Emberéletet is követelt a viharos idő

Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek.

Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros XIX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett. A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák. A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki – sorolta.

Fejér megyében 9400-ról 431-re csökkent az áramkimaradások száma – közölte. Itt a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik a szolgáltatóval a károk helyreállításán – tette hozzá.

Kétezer riasztás volt Budapesten

Mintegy kétezer riasztás érkezett a tűzoltókhoz csütörtök reggel 6 óráig a fővárosra lecsapó vihar nyomán. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője közölte: épületekre és utakra dőlt fák miatt érkeztek bejelentések, továbbá elöntött pincékhez, alagsori helyiségekhez riasztották az egységeket.

A vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több hévjárat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás. Elmondta: a Budapesti Elektromos Művektől kapott tájékoztatás szerint szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat.

Hírdetés

A XX. kerületben, a Nagysándor József utcában egy épület lakhatatlanná vált, míg a X. kerületben kerítést döntött ki a szél. A IX. kerületben egy kidőlt fa rongált meg gázvezetéket, így a viharban a fővárosi tűzoltóknak gázömlést is meg kellett szüntetni – tájékoztatott a helyettes szóvivő.

Jelentős fennakadások a Keleti pályaudvarnál

A sínekre sodort törmelék miatt öt vágányon nem közlekednek a vonatok – tájékoztatott a Mávinform. Váci Viktor elmondta: jelentős fennakadások vannak a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon, itt 30-40 perces késésekkel közlekednek a vonatok.

A Gödöllő-Budapest közötti helyi személyvonatokat a mai napra lemondták, és 20-30 perces késéssel kell számolni a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon.

Pótjegymentesen vehetők igénybe a Budapest és Hatvan között a gyors- és sebesvonatok. Ugyanakkor a székesfehérvári, hegyeshalmi, szobi, veresegyházi vonalakon már csak pár perces késések vannak – mondta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »