Amikor már a szív is úgy ítéli meg, hogy ezt tovább nem érdemes életben tartani

Rendőröket kellett hívni egy ordítozó férfihoz szerdán Turán. Az ön- és közveszélyes állapotú férfit a mentők kórházba vitték, ahol szívelégtelenség következtében éjjel életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a rendőrök állampolgári bejelentés alapján mentek ki a Bacsó Béla utcába, mert egy félmeztelen, ordítozó férfi több kertbe is beugrott.

Hírdetés

A férfi a felszólítás ellenére nem igazolta magát, megpróbált elszaladni, és közben több kerítésnek is nekiment. A rendőrök a földről felemelték az ön- és közveszélyes állapotban lévő embert, aki ekkor rugdalni kezdett, ezért megbilincselték és mentőt hívtak hozzá.

A mentők kórházba vitték a 35 éves férfit, aki a gondos orvosi ellátás ellenére éjszaka életét vesztette. Az első orvosi vélemény szerint a halálát szívelégtelenség okozta. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja – olvasható a közleményben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »