Rég látott ismerőssel találkoztam a minap. „Mi van veled, nagyon elgyötörtnek látszol. Csak nem vagy beteg?” – kérdeztem aggódva. „Nem, az egészségemmel semmi bajom, csak rettenetesen szégyellem magam. Napok óta nem tudok a gyermekeim szemébe nézni. A minap szomorúan állapítottam meg, hogy semmi komoly elképzelésük nincs a jövőjükkel kapcsolatban. Nem érdekli őket, hogy mi lesz velük, hogyan fognak élni idős napjaikban, s csak tengődnek egyik napról a másikra.
El is határoztam, hogy leülök velük egy komoly beszélgetésre! Úgy is lett, csakhogy én roppantam össze ez alatt a beszélgetés alatt.” – mondta keserűen ismerősöm…
– Te beszélsz nekünk felelős gondolkodásról, előrelátó viselkedésről? Hiszen bamba, hülyegyerek módjára hagytátok magatokat átverni a sok tolvaj politikus haramia által! Hagytátok, hogy szétlopják az országot, elherdálják a nemzeti vagyont, miközben ők sokszoros milliárdosok lettek! Rosszabbak voltatok, mint Ézsau! Még egy tál lencsét se kaptatok cserébe, s oda vetettetek mindent eléjük. A részeg fuvaros is felelősségteljesebben viselkedik, mint ti tettétek, mert az legalább nem dobja a lovak közé a gyeplőt. Ti meg ezt csináltátok. Ki hatalmazott fel titeket arra, hogy az én örökségemet, az országomat, Hazámat odavessétek a haramiák lábai elé? Hogy számoltok el a rátok bízott javakkal, ami minket illetett volna? Mit hagytatok ránk?
Nem egyebet, mint nyomort, kilátástalanságot, és mérhetetlen, visszafizethetetlen adósságot, miközben a felvett hiteleket már sokszorosan visszafizettétek? De ti még most is bedőltök az ócska hazugságoknak, mindegy, csak az a szó szerepeljen egy politikus zagyva hazudozásaiban, hogy „nemzeti”, s ti máris hasra estek előtte, éljenzitek, s úgy követitek, mint hívek a megváltót! Nem látjátok, hogy az utolsó bőrt is lenyúzzák rólatok, aztán meg majd sóval dörzsölnek be, hogy élvezzék kínotokat?
Tudod, mondta ismerősöm, úgy ültem ott, szemben a gyermekeimmel, mint aki szörnyű gyilkosságot követett el ellenük. Én öltem meg vágyaikat, életkedvüket. Én semmisítettem meg a jövőjüket, kilátásaikat, s nem, hogy nem vethetek semmit a szemükre, de még örülhetek, ha nem űznek világgá! Mert megérdemelném! Én voltam az idióta, akit úgy vertek át a gazemberek, hogy még tapsoltam is nekik.
De gyermekeim felnyitották a szememet. Ezt a rettenetes bűnt már nem tudom jóvátenni. Elkótyavetyéltem mindenüket, mert beletespedve a kommunisták által belém sulykolt felelőtlenségbe, nemtörődömségbe, rosszabbul viselkedtem, mint egy óvodás gyermek, aki a szüleitől vár minden gondoskodást!
Nos, ezért vagyok manapság ennyire siralmas állapotban. Csak azt nem értem, hogy tudnak a gyermekeim még mindig olyan jók lenni, hogy szeretnek, és féltenek? Pedig megérdemelném, hogy naponta belém rúgjanak, leköpjenek!
Ezért nem tudok a szemükbe nézni, és szörnyen szégyellem magam! Rettenetes bűntudatom van, és nem tehetek érte senkit felelőssé, mert én voltam az, aki lusta és hülye volt ahhoz, hogy alaposan a körmükre nézzen azoknak, akiket megbízott az ország vezetésével. Így lehetett a pufajkás verőlegény, a szigorúan titkos tartótiszt, a libatolvaj milliárdos, a KISZ titkár okirathamisító, meg a Soros-bérenc miniszterelnök, nem beszélve a minisztereikről!
Nézz körbe barátom, és zokogj velem! Mit tettünk?! Micsoda hatalmas bűnt követtünk el! Megérdemeljük, ha a következő generációk majdan csakis megvetéssel emlegetnek bennünket! Nem mi vagyunk itt az igazi áldozatok, hanem a gyermekeink, unokáink! Mi önként, barom módjára hajtottuk igába a fejünket. De ők vétlenek, ők igazi áldozatok, a mi felelőtlenségünk áldozatai!
Ezeket mondva szomorúan nyújtott búcsúkezet ismerősöm, s megvallom, azóta én is szörnyen érzem magam. Azt hiszem, fel sem fogjuk, mekkora bűnt követtünk el gyermekeink, unokáink ellen. Valósággal magunkkal rántottuk őket a halálos szakadékba, amibe mi saját magunk vetettük magunkat!
Újabb választások elé nézünk, de van-e még értelme bármiféle reménynek? Nem sok jóra számítok!
Lejegyezte: Czakó István
Nemzeti InternetFigyelő
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
