November 15-én, vasárnap délelőtt (magyar idő szerint 16.30-kor) a Szentatya a hívőkkel és a népi vallásosság képviselőivel találkozott a saqsaywamani Nemzeti Régészeti Parkban. A találkozón mintegy százezer hívő volt jelen, Cusco utcáin pedig mintegy ötszázezer ember várta a pápát.
Lizardo Estrada Herrera cuscói érsek köszöntő szavai, az imádság és az evangéliumi szakasz felolvasása után mondta el homíliáját.
Beszédében a népi vallásosság értékéről és evangelizáló erejéről elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy a vallási hagyományok nem csupán kulturális megnyilvánulások, hanem az Istennel való találkozás, a hit továbbadásának és a közösség építésének alkalmai. Arra buzdított, hogy a vallási ünnepek váljanak a testvériség és a szeretet iskoláivá, a fiatalokat pedig vonják be a hagyományok megőrzésébe és megújításába. Kiemelte Szűz Mária szerepét, aki Krisztushoz vezeti a hívőket.
A találkozó végén a Szentatya aranyrózsát helyezett a Szűzanya szobra elé, elimádkozták a Salve Reginát, a Virgen de Belénhez (Betlehemi Szűzanyához), Cuscó védőszentjéhez szóló könyörgést, a Miatyánkot, és fogadták az apostoli áldást.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Találkozónk kezdetén mindenekelőtt szeretném kifejezni hálámat Istennek Richard Daniel Alarcón Urrutia cuscói érsek úr életéért és szolgálatáért, aki oly sokat fáradozott ezért az utazásért, és akivel ideérkezésemkor szerettem volna találkozni. Püspöktestvéreimmel együtt imádkozom örök nyugalmáért, és kérem Urunkat, Jézus Krisztust, hogy adja meg neki az igazak jutalmát, mindazoknak pedig, akik szenvednek hiányától, adja meg a feltámadott Krisztusba vetett hitből fakadó vigasztalást.
Tagadhatatlanul gyönyörű ez a hely, amely ma délelőtt otthont ad találkozónknak. Saqsaywaman kőoltárként magasodik az Andok ege felé, ahová az ősidők emberei az istenit keresve kapaszkodtak fel. Keresztény hitünk azonban megértette velünk, hogy
Liturgiánkat ugyanis ezzel az antifónával kezdtük: „Üdvöz légy, Szűzanya, Te szülted a Királyt, aki az ég és föld Ura mindörökkön örökké” (Római misekönyv, A Boldogságos Szűz Mária közös miséi, I. évközi időben, 1., Bevezető ének [Szent István Társulat, Budapest, 2022, 776]). Az imént hallott evangélium pedig arra az örömre emlékeztetett bennünket, amellyel Mária igent mondott az angyalnak, hogy Isten anyja legyen, és világra hozza Jézust.
Mindkét szöveg arra hív bennünket, hogy úgy tekintsünk a Szűzanyára, mint aki elvezet bennünket a Krisztussal való találkozáshoz. Ő maga is Messiásként várta őt, egy istenfélő család körében, ahol szülei megtanították imádkozni, Isten igéjéről elmélkedni és a Magasságbeli törvénye szerint élni. Így felkészülten várta az Úrral való találkozást: figyelmesen és éberen képes volt felismerni hangját a hírvivő angyalban, az ő küldöttében, és elfogadni az emberiség üdvösségét szolgáló, egyedülálló küldetés kihívását.
Az Úr az otthonában, Názáretben jött el, hogy szóljon hozzá, a mindennapi élet közegében, szerettei körében, olyan jelképekkel teli környezetben, amelyet jól ismert, a saját nyelvén, saját kultúrájának jelein keresztül. Így cselekszik Isten.
Az évezredek során ez a misztérium a legkülönfélébb körülmények között újra és újra megvalósult, de mindig a Mindenható ugyanazon készségével, hogy értünk kicsinnyé legyen, szóljon hozzánk és befogadjon bennünket. Ennek egyik legszebb megnyilvánulási formája a népi vallásosság.
Benne az ősök emlékezete, a családok hite, a Jézus Krisztus iránti szeretet, az ő szent anyjába vetett bizalom és a szentek tisztelete a zenén, a táncon, a képeken és a népek történelmére és identitására jellemző sok más megnyilvánuláson keresztül jut kifejezésre.
Arról van tehát szó, hogy a hagyományos vallásgyakorlatokat az Úrral való találkozásnak és az ő hirdetésének alkalmaiként éljétek meg, mindenekelőtt a plébániákon, a testvérületekben és a mozgalmakban, majd pedig a világ felé fordulva: olyan evangelizált hívőkként, akiket azért küldtek, hogy evangelizáljanak, hogy hirdessék Krisztust, a Feltámadottat, készen arra, hogy tanúságot tegyetek arról az örömről, amely az evangélium megismeréséből és az Isten és a felebarát iránti szeretetben való megéléséből fakad. Ezért mondta Ferenc pápa, hogy a népi vallásosság „Isten népe spontán missziós tevékenységének valódi kifejeződése” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 122), illetve „a hívő élet megnyilvánulása, melyet a szívünkbe árasztott Szentlélek tevékenysége éltet (vö. Róm 5,5)” (uo., 125).
Az imént hallott evangéliumi elbeszélésnek azonban van egy másik vonatkozása is, amelynél szeretnék elidőzni: ez pedig a közösségi környezet, amelybe az angyali üdvözlet misztériuma illeszkedik. Amint említettük, Mária egy közösségben élve érett meg a hitben, és az angyali üdvözlet után is osztozott a mindennapi életben a körülötte élő testvérekkel. Az Istennel való találkozás nem szigetelte el, nem távolította el másoktól; ellenkezőleg, olyan ajándék őrzőjévé tette, amely benne mindenki javára: honfitársai és az egész emberiség javára növekedett.
Ez különösen fontos a mi korunkban, melyet megosztottság, sebek, bizalmatlanság és olyan helyzetek jellemeznek, amelyek megnehezítik, hogy a férfiak és a nők egyazon család tagjaiként, ugyanazon Atya fiaiként és leányaiként ismerjenek egymásra.
Ebben az összefüggésben a vallási hagyományok nagy segítséget jelenthetnek, mert alkalmat kínálnak arra, hogy az emberek a hit és a szeretet fényében találkozzanak egymással. Egy körmenet lehetővé teheti, hogy együtt haladjanak olyanok, akik másként gondolkodnak. Egy zarándoklat egész családokat hozhat össze. Egy ünneplés közösséget gyűjthet egybe. Egy védőszent ünnepe alkalmat adhat a kiengesztelődésre, a bocsánatkérésre és az újrakezdésre. Ez pedig olyan jel, amely messze túlmutathat egy kisváros vagy egy régió határain, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az együttélés, az egymás iránti figyelem és a béke kultúrája terjedjen a világban.
Ezért arra hívlak benneteket, hogy tegyétek ezeket az ünnepeket a testvériség és a szeretet iskolájává, ahol együtt dolgoztok, imádkoztok, szórakoztok, és a rászorulókról is gondoskodtok, hogy az öröm mindenkié legyen, és mindenki egységben élhesse meg, Isten színe előtt.
A népi hagyományok jelképeikkel és sajátos gyakorlataikkal, melyeket a keresztény közösségvállalás és szolidaritás értékei hatnak át, felbecsülhetetlen értékű tanításokat hordoznak, különösen az új nemzedékek számára. Ezért fontos, hogy a fiatalok is részt vegyenek a közös tevékenységekben, hogy meghallgassák őket, együttműködjenek velük, és megbecsüljék hozzájárulásukat, szükség esetén teret adva a hagyományok megújításának is.
Sokkal inkább arra kell ügyelni, hogy a hitbeli nevelés lényege megmaradjon: például meg kell ismertetni a fiatalokkal az üdvösségtörténetet és a szentek életét, és segíteni kell őket ezek mélyebb megértésében; el kell magyarázni nekik az ünnepi alkalmak keresztény jelentését; meg kell osztani velük Isten igéjét; és meg kell tanítani őket a hit ünneplésére az egyházban (vö. Ferenc pápa: Homília a testvérületek és a népi vallásosság napján bemutatott szentmisén, 2013. május 5.). A hagyományokon keresztül a keresztény élet élő tapasztalatát kell továbbadnunk, mely folyamatosan növekszik és megújul az oltár körül, ahol az eucharisztia a lét középpontja és forrása (vö. II. vatikáni egyetemes zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 11).
Ezen az úton Mária különleges helyet foglal el. Peruban a népi vallásosságot is mélyen áthatja a Mária-tisztelet; erről tanúskodik a vatikáni kertekben található mozaik is, amelyet tavaly áldottam meg, s amely Mária különböző megszólításait ábrázolja: a Szűzanya kíséri ezt a népet, ismeri örömeit, fájdalmait, és reményre tanítja.
Csodálatosan emlékeztet erre Pérez Bocanegra misszionárius Hanacpachap című himnusza is, amely költői képekkel dicséri és szólítja meg a Szűzanyát. Ezek a képek egyszerre teológiailag mélyek és konkrétak, közel állnak az andoki kultúrához és élethez. Ez a himnusz, az andahuaylillasi Szent Péter apostol-templom remekművével és a találékony, figyelmes igehirdetés más tanúságaival együtt megmutatja, hogy a népi vallásosság minden kifejeződési formája akkor nyeri el értelmét, ha mindenkit Jézus köré gyűjt, és az ő nyomában a mennybe vezet. Ezért szeretném Szűz Mária, Betlehem királynője, Cusco édesanyja és oltalmazója gondjaira bízni a népi vallásosság megújulásának útját.
Hamarosan – lélekben egymással egyesülve – az aranyrózsa átadásával együtt tesszük ezt meg, és arra kérjük őt, hogy őrizzen meg bennünket szívében, adjon békét ennek a földnek, erősítse meg a szenvedőket, és adja meg mindannyiunknak a kegyelmet, hogy együtt járjunk Fia szeretetében. Ezt kérjük tőle. Úgy legyen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
