Botrányos kijelentés a bevándorlókról a Klubrádióban – A Jobbik kíváncsi a balliberális oldal véleményére is

„Tombol a bevándorló fiatalokban a tesztoszteron, de mivel nem tudnak befűzni egy lányt, ilyenkor sokszor nincs más választás, jöjjön az erőszak”, mondta a műsorvezető az adásban.

Tegnap délután Szelestey Lajos vezette a Klubrádió Megbeszéljük című műsorát. Egy betelefonáló a bevándorlás kapcsán arról értekezett, hogy Svédországban fél év alatt ezer lányt erőszakoltak meg, az elkövetők döntő többsége pedig bevándorló volt.

Szelestey ezzel kapcsolatban azt mondta: „megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mert azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma”.
A adás során a betelefonáló alapvetően végig a bevándorlók által okozott problémákról beszélt, míg Szelestey Lajos végig a bevándorlókat védte.

A nemi erőszakkal kapcsolatos botrányos kijelentésről az elvtestvér atv.hu megkereste a műsorvezetőt, aki az elmondta, hogy több internetes portál is kiemelte a fenti részt, ugyanakkor az egy hosszabb beszélgetés részlete volt csupán és többször is kifejezte a hallgatóság számára, hogy egyetlen erőszakos cselekmény sem elfogadható. Mint közölte, arra próbált valamiféle levezetést adni, hogy egy ilyen szörnyű eset hogy történhet meg. A műsorvezető hozzátette: semmivel sem igazolható a nemi erőszak bűncselekménye, azonban a határon sokféle ember jön át és el kell ismerni, hogy vannak köztük olyanok is, akik követnek el ilyen bűncselekményeket. Szelestey arra is felhívta a figyelmet, hogy azok a kultúrák, ahonnan a bevándorlók többsége érkezik, nagyon különböző a miénktől, majd megemlítette, hogy Indiában az elmúlt években több borzalmas, csoportosan elkövetett nemi erőszak is történt.

Hírdetés

Jobbik: a nemi erőszak bármilyen mentegetése vagy megideologizálása elfogadhatatlan

A baloldali pártokhoz köthető Klubrádió keddi adásában a műsorvezető szájából elhangzott, a nemi erőszakot mentegető gondolatok, mely szerint a „maguk normái szerint” a bevándorlók számára „nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak” a Jobbik szerint elfogadhatatlan. A műsorvezető megnyilvánulása nem egyedi eset, illeszkedik abba a sorba, amikor egyesek odáig mennek a bevándorlás támogatásában, hogy államilag finanszírozott bérlakásokat követelnek nekik. Igaz, az önfeladás ilyen döbbenetes szintjére még senki sem süllyedt le, mint a Klubrádió műsorvezetője. Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem csupán egy felelőtlen újságíróról, hanem a Gyurcsány-kormány külügyi szóvivőjéről van szó – fogalmaz közleményében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A Jobbik elvárja, hogy a Klubrádió műsorvezetőjének szavait értékeljék a baloldali és liberális pártok is. A nemzeti párt úgy véli, ebben az ügyben a Médiatanácsnak is haladéktalanul meg kell indítania az eljárást.

atv.hu – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »