Mint ismeretes a politikai kékharisnyák számára, egy nyílt levél-váltás eredményeként a miniszterelnök egyszer meghívta Tamás Gáspár Miklóst egy kávéra, aki szerencsére azóta sem élt a lehetőséggel — feltehetően a jó ízlése volt az, ami nem engedte. Ennek ellenére TGM jóval fontosabb tekintetben Orbán szekerét tolja, permanens Starbutts élményt adva a külső szemlélőnek.
Legutóbbi írásában Orbánt a nyugati érdekek hű képviselőjének nevezi, miközben elmondja mindennek, amit tudunk róla. TGM szerint az agresszívan népellenes, item munkásellenes és nőellenes rezsim valójában nemcsak a nyugat érdekeit, hanem a „kurrens nyugati trendeket” is érvényesíti Magyarországon. A nyugatot mindössze az különbözteti meg antiegalitárius, rasszista, kirekesztő stb. voltát illetően kis hazánktól, hogy „a viszonyok [nálunk] faragatlanabbak, mint jobb módú, szerencsésebb, technikailag és gazdaságilag fejlettebb államokban.” Baloldal persze nincs Magyarországon (leszámítva néhány fiatalt és egy öreget), aki rávilágítana erre a gyalázatra — arra, hogy éppen az előzőek miatt „ameddig Orbán úr megfizetteti a magyarországi honpolgárokkal az államadósságot (és nem csökkenti az áfát, mint balszerencsés román kollégája), illetve ameddig a romantikus hévvel pazarolt költségvetési pénzeket nem a nyomor enyhítésére használja, addig biztos a helye a polcon, s a Nyugat elleni szitkait annak nézik Nyugaton, amik: üres szavaknak.” Magyarán Orbán úr és a nyugat összefonódása teljes és már-már organikus.
Mármost ha Orbán a jelen, de a jövő még rosszabb (hiszen az a mintaadó), akkor ugyan minek harcolni Orbán ellen, nemdebár? TGM a korábbi — számomra kedves — túlfeszült lényeglátása itt (nem először egyébként) kísértetiesen emlékeztet a kommunisták szocdem („szociálfasiszta”) -ellenes kampányára. Mint szintén ismert a politikai kékharisnyák számára a Komintern 1928-as kongresszusa határozatba adta, hogy a német kommunisták ne a náci pártot tekintsék fő ellenfelüknek, hanem a szocdemeket, hiszen — Joszif Visszarionovicsot idézve — a „fasizmus a burzsoázia harci szervezete, amely a szociáldemokrácia aktív segítségére támaszkodik. A szociáldemokrácia objektív értelemben a fasizmus mérsékelt szárnya. Ezek a szervezetek nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, egymás hasznos kiegészítései. Ezek nem ellenpontok, hanem édestestvérek.”
TGM szerint a nyugat és Orbán minősége lényegi tekintetben ugyanaz. A fasizmus a burzsoázia harci szervezete, ekként a fő cél a burzsoá rendszer felszámolása, a fasizmus addig hadd tobzódjon, a lényeg, hogy lelepleztük — ahogy lelepleztük a szociálfasiszta magyar baloldalt is. (Caveat. Értse a tisztelt kékharisnya a szavaim mögött a metaforát, ne támadjon le rögtön azzal, hogy akár én, akár TGM lefasisztázta Orbánt vagy a magyar baloldalt.)
TGM-nek ugyabben a lingóban: tessék Dimitrovig és 1935-ig eljutni legalább. Egyébként az egész meg úgy ökörség, ahogy van. A nyugat valóban megtűri Orbánt — az én ízlésem ellenére is –, de mit tehetne, ugye, ha sokszor megalázott, kisemmizett népünk mazochista módon újraválasztja a kínzóját? Ezzel most akkor mit tegyünk? Kényszeríteni, hogy szabad legyen? A Nádor utcából? Baloldali ellenzék tényleg nincs Magyarországon (bár TGM-mel szemben én nem a baloldalra, hanem az ellenzékre helyezném a hangsúlyt), de ennek édeskevés köze van a burzsoá ármányhoz, sokkal több a magyar demokrácia speciális válságához.
És valóban a nyugat lenne a céltábla non plus ultra? Most, amikor a melegházasság intézménye előtt meghajol az összes multi, állam és lassan a római pápa is, a kapitalizmusnál valóban nincs igazságtalanabb rendszer, kivéve az összes többit, de persze továbbra is lőnek le fehér rendőrök feketéket Amerikában, de erőszakolnak meg muszlim bevándorlók fehér nőket is Svédországban, mivel emberek továbbra is lesznek a földön, nemcsak eszmék… továbbá az etoni és oxbridge-i Cameront közös nevezőre hozni az értelmiség utálatában Orbánnal, a BBC racionalizálását pedig a hagyomány visszacsapásának tekinteni (!) — kérem, itt, kedves Tanár úr, az Ön írásában, olyan fokú folyamatos inzultus éri — mit is, hát — az értelmet, ami mellett nem lehet elmenni. Engedelmével, ez alkalommal nem is mentem. Hadd zárjam így: az itt elharapózó politikai álláspont roppant veszélyes, sőt ami értelmiségi énünknek talán kárpótlást nyújthatna, az esztétikus volta sem szembeszökő.
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
