Katasztrófával fenyeget a bevándorlás?

Katasztrófával fenyeget a bevándorlás?

A bajor miniszterelnök szerint katasztrófával fenyeget a németországi menekültügyi helyzet, és előfordulhat, hogy le kell foglalni ingatlanokat a menedékkérők elhelyezéséhez – írta szerdán a Münchner Merkur című lap.

Horst Seehofer a bajor kabinet zárt ülésén résztvevők beszámolói szerint a menedékkérők számának gyors emelkedéséről azt mondta, hogy „előre látható katasztrófáról” van szó, és bírálta a szövetségi kormányzat tevékenységét. A szövetségi intézményeknek rá kell ébredniük, hogy milyen súlyú gonddal került szembe Németország, és „az egész apparátusnak bele kell húznia” a munkába. „Ki kell jönni az álomgyárból a való világba” – mondta Horst Seehofer.

A bajor konzervatív CSU elnöke hangsúlyozta, hogy aki a menekülthelyzet kezelésének bajor irányvonalát bírálja megoldási javaslatok felvázolása nélkül, az elsők között bukhat meg, „amikor átgázol rajtunk a valóság” – írta online kiadásában a müncheni lap. Seehofer az ülésen jelezte, hogy a bajor kormány szükség esetén drasztikus intézkedéseket tesz. A menedékkérők elhelyezéséhez télen nagyobb mértékben lesz szükség egyházi intézményekre, laktanyákra, közintézményekre, és ezeket az ingatlanokat a kormány „szükség esetén lefoglalja” – mondta a miniszterelnök.

Hírdetés

Félmilliónál is többen

Horst Seehofer szerint azt is meg kell fontolni, hogy a nyugat-balkáni menedékkérők elkülönítésére az eddig tervezett kettő helyett három befogadóközpontot hozzanak létre a tartományban. A bajor kormányfő szerint az eddigi előrejelzésekben szereplő 500 ezernél jóval több menedékkérő érkezhet az idén Németországba. A júliusi adatokból kiindulva teljesen másként alakulhat a helyzet, mint ami a hivatalos számokból kitűnik – vélekedett Horst Seehofer a Münchner Merkur beszámolója szerint.

Júliusban olyan sok menedékkérő érkezett Németországba, mint soha korábban egy hónap alatt: 79 ezer menedékkérőt regisztráltak. Az év eleje óta pedig már 300 ezernél is több menedékkérőt vett nyilvántartásba a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF), ami 100 ezerrel meghaladja a tavaly egész évben regisztrált számot.

A bajor kormány szerint a nyugat-balkáni menedékkérők ügyét gyorsított eljárással kell elbírálni, és vissza kell küldeni vagy szállítani a hazájába mindenkit, aki nem szorul védelemre. A nyugat-balkáni térségből származik a németországi menedékkérők több mint 40 százaléka. Kérelmeiket a BAMF szinte kivétel nélkül elutasítja, arra hivatkozva, hogy hazájukban nincs háború vagy üldöztetés, ezért nem jogosultak a menekült-, oltalmazott vagy befogadott státusra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »