Április 11-én a Papp László sportarénában ünnepli negyvenedik születésnapját hazánk egyik legismertebb rockzenekara, az Edda. A koncert kapcsán Pataky Attilával beszélgettünk az együttes pontos koráról, a szenvedélyről, ami nélkül nincs rockzene, és a bulvármédiáról, amivel megtanult együtt élni. De szóba került a katasztrófa felé tartó világ is, amelyből az énekes szerint egyetlen kiút van: ha változtatunk saját magunkon.
– 2010-ben harmincéves jubileumi koncertturnét tartottak, idén azonban már Negyven év rock címmel adnak koncertet a Sportarénában. Hány éves valójában a zenekar?
– Korábban elkövettem azt a hibát, hogy a koncert szervezésébe hagytam beleszólni másokat is, akik kitalálták, hogy a nagyobb hírverés kedvéért számoljunk úgy, hogy harmincéves a zenekar. Most azonban a kezembe vettem az ügyeket. 1974 januárjában szálltam be a zenekarba, amely akkor egy kis egyetemi banda volt. Hat hónap múlva már én voltam a zenekar vezetője. Számomra tehát attól az évtől kezdve létezik az Edda. Tavaly lettünk tehát negyvenévesek, és szerettük volna megcsinálni a nagy jubileumi koncertet, de egy ilyen buli létrehozásához rengeteg idő kell, nem fért bele a naptárunkba, így áttettük idénre.
– Négy évtized alatt teljesen kicserélődött az együttes, beszélhetünk egyáltalán folytonosságról az Edda kapcsán?
– Számomra ez mindenképpen folytonos. Én még arra a hat hónapra sem hagytam abba a zenélést, amikor 1983 decemberében feloszlott a zenekar. Kimentem Norvégiába vendéglátózni, hogy begyógyuljanak a sebeim. De ahogy hazajöttem, Gömöry Zsolttal újraindítottuk az Eddát. A zenekar élete semmiben sem különbözik egy ember életétől. Esünk, kelünk. De valahogy mindig átlendültünk a bajokon, megpróbáltatásokon.
– Mi vitte tovább mindig?
– Szenvedély és vágyak. Ha valakiben nincs kellő szenvedély, el se kezdjen rockot játszani. Eleinte persze mindez ösztönös volt. Ez a nagy különbség az akkori és a mai hozzáállásunk között. Fiatalként ösztönösen meg akartuk mutatni magunkat, azt akartuk, hogy szeressenek bennünket. Mára mindez tudatossá vált, de azért mind az öten megőriztük a rock ösztönös lendületét is. Nagyon komolyan vesszük a dolgokat, racionálisak vagyunk, ugyanakkor még mindig rengeteget tudunk röhögni együtt. A legnagyobb kincs számomra, hogy felfedeztem, képes vagyok változni és változtatni. Ha ezt valaki befogadja és megéli, rengeteg ajándékot kaphat az élettől.
– Ennek szellemében vezeti a zenekart, vagyis az ön személyisége határozza meg az Edda működését?
– Ideológiai értelemben arra megyünk, amerre én szeretnék, hiszen én írom a dalokat, én is énekelem el azokat. Az én megszállottságom vitte tovább sokszor a zenekart. De szerencsémre Magyarország négy legjobb rockzenésze van mellettem. Jó dolgokat csináltunk eddig is, a most megjelent 32. albumunk, A Sólyom Népe pedig egy kis korona a pályafutásunkon.
– Nem okoz feszültséget a zenekaron belül, hogy önt időközben a bulvármédia is felfedezte magának?
– Van az életem a zenekarral, és van a saját privát életem. És ezzel mindenki így van, az Edda öt különböző egyéniségből áll össze. De ahogy fellépünk a színpadra, átváltozunk. És nekem ez a legnagyobb boldogság. A színpadon kaptam és adtam a legtöbbet életem során. De ha vége a koncertnek, visszatérünk a saját életünkhöz, amelyben nem zavarjuk egymást. Mindenki hagyja a másikat, élje úgy az életét, ahogy szeretné. A társaim elfogadnak engem annak, aki vagyok. Mert tudják, hogy én valóban ez vagyok. Szepes Máriától megtanultam, hogy minden ember életében eljön a szolgálat ideje. Ezt vagy felismeri, vagy nem. Ha felismeri, vagy vállalja, vagy nem. Én vállalom, hogy feladatom van, hogy üzenetet kell átadnom az embereknek, és tudom, hogy ennek a bulvár is része. Megtanultam együtt élni a médiával, mert szükségünk van egymásra. Ahhoz, hogy bármi változzon, az embernek először magában kell meglelnie a változást. Ha ez sikerül, a környezet is velünk tart. A legtöbben a másikat akarják megváltoztatni, pedig minden belülről indul. Ebben a vad világban csak megértéssel, egyetértéssel és szeretettel lehet valamit elérni. Én a színpadon is ezt az értékrendet képviselem. A másfajta gondolkodás hová viszi a világot? Elég csak körülnézni.
– És a kemény rockzenében át lehet adni az üzenetet?
– Én a líra felé hajlok, Rák vagyok, az érzelmeim erősek. A matéria egyre kevésbé érdekel. Mások gyűjtenek, én eladok. Ezerszer inkább olvasok, sportolok, a természetet járom, jó emberekkel találkozom, mint hogy gyűjtögessek. Ahogy Szepes Máriától tanultam, a legfontosabb, hogy tedd a dolgod, és akármivé válhatsz. Valahol el kell kezdeni, mert a katasztrófa felé tartunk.
– Ez mit jelent, vége lesz a világnak?
– A rejtett kaszt mindent megtesz azért, hogy Májá fátylát rajtunk tartsa, hogy ne lássunk tisztán. Az emberiség nagy részének életét a félelem, a szorongás és a kilátástalanság határozza meg. Az így összetört és egybegyúrt embermasszával pedig a hatalmak azt csinálhatnak, amit akarnak. A dolgok nem értünk történnek, hanem ellenünk. Az érdek és az ember harca folyik, és jelenleg az érdek irányítja a világot. A titkos hatalom mindent kidolgozott már, hogy teljesen az uralmuk alá hajtsák az emberiséget, a bankrendszertől kezdve a testünkbe ültetett chipekig megvannak a tervek. És ha ez sikerül, akkor végünk.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »