Garam menti históriák: Amikor ledőlt az új templomtorony Zselízen

Garam menti históriák: Amikor ledőlt az új templomtorony Zselízen

Manapság már szinte elképzelhetetlen, hogy egy templomnak ne legyen tornya, korábban azonban ez nem volt ennyire magától értetődő. Bár a Kárpát-medencében már a Szent István-i kereszténységfelvétel óta építettek templomokat, a szent helyek tornyokkal való ellátása csak később vette kezdetét.

A vélhetően 1380 körül Becsei Vesszős György lovag és lánya, Margit által épített zselízi templom a levéltári források szerint eredetileg nem rendelkezett saját harangtoronnyal. Egyes források ugyan említenek olyan nyomokat, amelyek valamiféle korábbi alapozásra utalhatnak – ahogyan erről az alábbi bájos történet is tanúskodik –, ám bizonyosságot csak egy alapos talajszkenneléses kutatás nyújthatna, feltéve, hogy az elmúlt évszázadok építkezései nem tették teljesen tönkre ezeket a maradványokat.

Fischer-Colbrie Ágoston, a Zselízen született későbbi kassai megyéspüspök fiatalkori, papnövendék korából, 1880-ból származó jegyzeteiben bukkanhatunk rá egy különösen kedves történetre.

Eszerint Zselíz népe 1786-ban elhatározta, hogy beteljesíti régi vágyát, és harangtornyot épít a templomhoz. Az első próbálkozás azonban különböző körülmények miatt idő előtt kudarcba fulladt: a torony leomlott. A második már időtállóbbnak bizonyult, ám azt sem láthatjuk ma már, hiszen a második világháború borzalmainak esett áldozatul 1945-ben.

A történet azzal vette kezdetét, hogy 1779. szeptember 17-én Katona Ferenc Xavért, a korábbi jezsuita szerzetest nevezték ki zselízi plébánosnak. Fischer-Colbrie szerint ő volt a zselízi egyházközség kilencedik plébánosa. Egy alkalommal, amikor az esztergomi érsek vizitációt tartott a Garam mentén, Xavér atyának sikerült elérnie, hogy megkezdődhessen a torony és az új plébánia várva várt építkezése.

(Fotó: Hungaricana)

„De mivel az Amadé családdal a zelizi uradalomért folytatott per még nem ért véget, így a parókia felépítése évről évre halasztódott, így arra gondoltak, hogy a plébános, miként két elődje is, lakjon az egykori Erdődi uradalmi házban, amely az uradalom szélén állt, és öt éve üres. Mígnem 1783-ban a nagyságos Erdődi Teréziánál, gróf Eszterházy János özvegyénél, mint a zelizi uradalom földesuránál alázatosan kérelmezte, hogy gyorsítsa meg a templom építését, akkor a nagyságos grófnő az új paplak építését is elrendelte.”

A torony építésére három évvel később került sor (1782). Fischer-Colbrie leírása szerint korábban is állt harangtorony a templom előtt, a tér közepén, ám az megdőlt, és fennállt a veszélye, hogy a harang súlya miatt felborul. Mivel a jegyzetek nem részletezik a torony szerkezetét, a leírásból arra következtethetünk, hogy különálló harangláb lehetett, nem pedig kőből épített torony.

A tervezés során felmerült, hogy ha már nagyobb munkába kezdenek, az egyben a templom bővítését is szolgálhatná. Az elképzelés az volt, hogy az új harangtorony építményét a templom előtti régi romokhoz csatlakoztatják.

Ezekről Fischer-Colbrie a következőket írta: „templom előtti ősrégi romokkal amelyek, majdnem egy öl magasságig (1,8288 m) kilátszottak a földből, hosszúságban és szélességben pedig majdnem 4 öl volt a kiterjedésük (kb. 7,3m). Szélesek és vastagok voltak, egy ölnél is vastagabbak, látni, hogy kövekből és téglákból habarcsolták össze”

Hírdetés

(Fotó: Magyar Építészeti Múzeum Dokumentációs Tára)

A szerző ezt követően így folytatja: „a kevéssé jártas kőműves mester tévesen úgy ítélte meg, hogy ezekből a régi alapokból tornyot tudna építeni, vagy bővíteni tudná a templomot, ha ugyanis ily módon terveznék megépíteni, a jelenlegi tisztviselői kar egyetértene vele, azon oknál fogva, mert csökkentené a költségeket.”

Pedig Máté evangéliumában is olvashatták Jézus példabeszédét, amelyben az okos ember a házát sziklára építi: „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”

A régi romok ugyan kősziklának tűnhettek, de valójában nem bizonyultak megfelelő alapnak.

Már az építkezés kezdetén súlyos balesetek történtek az alapozás során, amikor a forrás által malomkőként említett hatalmas kő elhelyezésével próbálkoztak. A négyszögletes malomkövet a régi alapokra akarták helyezni, ám a kőművesek, a mesterségbeli férfiak, majd a mesterlegények és az inasok sem tudták elhelyezni a követ. Az leesett, és eltörte az építők kezét-lábát.

A kőművesmesternek végül nem maradt több segédje, ám ez nem akadályozhatta meg az építkezés folytatását. Eltitkolta a történteket, és a rosszul elhelyezett alapra tovább építette a tornyot. Ahogy haladt a munka, egyre nyilvánvalóbbá vált az alapozás hibája, ő azonban továbbra sem szólt semmit. Attól tartva, hogy a szemlélődők észreveszik a problémát, megparancsolta, hogy malterral fedjék le a hibás részt, így az építkezés a látszólagos biztonság jegyében folytatódott.

Amikor a torony már majdnem elkészült, és a tetőre is felkerültek a cserepek, egy szombat este, kilenc óra körül – amikor az emberek már nyugovóra tértek, és senki sem tartózkodott a területen – az építmény teljesen megdőlt. Isten oltalmának volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj. Az alapkő előbb egy, majd három lépésnyire elmozdult, a torony pedig az épülettől jobbra a földre dőlt. A tetején lévő gömb és kereszt, a téglák, az állványzat és a deszkák összetörtek, a megmaradt építőanyag pedig használhatatlanná vált.

A korabeli feljegyzés szerint mindenki a kőművest okolta a történtekért, és kötelezték a költségek megtérítésére. Mivel azonban szegény ember volt, nem tudta visszafizetni a kárt, ezért elkergették Zselízről.

A happy end természetesen ebből a történetből sem maradhat el. Fischer-Colbrie jegyzetei szerint: „Így hát újra egybegyűltek a hívek, hogy megbeszéljék a tekintetes uradalommal, főleg a grófnővel az új téglák beszerzését, és hogy honnan teremtsék elő az újonnan építendő torony költségeit. Egy új, mesterségét jól értő kőművesmestert hívtak Komáromból, akinek először is megvizsgálták terveit, és az új torony helyének kijelölését, aki nekilátott a munkának. Serényen dolgozott, és felhúzta a tornyot. A toronyra az egyház pénztárából 385 Ft 33 krajcárt költöttek. Ezen felül az új szántóföldi termések hasznából a grófnő 255 Ft-ot biztosított. A 220 Forintba kerülő toronyórát Besztercebányán készítették, amelyre a tisztviselők és a lakosok adományaiból gyűlt össze. Új formát kapott a nagy oltár, amelyre Szt. Jakab apostol képe került a nagyságos Eszterházy Kázmér gróf jóvoltából, aki akkoriban a fiatalkorú Eszterházy János Károly gyámja volt.”

Így tehát a zselízi templomnak 163 éven át volt saját tornya, mígnem 1945-ben a visszavonuló német csapatok a második világháború során fel nem robbantották. Ezt követően, 1953-ban építették újjá a templomot a mai formájában, és ekkor új torony is készült hozzá. A ma is szolgáló torony azonban már a templom oldalán helyezkedik el.

Csonka Ákos/Felvidék.ma/Remény


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »