"Megkezdődött a rémálom az európai népek számára"

Az európai hitelezők megállapodtak Görögországgal, de az átmeneti örömhírek ellenére a német sajtó továbbra is az Európai Unió széthullását, a végső felbomlást tartja napirenden.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten publicisztikája szerint a látványos megállapodás csak tovább rontja a helyzetet, a nemzetközi megfigyelők egy része a görögök megalázásának tartotta az EU csúcstalálkozóján történteket, és ezt a görög választók nemsokára ugyanígy fogják gondolni. A DWN felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió létezése óta az eddigi leghosszabb tárgyalásokat folytatja egy a kilépés szélén lévő tagállamával, és ebből a tárgyalássorozatból már hiányzik minden érték, amire kezdetben az Európai Unió alapult.

A DWN szerint ez az eddig ismert Európai Unió végét jelenti – már amennyiben az eddig kölcsönös bizalmon és demokratikus értékeken alapuló politikai unió volt.

Hírdetés

A demokrácia marginális jelenséggé válik. Az erős országok ultimátumot adnak a gyengéknek, olyan módon, ahogy az korábban soha nem történt.

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a tegnapról mára létrejött megállapodás azt jelenti, hogy a nyugati országok ráerőltetnek egy általuk megszabott gazdaságpolitikát Görögországra. Ezzel ugyan átmenetileg lekerül napirendről a görög kilépés, de a megszorítások megsemmisítik a görög gazdaságot, és nemsokára a görög bankok nagy része csődbe juthat, vagyis az átmeneti öröm heteken belül újra pánikhangulatba csap át.

A DWN szerint “az éj leple alatt Angela Merkel és Wolfgang Schäuble az Európai Uniót egy olyan politikai unióvá alakította át, amit nem a kölcsönös bizalom és demokratikus értékek, hanem a félelem és terror tart össze. Európában az életet már nem szerződések határozzák meg, hanem a dzsungel törvényei. Megkezdődött a rémálom az európai népek számára.”

Hunhír.info – Hídfő.ru


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »