Szarkák
Utassy Józseftől „plagizáltam” írásom címét. Mert a Zúg Március című verse Petőfi sírját rázza, s így egyre inkább aktuális. Bár ő is plagizálta a bőség kosara kifejezést Petőfitől, sőt még alkalmazza a “forradalmad” szót is(amivel nem értek ugyan egyet), s mivel akkor e szó még tartalmazott némi reményt az elnyomás elleni szabadulásra, így talán versben még el tudom fogadni.
Mert úgy látszik, hogy régóta lopnak ebből a kosárból, s mi régóta nem tudjuk ezt megakadályozni, pedig már itt lenne az ideje nagyon! Az előző bolsevik generáció mindent megtett Petőfi kisajátításáért, a maiak pedig elhatárolódnak. . 1948-ban a jelszó: Lobogónk Petőfi! – volt, most pedig „nő csontvázát temetik” az MTA szerint. A tények, a vizsgálatok nem számítanak, csak a bolsevik gőg, nehogy egy pártonkívüli temesse el Petőfit. De akkor miért nem álltak az ügy élére? (Pedig ebben is van gyakorlatuk bőven.)
Egyre inkább időszerű a Nemzeti dal eskü-fogadalma, s 2006-ban a Kossuth téren is ezt éreztük, amikor a „Kis Petőfi” szavalt. Kereste is rajtunk az akkori államvédelmi hatóság rendesen a kis hőst. Párszor be is rángattak minket ezért az Andrássy út 60 mellé, az akkor még ott működő irodájukba. Bizony 1956 októberében is Petőfi Sándor szellemét idézték meg a fegyveres szabadságharcosok, a pesti srácok. Utassynak tehát nem véletlenül születtek meg alábbi sorai:
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a kétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!
Ez a vers a hetvenes években tiltottá vált, mert a betiltók is tudták jól, hogy igazat írt Utassy. Bizony ma is ijesztően aktuális a Petőfi-féle szabadságvágy, amelyet megvalósultnak szeretnek feltüntetni. Pedig sem a Kánaán, sem a Politeia nem következett még be, csak az elfajzott népuralom hamis és médiamanipulált választási cirkusza megy, amit – egyébként Platon szerint is helyesen – demokráciának, azaz (bár ez nem közismert, de elfajott) népuralomnak csúfolnak. A hetvenes évektől egyre több magyar kezdte megkedvelni az ún. népidemokráciát, mert az elzártságban élve valóban évről évre egy kicsivel jobb lett a helyzet. 1982-től ez már csak a nyugati hiteleknek köszönhetően folytatódott, s akkor adta el a Kádár rendszer a magyar jövőt az általuk annyira gyűlölt kapitalistáknak. (Ezek sajnos tények, de tessenek cáfolni!)
A rendszerváltásnak hazudott módszerváltás negyed évszázada alatt nem beszélt szinte senki sem arról, hogy a bőség kosarát fosztogató ál-elit miért nem vesz tudomást arról, hogy az önfeladás ellenes nép – pontosabban a kicsinyre zsugorodott Nemzet – szeretné hazai földben eltemeti legnagyobb költőjét és hősét: Petőfi Sándort! Pedig már 1988-ban egyértelmű volt, hogy Petőfit Barguzinba hurcolta a cári hadsereg, s ott is halt meg! A devizauzsorát eltűrő és a megélhetést is ellehetetlenítő hatalmi struktúra azonban máig az MTA álmagyar-áltudósaira támaszkodva ezt a temetést agyonhallgatják és idegenszívű módon elnéznek az egyszerű paraszti sorból származó kazánkirály anyagi áldozata és nemzetszolgálata fölött. Pedig nekik kellett volna a kutatást és az újratemetést vezetni, fizetni. S nem is a saját összelopott vagyonukból, hanem a közvagyon terhére. Mégsem tették, mégsem nyitottak lehetőséget ennek a magyar lelkű milliárdosnak arra, hogy lelkialkatából folyó kötelességét az általuk blokkolt médiában tehesse közhírré. Pedig Petőfi mindannyiunké, s mily sokan lettek így megfosztva attól, hogy fejet hajthassanak a költő, a lánglekű magyar csontjai előtt. Morvai Ferenc azonban nem hátrált meg, s újabb és újabb pénzeket ölt a Megamorv Bizottság terveibe, s így végül múlt pénteken (2015. 07. 17-én)eltemette itthon Petőfi Sándort, bár a legnagyobb kormányzati és média agyonhallgatás mellett. Más országban ez nemzet ünnep lett volna, s munkaszüneti nap.
Pedig nem ezt érdemelte sem Petőfi, sem Morvai, sem a tömeg. Hiszen éppen mi a Kossuth tériek mutattuk meg a világnak, hogy van bennünk kitartás, hiszen két és fél évig tartott a demonstrációnk az illegitim hatalom ellen. Igaz, Morvai Ferenc harca 25 évig tartott Petőfi csontjainak az eltemetéséért és a Kossuth tériek azonban ott voltak/voltunk, szinte hiánytalanul! (Ott voltak, s legalább nekik lehetne hálás a kormánypárt, hiszen az ő kitartásuk is benne volt abban, hogy a választásokon a kétharmadot megszerezték!)
Hála a Teremtőnek a pártpolitika nem próbálta megakadályozni, mert abból vérfürdő lett volna. Igaz a búcsúztató nemzeti tömeg – a vérgőzös forradalmárok helyett – azokból állt többnyire, akik már tudják, hogy mekkora hibát követtek el azzal, hogy bíztak a békés átmenetben, s nem mutattak erőt 1988-90-ben! Pedig akkor kellett volna a nemzetet felrázni, mint tette egykor Petőfi.Egy magát nemzetinek tituláló egyén (?) ki is mondta akkor: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
Csakhogy a magyarság soha nem kezdett forradalomba, hanem mindig a törvényes rend, az alkotmányos állam megvédése, vagy visszaállítása volt a célja. Erkölcsi forradalmat nálunk Német László és a 2006 őszi demonstrálók vívtak, fegyverest pedig a puccsista és hazaáruló Károlyi Mihály, no meg a vérengző, bolsi-söpredék 1919-ben. Ezeknek a forradalmaknak lett is eredménye: mert az általa megalázott frontkatonák nem akartak többé harcolni a hazáért, hiszen leköpte a négyéves helytállás után a pesti, kávéházi-csőcselék, s ezért veszhetett el a haza kétharmada, s a gúnyhatáron kívül maradt az őstelepes magyarság egyharmada. Ez lett a „forradalmak” eredménye!
„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”? Milyen történész lehetett az, aki ezt mondta? Talán szabadkőműves? S nem éppen neki kellett volna közjogi szabadságharcot kezdeni, mint egykor Deák Ferencnek?
Nem neki kellett volna a hatalom birtokában beperelni az összes nyugati magánbankot azért, mert pénzéhes hitelnyújtásukkal tették a bolsevik rendszer utolsó éveit elfogadhatóvá a köznép számára, s ezzel meghosszabbították szenvedésünket? Ám ezzel szinte örökre gúzsba kötötte a közjóért létrehozott állam kezét-lábát, s elvette még az unokáink lehetőségét is a kibontakozásra. Sőt magát az államot is, egy gyarmati sorba süllyesztett céggé degradálta.
Ha Petőfi élt volna 1990-ben, akkor ezer verset írt volna a hamis pártpolitika hamis haszonélvezői ellen, akik nem tudják, hogy mi az a Nemzet, mi az a Haza, mi az a Tisztesség! Ám Petőfi szelleme ma is él, s ez meglátszik abban, hogy már nem érettségi tétel, már nem szavalják a verseit az állami rendezvényeken (legfeljebb március idusán), s nem hagyja őt tisztességgel eltemetni a mai pártállam!
A pártok ugyanis tudják jól, hogy „szellemét a tűz nem égeté meg”!
S legnagyobb költőnk nem Jahvét a törzsi istent, de a Magyarok Istenét hívta az eskühöz, s hazatért csontjaival még jobban erősíti bennem a hitet, hogy rövidesen eljő az idő, amikor „rabok tovább nem leszünk”! Az Álmos Király Televízió (www.kubinyitamas.hu) jelen volt a temetésen, s Kubinyi Tamásnak köszönet jár azért, mert ő „mert” magyarnak lenni, ahogy azok a névtelenek is, akik eljöttek és elbúcsúztatták a világirodalom legnagyobb szabadságharcos költőjét. Petőfi miatt merjünk magyarnak lenni mi is, miatta ne törődjünk a mocskolódó liberális hordával! Ne törődjünk azzal, hogy mások magyarkodónak neveznek minket, mert én legfeljebb a „zsidóskódó vagy cigánykodó” jelzőket nem tűrném el. A magyarkodás azonban nem lehet negatív, mert magyar nem volt sem kupec, sem kufár soha, nem gyarmatosított, nem irtott népeket: értékteremtéssel foglalkozott! Ezt kellene szégyellnem, vagy szégyellnünk? Ugyan miért?
Az Álmos Király Televízió műsorai munkanapokon este 7-8 óra között élőben nézhetőek a (www.kubinyitamas.hu) oldalon, s már ezért is fontos lenne rákattintani, mert az elorozott államhatalom csicskás kiszolgálói annyira biztosak a dolgukban, hogy még Petőfi Sándort is figyelmen kívül merik hagyni. Pedig „bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, de azért a víz az úr!” Persze már Babits Mihály is pontosan értette, hogy nem egyszerű dolog Petőfiről írni, vagy beszélni: „Ki meri meglátni, ki meri idézni / az igazi arcát? – kérdezte.”
Nekünk késői és méltatlan utódoknak pedig csak annyi a feladatunk, hogy a bőség kosarát, a jog asztalát és a szellem napvilágát visszaszerezzük! Rajta magyarok!
„Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön–vízen át!
Átok reá, ki elhajítja.
Kezéből a nép zászlaját.”
Dr. Bene Gábor S.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Dr. Bene Gábor, Jegyzet, Publicisztika
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
