Egész városnegyedek úgy néznek ki, mint a Közel-Kelet. A nők lefátyolozva mennek, a főpolgármester muszlim és a sária érvényben van mind a bíróságokon, mind a színházakban. Egy széleskörű jelentés Európa legliszlamizáltabb városából.
Feyenoordban mindenhol láthatóak a lefátyolozott nők, amint átszaladnak az úttesten. Mindenféle kapcsolatot kerülnek, különösképpen a férfiakkal még a szemkontaktust is lkerülik. Feyenoord egy olyan város, ahol 70 nemzetiség él együtt. Ez egy olyan terület, ami támogatásból és lakónegyedi építkezésekből él és itt a legnyilvánvalóbb, hogy Hollandia – az összes megkülönböztetés elleni törvény és morális felháborodás ellenére – egy teljesen szegregált társadalom. Rotterdam egy új(jáépített) város, miután a Luftwaffe kétszer porrá bombázta a második világháború alatt. Amszterdamhoz hasonlóan ez is a tengerszint alatt van, de a fővárossal ellentétben itt nem létezik a felelőtlen nemtörődömség imázsa. Rotterdamban nem a prostituáltak és neonfények uralják a városképet, hanem a halal (az iszlám étkezési előírásainak megfelelő)ételeket áruló arab boltok. Mindenütt ott vannak a casbah kávéházak, az utazási ügynökségek, amelyek Rabatba és Casablancába kínálják a repülőjáratokat, a Hamasszal szolidáris plakátok és a holland nyelvtanulással kapcsolatos ajánlatok.
Ez az ország második legnagyobb városa, egy szegény város, de egyben a gazdasági motor, mivel itt van Európa legjelentősebb kikötője. A lakosság nagyrésze bevándorló, és itt vannak Európa legmagasabb és legimpozánsabb mecsetjei. A Hollandiába érkező idegenek 60 százaléka ide jön élni. A legszembeötlőbb dolog amikor az ember vonattal megérkezik a városba, a hatalmas és lenyűgöző mecsetek a szép zöld, luxus, ligetes és csatornákkal teli vidéki látképben, valami idegen, ami nem tartozik a képbe. „Eurábiának” hívják. A török Mevlana mecset horrorisztikus. Ennek vannak a legmagasabb minaretjei Európában, magasabbak, mint a Feyenoord futballcsapat stadionja.
Rotterdam sok részét rabul ejtette az iszlamizmus legsötétebb és legerőszakosabb válfaja. Pim Fortuyn háza gyöngyként emelkedik ki a csador és a niqab tengeréből. Burgerplein 11, a vasútállomás mögött. Időnként valaki virágot helyez el a professzor háza előtt, akit 2002 május 6-án gyilkoltak meg Amszterdamban. Másvalaki egy levelet hagyott hátra: „Hollandiában mindent eltűrnek, kivéve az igazságot.” Egy Chris Tummesen nevű milliomos megvette Pim Fortuyn házát, hogy épségben megmaradjon. A meggyilkolása előtti estén Pim ideges volt, azt állította a televízióban, hogy a mind őt, mind az eszméit démonizálták. A félelme valóra vált, amikor (másnap) ötször fejbe lőtték. A (merénylője) Volkert van der Graaf volt, egy militáns baloldali állatjogi védő, egy vézna, kopaszra borotvált, sötét szemű alak, aki egy környezetvédő puritánként öltözködött: kézzel csinált ing, szandál, kecskeszőrből készült zokni, szigorú vegetáriánus, akiről a barátai azt mondták, hogy „türelmetlenül próbálja megváltani a világot”.
Nemrég Rotterdam belvárosában, Geert Wilder temetési fényképeit helyezték egy fa alá, beleértve gyertyával, hogy megemlékezzenek az eljövendő haláláról. Ma Wilders a legnépszerűbb politikus a városban. Ő Fortuyn utódja, a homoszexuális, katolikus, ex-marxista professzornak, aki saját pártot alapított, hogy megmentse a hazáját az iszlamizációtól. Ha Beatrice Királnynő jelen lett volna a temetésén, akkor az „isteni Pim”-től való búcsú egy királyhoz is méltó lett volna. A halála előtt szörnyként állították be (egy holland miniszter „untermentsch”-nek nevezte, később viszont bálványként tisztelték. Amszterdam prostituáltjai az emlékére egy virágokból készült koszorút helyeztek el a Dam téren lévő Nemzeti Emlékmű (National Monument) tövében, ami a második világháború áldozatairól emlékszik meg.
Három hónappal ezelőtt a „The Economist” — egy hetilap, ami messze áll Wilders eszméitől — „Eurábiai rémálomként” utalt Rotterdamra. A legtöbb ott élő holland ember számára manapság az iszlamizmus nagyobb veszély mint a „Delta Plan”, a gátak bonyolult rendszere, aminek az a dolga, hogy a meggátolja, hogy a tenger elárassza a várost, mint pl. 1953-as kétezer ember halálával járó áradás. Rotterdam vonzáskörzetében lévő festői kisváros, Schiedam, mindig is a holland képzelet egyik gyémántja volt. Ez a mesevilág egy kicsit megfakult három évvel ezelőtt, amikor az újságokon keresztül Farid A. városa lett, az iszlámistáé, aki halálosan megfenyegette Wilderset, valamint a szomáliai szakadár Ayaan Hirsi Alit. Wilders már hat éve állandó rendőri felügyelet alatt él.
Muszlim ügyvédek azt is el akarják érni Rotterdamban, hogy megváltoztassák a bíróságok szabályait, hogy ülve maradhassanak, amikor a bíró belép a terembe. Egyedül Allahot ismerik el. Mohammed Enait ügyvéd nemrégiben nem volt hajlandó felállni amikor a bírók beléptek a tárgyalóterembe, és azzal érvelt, hogy „Az Iszlám azt tanítja, hogy minden férfi egyenlő.” Rotterbam bírósága elismerte Enait jogát: „Nincs olyan jogi előírás, ami megkövetelné, hogy a muszlim ügyvédek álljanak a bíróság előtt, amennyiben ez ellentétben van az iszlám hittel.” Enait, a Jairam Advocaten jogi iroda vezetője elmagyarázta, hogy „azt gondolja, hogy minden férfi egyenlő, és nem ismer el semmiféle alkalmazkodást mások irányában”. Minden férfi, de nem minden nő. Enait közismerten nem hajlandó kezet fogni nőkkel, és többször kijelentette, hogy azt szeretné, burkát viselnének. És Rotterdam utcáin rengeteg burkát látni.
Egy áprilisi eset a Zuidplein Színházban nagyon jól illusztrálta, hogy Eurábia megérkezett Rotterdamba. A modernista Zuidplein egyike a város legnevesebb színházainak, és büszkék arra, hogy „kifejezik Rotterdam kulturális sokoldalúságát.” A város déli részében van, városi támogatásban részesül. A várost egy muszlim irányítja, Ahmed Aboutaleb imám fia. Három héttel ezelőtt a Zuiplein Színház engedélyezte, hogy a sária nevében egy egész erkélyt kimondottan nőknek tegyenek félre. Ez nem Pakisztánban vagy Szaúd Arábiában történik, hanem abból a városból, ahonnan az Alapító Atyák elindították az Egyesült Államokat. A puritánok itt szálltak át a Speedwell nevű hajóról a Mayflowerre. Itt kezdődött az amerikai kaland. Ma a sária legalizálva van.
A muszlim Salaheddine Benchikhi azt kívánta a színháztól, hogy az előadásakor az első öt sort tegyék félre nőknek. Salaheddine, aki a Morokko.nl weblap egyik szerkesztője is, azt tudni kell, hogy ellenzi a muszlimok integrációját. A városi bizottság mindezt jóváhagyta: „A nyugati értékeink szerint az, hogy az ember a meggyőződési szerint élje az életét, egy nagyon fontos jog.” A színház szóvivője szintén megvédte az igazgatót: „Nehéz becsalogatni a muszlimokat a színházba, tehát hajlandóak vagyunk alkalmazkodni.”
Egy másik férfi, Gerrit Timmers igazgató, szintén hajlandó alkalmazkodni. A szavai tipikusan leírják azt, amit Wilders „öniszlamizálásnak” hív. Az öncenzúra első esete 2000. decemberében történt meg Rotterdamban. Timmers, az Onafhankelijk Toneel színházcsoport igazgatója, szeretett volna színre vinni egy előadást Aisháról, Mohammed feleségéről. A színjátékot a vállalat muszlim színészei bojkottálták, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az iszlamisták készültek valamit tenni a színjáték ellen. „Nagyon szeretjük a színdarabot, de a félelem erősebb”, mondták a színészek. Najib Cherradi, a darab zeneszerzője azt mondta, hogy visszalépne „a lányának a kedvéért/jólétéért”. A „Handelsblad” nevű újság a folyón szépen átfolydogáló folyó neve után a „Teherán a Meusen” címet adta a cikknek. „Már három darabot csináltam a marokkóiakról, tehát azt akartam, hogy legyenek muszlim színészeim és énekeseim”, mondta Timmers. „Mondták, hogy ez egy veszélyes vállalkozás, és nem tudnak részt venni, mivel halálosan megfenyegették őket. Rabatban egy cikk azt állította, hogy Salman Rushdie-ként végeznénk. Véleményem szerint fontosabb folytatni a marokkóiakkal a párbeszédet, mint provokálni őket. Tehát nem látok semmiféle problémát abban, ha a muszlimok el akarják a színházban választani a férfiakat a nőktől.”
Találkozzunk Salaheddine Benchikhivel, az igazgatóval, aki bevezette a sáriát a holland színházakba. Salaheddine fiatal, modern, magabiztos, és tökéletesen beszél angolul. „Igenis, védelmembe veszem a férfiak és nők külön ültetését, mivel itt érvényes a kifejezés szabadsága. Ha az emberek nem ülhetnek ott ahol akarnak, akkor az diszkrimináció. Két millió muszlim van Hollandiában, és azt akarják, hogy a hagyományaink nyilvánossá váljanak, (és) minden fejlődik a jó irányba. Aboutaleb polgármester támogatását élvezem.”
Egy évvel ezelőtt az egész város Bouchra Ismaili, rotterdami városi képviselő egy újságnak írott leveléről beszélt: „Figyusz, ti hülye ostobák (crazy freaks), mi itt maradunk. Ti vagytok itt az idegenek, és Allahhal az oldalamon, semmitől sem félek. Fogadjátok el a tanácsomat: vegyétek fel az Iszlámot, és békében fogtok élni.” Elég csak sétálni a város utcáin, és rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy sok környék már nem Hollandiában van, hanem olyan, mint a Közel-Kelet. Néhány iskolában létezik a „csendes terem” — Mekkával kapcsolatos poszterrel, Koránnal — ahol a muszlim tanulók, akik többségben vannak, naponta ötször imádkozhatnak, miután rituálisan megmosdottak. Egy másik muszlim városi képviselő, Brahim Bourzik, pedig a város különféle pontjain olyan táblákat akar elhelyezni, amelyek megmutatják, hogy merre van Mekka.
Sylvain Ephimenco egy francia-holland újságíró, aki tizenkét éve él Rotterdamban. Húsz éven keresztül a „Libération” hollandiai tudósítója volt, és büszke a balos bizonyítványára. Az egyik rotterdami kicsi csatornára néző házában üdvözöl bennünket, miközben mondja, hogy „habár már nem hiszek abban többé”. Nem messze tőlünk van Khalil al Moumninak az al Nasr mecsetje. Amikor Hollandiában legalizálták a melegházasságot, akkor Moumni „betegek, disznóknál rosszabbak”-nak titulálta a homoszexuális embereket. Kívülről látszik, hogy a mecset több mint húsz éves, és az első marokkói bevándorlók építették. Moumni írt egy a holland mecsetekben terjesztett pamfletet „A muszlim útja”, amiben elmagyarázza, hogy a homoszexuálisok fejét le kellene vágni, és a város legmagasabb épületére kellene őket kiakasztani. Az al Nasr mecset mellett beültünk egy csak férfiaknak fenntartott kávéházban. Szemben egy halal iszlám vágóhíd van. Ephimenco három tanulmányt írt Hollandiáról és az Iszlámról, és ma a baloldali keresztény „Trouw” újságnak a híres cikkírója. Ő látja a legjobban, hogy a város, talán még Amszterdamnál is jobban, miképpen testesíti meg Hollandia tragédiáját.
Mondja, hogy „Egyáltalán nem igaz, hogy Wilders csak a szélsőségesek szavazatait kapja meg, és ezt mindenki tudja, még ha ezt nem is mondják ki.” „Ma a művelt emberek szavaznak Wildersre, habár eleinte csak az alacsonyabb osztályú hollandok, a tetováltak szavaztak rá. Sok felsőoktatásban dolgozó, és baloldali is rá szavaz. Ez a rengeteg iszlám fejkendő a probléma. A házam mögött van egy közért. Amikor ide költöztem, egy fejkendőt sem lehetett látni. Ma már csak csadros muszlim nők dolgoznak a pénztáraknál. Wilders és Haider két teljesen különböző ember. Wilders a jobboldalon van, de ugyanakkor a baloldalon is, mint egy tipikus holland. Itt az uszodában bizonyos órákban csak muszlim nőket engednek be. Ez a Wildersre leadott szavazatok eredete. Az iszlamizációt, ezt a színházakkal való baromkodást, meg kell állítani. Utrechtben van egy mecset, ahol külön városi szolgáltatások vannak a férfiak és a nők részére. A hollandok félnek. Wilders a multikulturalizmus Frankensteinje ellen küzd. Én, aki régebben a baloldalon voltam, de ma már sehová sem tartozom, azt mondom, hogy elértük a határt. Úgy érzem, hogy a Felvilágosodás eszméit cserben hagytuk ezzel az önkéntes apartheiddel, és a szívemben érzem a nők és férfiak egyenlőségének, valamint a kifejezési szabadság eszméinek a halálát. Itt a baloldal az konformista, és a jobboldal jobb válaszokkal rendelkezik erre az őrült multikulturalizmusra.
Tariq Ramadan, a híres svájci tudós, aki egyben tanácsadóként segíti a várost, a rotterdami Erasmus egyetem egyik professzora. Ramadan néhány homoszexualitás elleni kijelentését nyilvánosságra hozta a „Gay Krant”, Hollandia leghíresebb meleg magazinja, amint a bőbeszédű Henk Krol újságíró igazgat. Egy videókazettán, Ramadan a homoszexualitást „betegségnek, rendellenességnek, kiegyensúlyozatlanságnak” nevezte. A szalagon Ramadan azt mondja a nőkről, hogy „amikor az utcán vannak, akkor le kellene sütniük a szemüket.” Wilders pártja azt kérte, hogy a városi bizottságot oszlassák fel, és a Genfből származó iszlám tudóst pedig küldjék haza, de végül két évvel meghosszabbították a pozícióját. Mindez akkor történt, amikor az Atlanti Óceán túloldalán az Obama adminisztráció épp konfirmálta Ramadannak az USÁ-ból való kitiltását. Krol szalagjainak az egyikén Ramadan ezt mondja a nőknek: „Allahnak van egy fontos szabálya: ha parfümmel, vagy megjelenéseddel, vagy a gesztusokkal megpróbálod felhívni magadra a figyelmet, akkor hibás a lelki beállítottságod.”
Krol mondja, hogy „amikor Pim Fortuynt megölték, akkor mindenki hátralépett egy lépést, mivel a beszédje miatt ölték meg.” „Ez már nem az én hazám. Még mindig gondolkodom Hollandia elhagyásáról, de hová mehetnék? Itt mindenki kritizál bennünket, a katolikus egyház, a protestánsok. De amikor az Iszlámot kritizáltuk, akkor közölték velünk, hogy új ellenségeket hozunk létre!” Ephimenco szerint Wilders sikerének a titkát az utcákon kell keresni: „Rotterdamban három hatalmas mecset van, és az egyik Európa legnagyobbja. Egyre több és több iszlám fejviseletet látni, és az iszlamista ihlet a mecsetekből jön. Sok ember ismerek, aki elhagyta a városközpontot a gazdag, fehér elővárosokért. A szomszédom szegény, és fekete. Ez a hovatartozás kérdése, és az utcákon már nem hollandul, hanem arabul, és törökül beszélnek.”
Találkozzunk azzal az emberrel, aki az „Elsevier” nevű újságban Fortyyn rovatát örökölte. Bart Jan Spruyt-nak hívják, egy robusztus fiatal protestáns értelmiségi, az Edmund Burke Társaság alapítója, de mindenek felett Wilders „Függetlenségi Nyilatkozatának” a szerzője, és a kezdetektől fogva a munkatársa. Mondja, hogy „Itt a bevándorlónak már nem kell küzdenie, tanulnia, dolgoznia, hanem az állam költségén elélhet.” „Létrehoztunk egy párhuzamos társadalmat. Sok körzetben a muszlimok többségben vannak, és a sáriát bevezetését akarják elérni. Ez már nem Hollandia. A szabadságunk ellenünk fordult. Ez öniszlamizáció.”
Spruyt Fortuyn egyik közeli barátja volt. „Pim azt mondta, amit az emberek már évtizedek óta tudtak.” Az establishmentet, és az újságírókat támadta. Az emberek nagyon megkönnyebbültek amikor elkezdett politizálni, és ‘fehér lovagnak” hívták. Utoljára egy héttel a halála előtt beszéltünk, és mondta, hogy küldetése van. A meggyilkolása nem egy magányos őrült műve volt. 2001 Februárjában bejelentette, hogy szeretné megváltoztatni a holland alkotmány diszkriminációval foglalkozó első bekezdését, mivel az szerinte elpusztította a kifejezés szabadságát, és igaza is volt. Másnap a holland templomokban, amik amúgy rendszerint üresek, és közösségi találkozásokra használják őket, Anne Frank naplóját olvasták fel Fortuyn elleni figyelmeztetés gyanánt. Pim egy igazi katolikus volt, sokan inkább mint amennyire mi gondoljuk, és a könyveiben felszólalt az apák és értékek nélküli, üres, és nihilista modern társadalom ellen.”
Chris Ripke a város egyik ismert művésze, és a stúdiója az Insuinderstraat-on, egy mecset mellett van. 2004-ben a filmrendező Theo Van Gogh egy holland iszlamista általi meggyilkolását követő megrázkódtatás következtében úgy döntött, hogy a stúdiójának a falára felfest egy angyalt, és a bibliai parancsolatot, „Gij zult niet doden”, vagyis ne ölj. A mecsetbeli szomszédjai mindezt sértőnek találták, és felvették a kapcsolatot Rotterdam akkori főpolgármesterével, a liberális Ivo Opsteltennel. A főpolgármester azt az utasítást adta a rendőrségnek, hogy töröljék le a festményt, mivel „rasszista” volt. Wim Nottroth tévés újságíró tüntetésképp a helyszínen sátorozott. A rendőrség letartóztatta, és a filmjét pedig megsemmisítették. Ephimenco ugyanezt csinálta a saját ablakában: „Egy nagy fehér lepedőt raktam ki a bibliai parancsolattal. Jöttek a fotósok, és a rádió. Ha már nem írhatod le ebben az országban hogy ‘ne ölj’, akkor azt mondod, hogy mindnyájan börtönben vagyunk. Ez olyan mint az apartheid, ahol a fehérek fehérek között, a feketék pedig feketék között élnek. Nagyon fagyott a hangulat. Az iszlamizmus meg akarja változtatni az ország szerkezetét.” Ephimenco szerint a társadalom elkereszténytelenítése része a problémának. „Amikor az 1960-as években ideérkeztem, a vallás haldoklott, egy egyedülálló esemény Európában, mármint ez a kollektív elkereszténytelenedés. Utána a muszlimok visszahozták a vallást, a társadalmi élet közepébe. És mindezt a keresztény-ellenes elit segítségével.”
Tegyünk egy sétát az iszlamizált negyedekben. Oude Westen-en csak arabok vannak, a nők tetőtől talpig betakarva, etnikai élemiszerboltok, iszlám éttermek, és a bevásárlóközpontokban pedig arab zenét hallani. „Tíz évvel ezelőtt egy fejkendőt sem lehetett látni”, mondja Ephimenco. A háza mögött, egy virágzó középosztálybeli területen kétemeletes házakkal, egy iszlamizált terület terül el. Mindenütt muszlim táblák vannak. „Nézd ezt a sok török zászlót. Ott van egy fontos templom, de üres, mivel már senki sem megy oda.” Az egyik tér közepén egy arab felirattal ellátott mecset áll. Ez valaha egy templom volt.” Nincs ide messze Rotterdam leggyönyörűbb emlékműve. Pim Fortuyn egy kis gránitszobra. A csillogó bronz fej alatt, a száj Pim utolsó szólásszabadsággal kapcsolatos szavait mondja, latinul: „Loquendi libertatem custodiamus”, vagyis őrködjünk a szólásszabadság felett. Mindennap hoz valaki friss virágot.
Giulio Meotti
Fordította: Soti
Forrás:kitartas.net
Tovább a cikkre »
