útba igazítást, végül akad egy önként jelentkező, aki elkísér. A magas, sovány srác, Dávid koszos mackónadrágban és átizzadt pólóban lépked mellettem. – Ide nem jönnek az emberek, akinek van esze, inkább elmegy innen – mondja, s mint kiderül, ő is hasonló terveket dédelget. – A sógorom meg az unokabátyám már kint van Németországban. Szereznek majd nekem is valami melót, nemsokára megyek utánuk – folytatja.
Akad azért bökkenő: lerobbant a bátyja autója, hogy utazásra kész állapotba kerüljön, ahhoz pénzre s így munkára lenne szükségük. Mik a lehetőségek ebben a térségben? Közmunka, vagy a szomszédos földeken napszám. Utóbbi a biztosabb, a szőlővel ugyanis egész évben van munka. Most például indul a szüret, ilyenkor mindenki mehet. – Háromezer forintért viszont nem fogok többé a napon égni – teszi hozzá Dávid. Ennyit ér ugyanis ma Magyarország déli végein egy napszámos munkája. Belegondolok, milyen lehet ebben a hőségben nyolc óra fizikai munkát végezni. Rólam a gyaloglástól is szakad a víz.
Holdbéli táj
Végre megérkezünk a cigány gödörhöz. Száraz, szinte holdbéli táj, a távolban egy ipari park töri meg a horizontot. Kizártnak tűnik, hogy itt valaha élhető menekülttábort építsenek.
Egy percet sem töltünk ott, visszaindulunk. Az út szélén, egy beteg fa árnyékában Jani épp a biciklijét bütyköli. Mögötte omladozó falú putri, oldalához kecskét kötöttek. A házba lányok járkálnak ki-be. A negyvenes éveiben járó, kemény fickónak tűnő Jani feketére égett bőrét börtöntetoválások tarkítják. – Ha az segít rajtuk, hát jöjjenek – mondja, amikor a menekülttábor ötletéről kérdezem. Valamit talán hallott az ügyről, de azért össze kell foglalnom neki a migránsokról szóló híreket. Annyira nem érdekli azért rögtönzött előadásom, mert ha tehetné, ő is elköltözne. A többiekhez hasonlóan napszámból él, azért a munkáért viszont máshol többet adnak.
– Nagyon gazdag emberek szőlőjében dolgozunk – mondja –, azt sem éreznék meg a pénztárcájukon, ha dupla bért fizetnének.
Panaszkodnak Dáviddal, itt csak az uzsorásnak meg a fuvarozóknak megy jól, akik a földekre szállítják a munkásokat. Begurul a mobil ABC – a teherautó trombitaszót harsog, a hangra megmozdul az utca. Siklósnagyfalun ugyanis nincs bolt, sem kocsma, csak bögrecsárda – ezekben egy-egy helyi család méri ki a szeszt. A boltnak átépített, rácsokkal védett lakókocsit sűrűn leintik a helyiek. Próbálunk beszélgetni velük, nem sok sikerrel.
– Azt a nyomorultat kellene a cigány gödörnél lakókonténerbe zárni – visítja egy idős néni, ahogy a polgármester terveiről kérdezem. Sajnos azt már nem tudjuk meg, miért nem szíveli a városatyát, mert kérdéseimet hallva sietve az udvarba menekül. Afelől mindenesetre nincs kétség, hogy a helyi politikus nem túl népszerű ember. Ő adja a közmunkát, senki sem akar haragban lenni vele – magyarázkodik szinte mindenki.
A mozgó ABC-t követve szinte az egész faluval váltunk pár szót. Többségük azt sérelmezi, hogy Kosztics József nem kérdezte meg a véleményüket, mielőtt hajmeresztő ötletével a sajtó elé állt. Négy éve nem hívott össze falugyűlést, amit egy négyszáz fős településen igazán nem lenne nehéz megszervezni. Ötletével ráadásul különösen melléfogott: a falu népe ugyanis többségében fél az ismeretlentől.
– Nem kérünk belőlük. Menjenek Németországba, van nekünk egyébként is elég bajunk – mondják az utcán napszámra váró férfiak. Megkérjük őket, segítsenek más illetékest találni a menekültügyben, s az önkormányzat képviselőit javasolják. Sajnos azonban hiába kopogtatunk, éppen mind vagy beteg, vagy házon kívül van. Végre a szőlőmunkára gyülekező kis csoport lebuktatja az egyik képviselőt, kiderül, ő is köztük van. Ám hiába a választott tisztsége, nem hajlandó névvel elmondani véleményét. Annyit megtudunk, a testületnek sem szólt a polgármester, mielőtt a menekülttábor ötletével előállt.
Jogerős ítélet a polgármester ellen
Nem kell azonban sokat utánajárni, hogy érdekes információt találjunk Kosztics Józsefről. A Magyar Narancs a kétezres évek közepén portrét közölt a férfiról, szerintük „azon roma vezetők közé tartozik, akiket ebben az időszakban karoltak fel a nyugati támogatásokat szétosztó alapítványok, illetve a romák integrációjáért felelős állami intézmények”. Kosztics a kilencvenes években sikeres jogvédő szervezetet hozott létre, többek között a Soros Alapítványtól is kapott támogatást. Később állami és uniós programokra pályázott sikerrel, a romák felzárkóztatására egyik szervezete négyszázmillió forintot gründolt össze. Többször gyűlt meg a baja a hatóságokkal, köz- és magánokirat-hamisításért, fiktív számlák áfa-visszaigénylése miatt is keresték. 2005-ben közokirat-hamisításért jogerősen elítélték, s mivel nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Olvasva Kosztics kalandos múltjáról, jobbnak láttuk utánanézni, milyen futó ügyei vannak a siklósnagyfalui önkormányzatnak. A Baranya Megyei Főügyészség szóvivője, Kutas Tamás megkeresésünkre azt mondta, költségvetési csalás, túlszámlázás és hűtlen kezelés ügyében jelenleg is folyik nyomozás. Különböző felújítások, építkezések miatt érkeztek feljelentések. Az ügyészségi szóvivő szavai szerint a korábban elnyert, nem megvalósult fejlesztési támogatások, illetve egy gazdasági társaság túlszámlázásai miatt nyomoz a rendőrség. A gyanú szerint a pénzek a polgármesternél kötöttek ki. Nem meglepő, hogy a vizsgált építkezések között van a nyáron leégett óvoda is.
– Írásban fogok vallomást tenni – válaszolta Kosztics, amikor már telefonon szembesítettük a személyével kapcsolatos gyanúkkal. Elmondta, amíg hivatalos fejlemény nincs az ügyben, nem kíván nyilatkozni, és valószínű, hogy ebben a kérdésben később már az ügyvédjét kell keresnünk.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
