Putyin nem hagyja provokálni magát

Oroszország semmilyen körülmények között sem fog háborúzni Ukrajnával – jelentette ki Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes a Komszomolszkaja Pravda című orosz napilapban csütörtökön megjelent interjúban.

A nemzetközi katonai együttműködést irányító miniszterhelyettes hozzátette: „Ukrajna nem ellenségünk! Még elméletileg sem tartok ilyet lehetségesnek. Úgy gondolom, Kijevnek van annyi esze, hogy ne provokáljon bennünket”.

Antonov arra számít, hogy Németország és Franciaország felhasználja befolyását az ukrán vezetésre annak érdekében, hogy az ne újítsa fel a harcokat Délkelet-Ukrajnában. „Ebben (a harcok felújításának megakadályozásában) Oroszország Európa segítségére lesz” – tette hozzá.

Az orosz védelmi tárca helyettes vezetője szerint az Egyesült Államok szándékosan „dobta be” azt az információt, miszerint az oroszok hátországi csapatokat vonultatnak fel, és hadvezetési stábot alakítanak ki Délkelet-Ukrajnában. Emlékeztetett a francia katonai felderítés vezetőjének nyilatkozatára, miszerint a NATO-nak nincs tudomása Ukrajna ellen készülő orosz katonai invázióról, és hogy az Egyesült Államok nem helytálló információkat hozott szövetségesei tudomására.

Hírdetés

Elmondta, hogy az orosz vezérkar 70 tisztje tavaly szeptember óta Délkelet-Ukrajnában tevékenykedik. Az orosz tisztek az ukrán vezérkarral és hadsereggel kötött megállapodás értelmében az ukránokkal közösen végzik munkájukat a tűzszüneti megállapodást és az ütközőzóna megszilárdítását ellenőrző központban, ahol a szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságok” is képviseltetik magukat.

Antonov hangsúlyozta, hogy az orosz tisztek az ukrán fél kérésére tevékenykednek Délkelet-Ukrajnában, annak ellenére, hogy Kijev ezt nem akarja a nyilvánosság előtt elismerni.

Moszkvának „nem áll érdekében”, hogy atomfegyverek jelenjenek meg a vele szomszédos országokban, „új kihívásokra és veszélyekre nincs szükségünk” – mondta. Azt is leszögezte, hogy a nemzetközi közösség, beleértve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, nem fogja megengedni, hogy az ukrán vezetés úgynevezett piszkos atombombát állítson elő.

A lenta.ru orosz hírportál emlékeztetett: három hete Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára Kijevben arról beszélt, hogy Ukrajna titkos katonai atomprogram megvalósítására készül, amely piszkos bomba vagy atomfegyver előállítását is jelentheti. Szerdán azonban Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter bejelentette, hogy Kijev betartja az atomfegyverek korlátozásáról szóló nemzetközi (atomsorompó) egyezményt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »