A közmondás szerint a pénznek nicsen szaga. De nálunk az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) valamiképpen mégiscsak szagot foghatott, mert a Román Közúti Hatóság (ARR) igazgatójánál, Cristian Antonnál 500 ezer eurónyit szimatolt ki az gördülékeny ügyintézés kenőanyagából. A pénzmag állítólag vesztegetésekből származott, és azt az igazgató cipősdobozokban rejtegette saját lakásán.
Cristian Anton biztosan ismerte az említett közmondást, és mielőtt a cipősdobozokba tette volna a pénzeket, az is eszébe juthatott, hogy lábáról lehúzott cipőket tartson azokban, arra gondolva, hogy a nyomozó hatóságokat szépen félrevezeti majd a lábszag (ha már a pénznek nincs szaga, büdös cipősdobozokban tán mégsem szaglásznak bűnjelek után). Annyi pénzt különben sem tudott volna elrejteni egy normális páncélszekrényben, mert ahhoz legalább egy nagy, kétajtósra lett volna szükség, vagy esetleg egy épített páncélteremre, ahová alkalomadtán pénze mellé maga is elbújhatott volna.
A hírek szerint Anton úr diszkréten, halkan számolta a pénzt, de az elsuttogott számokat a nála elhelyezett lehallgatókészülékek mégis rögzítették. Fura ember lehet, aki nem tud csendben elszámolni tízig, Anton viszont igencsak okos, mert számtalan euróját ő százanként számolta. Nem tudni, hogy miért nem vett egy pénzszámoló gépet? Akkor a lehallgatók csak annak surrogását rögzíthették volna.
Különben sem kellene irigyelni sok pénze miatt, mert szegény egyszerre húzta az igát az ARR-nél, a közlekedési minisztériumban, egy călărași-i vízműnél és a temesvári repülőtér igazgatótanácsában, s mint akinek nem elég, hogy három megye közt ingázik nap mint nap, még a calafati hidat működtető cégben is felvállalt némi tennivalót. Ilyen egy tehetséges ember, kár is, hogy kivonták a forgalomból.
De nem csak neki volt vaj a fején, van az ügyben még legalább 12 érintett (olyan kolléga, akiket megérintett a jó kereset lehetősége, s akik 600 és 1500 euró közti összegért cserébe előre átadták a vizsgatételeket a közúti árufuvarozói képesítést megszerezni akaró sofőröknek).
Anton úr a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelenlegi elnöke, Sorin Grindeanu (korábbi közlekedésügyi miniszter) kabinetfőnöke volt, és biztosan az ott leadott jelentős teljesítménye, igazolt teherbírása eredményeként nevezték ki 2024-ben a Közúti Hatóság élére, amit ugyebár, mint most is bebizonyosodott, nagy hatékonysággal (és nem is kis haszonnal) sikerült vezetnie. Mikor érdeklődtek egykori beosztottjáról, Sorin Grindeanu azt mondta, hogy ő miniszterként 2021-ben olyanokat keresett (akik biztosan korábban is jól kerestek), akiket már ismert, de nem ő vitte a minisztériumba, hanem készen (kiképezve) kapta, hiszen az illető 2012-től ott dolgozott, és nem volt róla olyan (rossz) értesülése, „amely szerint nem megfelelő dolgok léteztek volna vele kapcsolatban”. „Ha lett volna ilyesmi, akkor biztosan léptem volna” – mondta Grindeanu, akinek volt dolga még más gyanúba keveredett alakokkal is, de mint mondta, az ő neve sehol sem szerepel. Különben sincs, amit rejtegetnie. És igaza lehet, mert a rejtegetni való pénzt, azt mások rejthették el. Az ügyek vizsgálata folyamatban van és reméli, hogy a vétkesek megfizetnek majd – mondta. Hát azt mi is reméljük, mert úgy néz ki, van miből fizetniük. Azt is felemlegetik, hogy Ion Simut (akit a CFR igazgatójának Grindeanu minisztersége alatt neveztek ki) szintén vizsgálja a DNA, de kapcsolatba hozták a PSD-elnököt Laura Vicollal, a képviselőház jogi bizottságának volt főnöknőjével is, akinek a neve az ún. Nordis-ügyben került címlapokra. A Nordis ingatlanfejlesztő cég tulajdonosai 70 millió eurót sikkasztottak el azoktól, akinek lakást ígértek. (Most se pénz, se posztó, se lakás, de még azok a számlák sincsenek sehol, amivel a PSD-s vezérkar ígérte igazolni, hogy ők fizették a nordisos repülőutakat.)
Az az igazság, hogy mindenki szeretne pénzt keresni, lehetőleg könnyen. Sajnos a pénz – bár szaga az nincs neki – mégis olyan, mint a kábítószer: aki megízleli, megszédül tőle, és hamar a rabjává is válik.
Nem tudom, hogy miért nem nyomtat Románia hivatalosan eurót, mikor igen nagy szükségünk lenne nekünk is rá, és lejt már nagyon is jól tudunk nyomtatni. Az Európai Bizottság igazán megengedhetné nekünk ezt, hiszen mi is mindenben megengedők vagyunk vele szemben.
Nagyon gyorsan kellene elég sok millió euró, hiszen csak a Pfizer követel most rajtunk 600 milliót (Lengyolországtól 1,3 milliárdot), és a dák sisak és a karkötők ellopásáért kapott kártérítés nagy részét is vissza kéne adni most, hogy törülközőbe csomagolva egy karkötő híján megtalálták a műtárgyegyüttest. Tán azért a törülköző, mert a tolvajokkal alkut kötöttek, akik arra gondolhattak, hogy így ki tudnak mosakodni a bűncselekményből, és akkor legyen mivel megtörülközniük. De jól jönnének a frissen nyomtatott eurómilliók Romániának azért is, mert friss pénz híján most állandóan kölcsönöket kell felvenni, ha valamit az állam ki akar fizetni, mert az államkassza kong az ürességtől. Emiatt sokan vészharangot kongatnak, de harangszóval sajnos nem telik az erszény.
A Pfizer/BioNTech vállalatnak a leszerződött, de át nem vett koronavírus-elleni oltóanyagokért kellene fizessünk, egy olyan szerződés nyomán, amit az Európai Bizottság írt alá a részt vevő államok nevében. (Ha helyettem aláírna másvalaki, akkor én biztosan nem fizetnék.) A cég perelt, és a belga bíróság döntése az, hogy jár nekik a 600 millió euró (no meg a kamat). A döntés nem jogerős, de végrehajtandó. (Ezt sem értem, de a jogászok biztosan jobban tudják.)
Most mindenki keresi, hogy ki a hibás a 29 millió adag át nem vett oltás megrendeléséért. Az egészségügyi miniszter, Alexandru Rogobete megmondta, hogy „ekkora mennyiségre nem lett volna szükség, mert az meghaladta Románia lakosságának számát”. Két korábbi egészségügyi miniszter pedig egymásra mutogat. Az egyik, Ioana Mihăilă azt mondja, hogy a 2021-ben meghozott döntés indokolt volt (kellett az oltóanyag), utódja, Alexandru Rafila meg azt, hogy ha elfogadták volna a leszerződött adagokat, akkor – mivel Románia nem tudta volna azokat még tárolni sem –, megsemmisítésük tovább növelte volna a költségeket. (A végén kiderül: még mi járunk jól, hogy megússzuk 600 millió euróval).
Én viszont nem vagyok hibás, mert a rám eső adagokat becsületesen beadattam, tulajdonképpen az életem kockáztatásával is, mert akkor voltak, akik azt mondták, hogy aki bekapja, az mind meghal. Azzal vágtam vissza, hogy az is meghal, aki nem adatja be. És úgy tűnik, mindkét feltételezés igaz, mindössze nézőpont (és idő) kérdése az egész.
Olyan nagy szükségünk lenne eurómilliókra, hogy ha hivatalosan nem engedik meg a nyomtatást, akár hamisítani is megérné. Főleg, hogy már vannak itt helyben is olyanok, akik értenek hozzá. Legutóbb Suceava megyében indítottak nyomozást egy „pénzgyár” ügyében, amibe a bolgár rendőrség is besegített. 2,5 millió euró névértékben foglaltak le hamis bankjegyet: 50, 100 és 200-as címleteket.
A pénzt a történelem folyamán mindig is hamisították. Ma már nem aranypénzeket, hanem papír- vagy műanyag pénzeket hamisítanak, mert ezekre igen nagy az igény.
Eszembe jutott, hogy a németek a második világháború idején elkezdték hamisítani az angol fontot, és olyan részletekre is figyeltek, mint a papír minősége, és annak természetes öregedése. Ugyanazt az alapanyagot használták a pénzpapír gyártásához, mint az angolok, s amikor a semleges svájci bankokban beváltották, az ottani ellenőrzéseken gond nélkül átment a hamis pénz. 1944 végére fontok százmillióit szórták szét a világban. Szerencséjükre a britek rájöttek a turpisságra, és nem okozott túl nagy kárt nekik, pedig a hamis bankjegyek döntő többségét végül csak a háború befejezése után sikerült kivonni a forgalomból. Néha még ma is felbukkan egy-egy darab, a gyűjtők nagy örömére, akiknek a kezében egy-egy ilyen bankjegy még annál is többet ér, mint amit rányomtattak a hamisítók.
Amit a sebtében kinyomtatott pénzből nem sikerülne gyorsan elsütni, az majd 70–80 év múlva sokkal többet érhet – ezért is jönne jól nekünk egy jó kis pénzhamisítási akció. Európában 11 nagy biztonságú nyomdában állítanak elő euróbankjegyeket. Mi miért ne tudnánk ebben is felzárkózni a kontinens nyugati feléhez? A megfelelő szakemberállomány – láttuk Suceava megyében – idehaza is rendelkezésre áll. Nem is kellene több pár milliárd eurónál. A világgazdaságnak ennyi meg se kottyan, mi viszont egy egész országot húzhatnánk ki a kátyúból.
Most félhetek attól, hogy pénzhamisításra való felbujtás miatt én is megjárhatom. Ettől rettegve inkább azt ajánlom, hogy mindezzel inkább politikusainkat, minisztereinket és az ő protezsáltjaikat bízzuk meg: mint látjuk, nekik semmilyen károkozásért nem kell fizetniük.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
