Néha kell egy vers, egy gondolat. Egy halvány fény, mely utat mutat, mely felvidít, vagy éppen elgondolkodtat a rohanó hétköznapok és a mindennapok hülyeségei közepette. Néha kell egy vers, melynek egy-egy sora a fejünkben marad, amit aztán utána akár napokig hurcol magával az ember. Néha kell egy vers, hogy rádöbbenjünk arra, hogy ugyan múlik az idő, de az igazi nagy kérdések nem igazán változnak, hogy vannak örökérvényű gondolatok, amelyek ugyanúgy igazak voltak tíz, húsz, ötven, száz évvel ezelőtt, mint ahogy igazak mai is. És néha kell egy vers, ami néhány sorban mindent elmond a világról.
Ma Tamási Lajos verse: Piros a vér a pesti utcán
Megyünk, valami láthatatlanáramlás szívünket befutjaakadozva száll még az ének,de már mienk a pesti utca.
Nincs már teendő: ez maradt,csak ez maradt már menedékül,valami szálló ragyogás kél,valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, újjongva csapnak,kiborulnak a széles útra,selyem-színei kidagadnak:ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,parancsolatlan tiszta szívvel,s a fegyverek szemünkbe néznek:kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,munkások, ifjak vére ez,piros a vér a pesti utcán,belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva ti,megbukott miniszterek?Sem az ÁVH, sem a tankoktiteket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvertvertél szívünkre, merre futsz,véres volt a kezed már régen,Gerő Ernő, csak ölni tudsz?
… Piros a vér a pesti utcán.Eső esik és elveri,mossa a vért, de megmaradnaka pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,munkások – ifjak vére folyt-, a háromszín-lobogók mellétegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogó mellétegyetek három esküvést:sírásból egynek tiszta könnyet,s a zsarnokság gyűlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,el ne felejtse, aki él,hogy úgy született a szabadság,hogy pesti utcán hullt a vér.
Tamási Lajos1956. október 31.
Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »
