Leó pápa utolsó perui miséjén: Egy kicsivel jobban megtanultam, hogyan szolgáljak Péter utódaként

Leó pápa utolsó perui miséjén: Egy kicsivel jobban megtanultam, hogyan szolgáljak Péter utódaként

November 16-án 10 órakor (magyar idő szerint 16 órakor) a Szentatya a limai Las Palmas légibázison mutatott be szentmisét. A helyi hatóságok becslése szerint mintegy másfél millió hívő ünnepelte az eucharisztiát együtt Leó pápával. A miseszöveg Mogrovejói Szent Turibiusz votív miséjének szövege volt.

Homíliájában a pápa Mogrovejói Szent Turibiusz példáján keresztül az evangélium hirdetésének, a szegények szolgálatának és az egyházi közösség építésének fontosságát hangsúlyozta. Arra buzdította a hívőket, hogy Krisztus jelenlétében bízva folytassák missziós küldetésüket, és mindenkihez juttassák el az örömhírt.

A szentmise végén hálát adott perui látogatásának kegyelmeiért, és meghatottan köszönte meg a hívők szeretetét és hívő tanúságtételét.

A mise végén Lima érseke, Carlos Gustavo Castillo Mattasoglio bíboros mondott köszönetet a Szentatyának.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját és a mise végi köszönetnyilvánítását teljes terjedelmükben közreadjuk.

A Szentatya homíliája:

Kedves testvéreim!

Ígéretéhez híven a feltámadt Jézus ma itt van velünk. „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20). Ezt ígérte tanítványainak, mielőtt felment az Atyához, és mi ezekben a napokban újra megtapasztaltuk ezt. Köszönöm vendégszereteteteket! A pápa körül ilyen nagy számban és örömmel összegyűlve arról tettetek tanúságot, hogy az Úr szüntelenül jelen van egyházában, és egybegyűjti annak tagjait. Bárcsak ez a tanúságtétel tovább visszhangozna és jó gyümölcsöket teremne egész Peruban!

Ebben az erőszaktól és hatalmaskodástól megsebzett világban az ő igéje ma is az erő új formájára nevel bennünket. Az Úr ugyanis ezt mondja nekünk: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön” (Mt 28,18). Ez a keresztre feszített szeretet hatalma! „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19). Az egyetlen és igaz Úr parancsa, melyet az evangélium [Mt 28,16–20] felolvasásakor hallottunk, segít megértenünk az egyház küldetésének lényegét:

A missziós parancsnak már az első tanítványok is eleget tettek, s aztán a történelem folyamán sok keresztény követte példájukat. Ezért gyűltünk ma össze erre az ünneplésre: megkeresztelkedtünk, Jézus Krisztus tanítványaivá váltunk, és napról napra tanuljuk megtartani mindazt, amit ő parancsolt nekünk.

Háromszáz évvel Mogrovejói Szent Turibiusz, Lima második érseke szentté avatása után peruiakként hálát adunk a keresztény hit ajándékáért, melyet az ő apostoli tanúságtétele mélyen meggyökereztetett népünkben. „A szentek jelentik a Szentírás igazi értelmezését.

így vezetnek be bennünket az evangélium megismerésébe és megértésébe” (XVI. Benedek pápa: Általános kihallgatás, 2009. augusztus 19.). Ezért a szentírási szakaszokról Szent Turibiusz tapasztalatának fényében is elmélkedhetünk.

A Galileai-tó partján élő első tanítványokhoz hasonlóan ő is különleges meghívást kapott Jézustól, olyan hivatást, amely váratlanul érte. Bár világi hívő volt, és jogi pályafutása egyre magasabbra ívelt, Turibiusz meghívást kapott arra, hogy az egyház pásztora legyen. Attól kezdve az apostolokhoz hasonlóan útra kelt az Úr nyomában. Gyalog járta be az országot, sok száz kilométert megtéve, annak tudatában, hogy magát Jézust követi, amikor az őslakos népekhez megy. Ezért kereste az ő jelenlétét ezekben a közösségekben, miközben még tanulta nyelvüket és igyekezett megérteni hitvilágukat, mindezt azért, hogy felismerje a Szentlélek csendes működését.

Lima városába érkezve, hosszú útjának tapasztalataival gazdagodva, püspöki szolgálatában különösen is kitűnt az ige hirdetésével, melynek nagy gondossággal szentelte magát, ugyanakkor

amint azt Bartolomé de Las Casas tanította. Ma Szent Pál szavait hallottuk a korintusiaknak írt első levélből: „Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait” (1Kor 4,1). Saját szolgálatáról pedig Szent Turibiusz azt mondta: „Amíg ebben a városban tartózkodom, én is ezt teszem: az ő nyelvükön prédikálok nekik, a spanyoloknak és mindazoknak, akik megértenek, kifejtem az evangéliumot.” [1] Ragaszkodott ahhoz, hogy a papok megtanuljanak kecsuául, és küzdött az őslakosok és a meszticek pappá szenteléséért, akiket a papság számos tagja még megvetett.

Hírdetés

Turibiusz azt szerette volna, hogy maguk az őslakosok hirdessék az evangéliumot rokonaiknak, barátaiknak és szomszédaiknak. Azt akarta ugyanis, hogy ősi hitviláguk kívánatosnak tartott elhagyása saját szabad elhatározásukból, kényszer nélkül történjen. Erről tanúskodik fáradhatatlan odaadása a lelkipásztori látogatások során, melyeket azért végzett, hogy megismerje és segítse híveit, szükség esetén pedig helyreigazítsa őket, tanítsa nekik Isten igéjét, és kiszolgáltassa a szentségeket. Fáradhatatlanul bérmált és prédikált. Még a legkisebb ajándékot sem fogadta el senkitől. E látogatások miatt ellenállással és rágalmakkal kellett szembenéznie, még a hatóságok részéről is; ugyanakkor e látogatások révén lehetővé vált, hogy misszionáriusként, az evangélium hirdetőjeként, atyának és pásztornak bizonyuljon, akinek egyetlen gondja a Jó Pásztor által felkínált isteni élet továbbadása volt.

„Az Úr mond ítéletet fölöttem” (1Kor 4,4) – írja Pál apostol. Majd rögtön ezt kéri: „Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait” (1Kor 4,5). Ezek a szavak bennünket is nagy lelki szabadságra és türelmes meghallgatásra indítanak.

Ezért Szent Turibiusz, miközben senkit sem zárt ki, hanem mindenkit befogadott, különösen is a legutolsókról gondoskodott. Egyik életrajzírója ezt írta: „Nyájában az őslakosok részesülnek a legnagyobb gondoskodásban. S ők viszonozzák ezt. Úgy szeretik őt, mintha mindegyiküknek az édesapja volna.” [2] Szinte minden jövedelmét szétosztotta a szegények között, és adományokat adott az őslakosok számára létesítendő kórházak alapítására. Könnyek között mondta nekik: „Ó, szegény, aki gazdaggá teszel engem! Ó, ruhátlan, aki felöltöztetsz engem! Ó, éhező, aki jóllakatsz engem!” Minden lelkipásztori látogatása után iratcsomókat vitt magával, amelyek az őslakos népesség helyzetére vonatkozó észrevételeket, a visszaélésekről szóló bejelentéseket és panaszokat tartalmaztak. Ezeket a király elé kívánta terjeszteni, hogy véget vessen az igazságtalanságoknak.

Kedves testvéreim, apostoli látogatásom végén én is szeretnélek megerősíteni benneteket a hitben és a szeretetben, és biztosítani szeretnélek arról, hogy mindig magammal hordozlak benneteket. Igen, a perui nép az én népem is!

Így, ha a Szentháromsággal való kapcsolatunkban a kegyelem meggyógyítja és felemeli szívünket, mi is megnyílhatunk minden testvérünk előtt, az Úr jóságával gyógyítva, szeretve és szolgálva őket.

Példájával Szent Turibiusz arra hív bennünket, hogy megszenteljük egyházon belüli kapcsolatainkat; élete arra ösztönöz, hogy egyetlen test élő tagjaiként tekintsünk magunkra. Megnyitotta szívét az egyházi közösség előtt, az egyházat missziós közösségként élte meg: olyan közösségként, amely abból fakad, hogy valóban a Szentháromság lakóhelye, s ezért a hit egységében megbecsüli a különbözőségeket, az eltérő érzékenységeket és gondolkodásmódokat. Ez az egység szentségében, az eucharisztiában nyilvánul meg és erősödik meg, amely Szent Turibiusz számára az élet középpontja volt. A közösség ma a szinodalitásban fejeződik ki, s így minden szinten egyházi életstílussá válik. Szent Turibiusz ezt elővételezte az általa szervezett zsinatok és szinódusok révén: meghallgatott másokat, párbeszédet folytatott, befogadta a Lélek sugallatait és gyakorolta a közösségi megkülönböztetést, s így az igazság keresésébe a legszegényebbeket is bevonta. Így érthetjük meg, miért maradtak érvényben a 16. századi iránymutatások egészen a 19. század végéig, amikor megtartották a latin-amerikai plenáris zsinatot.

Testvéreim, Mogrovejói Szent Turibiusz a szeretet civilizációjának építője volt, és szembeszállt korának Bábel-építőivel. E civilizáció alakításában a kor szentjei is meghatározó szerepet játszottak, köztük Limai Szent Róza, Porres Szent Márton és Solano Szent Ferenc. Rájuk tekintve fedezzük fel újra hálával annak ajándékát, hogy Jézus Krisztus egyháza lehetünk, és valahányszor az eucharisztiát ünnepeljük, térjünk vissza ígéretéhez: „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20).

Emlékezzünk arra, hogy minden szentmise végén küldetést kapunk az evangélium hirdetésére. Ezért menjetek, és hirdessétek az igaz Istent! Tegyetek tanúságot arról, amit láttatok és hallottatok! Ne legyen senki, aki ne ismerné meg ezt az örömhírt! Kívánom, hogy Szűz Mária és a szentek közbenjárására küldetésünket mindig a feltámadt Krisztus jelenlétébe vetett hit éltesse, aki békéjét adja nekünk, s arra hív, hogy azt mindenkihez elvigyük. Így legyen!

JEGYZETEK
[1] „Őméltóságának a San Lázaro-i indiánokról alkotott véleménye, melyet elküldtek az Indiák Királyi Tanácsának”, 1595. április 14.; idézi C. García Irigoyen: Santo Toribio, I. kötet, 97.
[2] V. Rodríguez Valencia: Santo Toribio de Mogrovejo. Organizador y Apóstol de Sur-América, II. kötet, 3.

A Szentatya köszönetnyilvánítása a mise végén:

Kedves testvéreim!

Látogatásom végén szavakkal ki sem tudom fejezni mélységes hálámat az Úrnak azért a sok ajándékért és kegyelemért, amellyel ezekben a közösségben megélt napokban elhalmozott bennünket. Köszönöm, Peru!

Köszönetet mondok a világi és egyházi hatóságoknak, a szervezőknek, a munkatársaknak és az önkénteseknek, valamint annak a sok embernek, akik akár egyénileg, akár közösségileg lehetővé tették ezt az apostoli látogatást. Külön is köszönetet mondok azoknak, akik a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül kapcsolódtak be a találkozókba, itt a síkságokon és ott a hegyekben, Amazóniában és egész Peruban. Nagyon köszönöm mindnyájatoknak!

Otthon éreztem magam, és emlékeztettetek arra, hogy az egyház valóban család.

Magammal viszem az utcákon és tereken üdvözölt gyermekek mosolyának kedves emlékét, a fiatalok ragadós örömét, a családok melegségét, valamint azoknak az idős nagypapáknak és nagymamáknak a gyengédségét, akik nem mulasztották el a találkozást velem. Énekeitek, színpompás táncaitok és füstölőitek illata megerősítette bennem azt a szenvedélyes vágyat, hogy a világ legtávolabbi vidékeire is elvigyem az evangéliumot.

Kedves testvéreim, találkozásunk öröméből új erőt merítve továbbra is imádkozzunk együtt – akkor is, ha távol vagyunk egymástól – Jézushoz, aki számunkra az út, az igazság és az élet! Szűz Máriának és a menny összes szentjének közbenjárása kísérjen benneteket mindenkor!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »