Putyin kész megelőző csapásokat mérni Lengyelországra és Romániára

Vlagyimir Putyin orosz államfő az Armija-2015 nemzetközi haditechnikai fórumon bejelentette, hogy Oroszország fokozottan aggódik a NATO Lengyelországba és Romániába telepített rakétakomplexumai miatt, és azokat elsődleges célpontoknak tekinti.

Putyin egyértelműen kijelentette, hogy ha egy ország Oroszország ellen irányuló fegyvereket enged be saját területére, az célponttá válik.

Hírdetés

A NATO-országok nem mentesülhetnek az amerikaiak által erőltetett háborús készülődés felelőssége alól. Nem az Egyesült Államok a célpont – azzal, hogy Lengyelország és Románia saját területén működésbe helyezi a NATO rakétakomplexumait, Lengyelország és Románia válik célponttá az Oroszországot fenyegető létesítmények és haditechnikai eszközök miatt.

Putyin kijelentette, hogy a NATO láthatóan közeledik Oroszország határaihoz, és Moszkva ennek megfelelően tesz ellenlépéseket. A Kalinyingrád régióba telepített Iszkander-M rakétakomplexumokat lengyelországi célpontok ellen irányítják, a Krím-félszigeten pedig Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázók állnak készenlétben arra, hogy szükség esetén Romániában lebombázzák a NATO rakétakomplexumait.

Hunhír.info – Hídfő.ru


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »