Mivel a fősodratú média céltudatosan elhallgatja a Nemzet Lelkészének, Hegedűs Lórántnak szégyenletes kitiltási botrányát Ukrajnából, nekünk kell felhívni valamennyi jó szándékú, tisztességes ember figyelmét arra, hogy mi is történik Magyarországon saját honfitársaink ellen. Pláne, ha olyan emberről van szó, aki nem pusztán lelkész, de közszereplő és beszédeiben a magyarság érdekeiért mindig kiáll, és akit éppen ezért szeretnének elhallgatni és elhallgattatni, gondolatainak útját elzárni és bármit megtenni azért, hogy az igazság hangján ne szólaljon meg.
A magyarnak nevezett külügy – jól érzékelhető módon, akárcsak a kádári érában, úgy most is – gyáva ahhoz, hogy határozottan, markánsan kiálljon a magyarság mellett. Ezt nyugodtan leszögezhetjük. A Martonyi féle külügyi hozzáállás nem hogy nem segítette a gúnyhatáron túl élő nemzettestvéreink életét, hanem éppen ellenkezőleg, lovat adott az elszakított területeinket bitorló népek magyarsággal szembeni bűncselekményeinek elkövetései alá. Gondoljunk csak az erőszakos asszimilációra, a magyarság eredeti lakóhelyeiről történő elűzésére, a diszkriminációra, a magyarverésekre, gondoljunk a temerini fiúk esetére – akiket cserben hagytak, gondoljunk a felvidékiekre, akiktől az anyanyelv használatának jogát is elvették, vagy éppen megfosztották állampolgárságuktól, saját alkotmányukkal is ellentétes módon, jogtalanul. Úgy tűnik, Szíjjártóékkal ugyanez a hozzáállás folytatódik. Teszik mindezt azért, hogy a történelmi területeinket bitorló kormányok és magyargyűlölő nemzetek nehogy megsértődjenek.
(Ha már felemlítettük a volt és a jelenlegi külügyminiszterek neveit, csak egy apró megjegyzés velük kapcsolatban: jól élnek!)
Ezért is kell nekünk közösek kiállnunk magyarjainkért, azok akár a csonkahon, akár az elrabolt területeink szülöttei is. Ezért kell kiállnunk Hegedűs Lóránt mellett, elmondani mindenkinek, mi is a magyar külpolitikai valóság, elvégeznünk azt a feladatot, amit a mi adónkból fenntartott külügyminisztérium nem akar, de feladatunk harcolni a közöny ellen, amit éppen a kormányok tevékenysége tett általánossá az utóbbi években. És a közöny az egyik legnagyobb ellenség, mely segíti azt a folyamatot, amely a határon túli magyarság életlehetőségeit is rontja. Hiába a kettős állampolgárság – bár tegyük hozzá, ez nem a Fidesz, hanem a Jobbik “találmánya” volt -, ha határon túli nemzetrészeinket csak szavazógépnek használják kormányaink, igazán értük kézzelfoghatóan a szólamokon túl érdemben nem cselekednek. A kárpátaljai magyarok helyzete szinte tabutéma, úgy érzékeltetik velünk, hogy ők – köszönik szépen jól vannak, és csakúgy mint a Magyar Kormány – Ukrajna területi egységében érdekeltek. Holott tudjuk jól, hogy erről 1991-ben már véleményt nyilvánítottak Kárpátalja lakói, megszavazva a területi autonómiát. Ennek a referendumnak az eredményét Ukrajna a mai napig nem érvényesítette, magyarán fütyül a magyarok és a ruszinok önrendelkezési jogaira.
Miért hallgatta el a Magyar Kormány – csakúgy, mint Hegedűs Lóránt esetét – a 2014. március 28-án Beregszászon kiadott, 39 kárpátaljai civil szervezet és történelmi egyházak által jegyzett nyilatkozatot, amelyben az őket joggal megillető alapvető emberi és közösségi jogok elvárásáról nyilvánultak meg Ukrajnával szemben? Ja, hogy kényes téma ez a külügynek ugyanúgy, mint a Nemzet Lelkészének esete.
Csakhogy a kitiltási ügyben valami más is mocorog a háttérben…
Baráth Hunor
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
