November 13-án reggel a Szentatya Limából Chiclayóba repült. 10.30-kor (magyar idő szerint 16.30-kor) misét mutatott be a Chiclayó melletti Pampas de Pimentel nevű sík területen. A helyi hatóságok szerint Chiclayo utcáin mintegy egymillió ember gyűlt össze, a Pampas de Pimentel területen bemutatott misén pedig mintegy ötszázezer hívő vett részt.
Leó pápa homíliájában hangsúlyozta, hogy az evangélium hirdetése minden megkeresztelt ember feladata. Rámutatott, hogy az evangelizáció elsősorban a Jézus Krisztussal való személyes találkozásból, a hiteles keresztény élet tanúságtételéből és a tevékeny szeretetből fakad. Arra buzdította a híveket, hogy bátran vállalják a hit továbbadásának mai kihívásait, és vigyék el a feltámadt Krisztussal való találkozás örömét családjaikba, munkahelyükre és a társadalom egészébe.
A szentmise végén Edinson Edgardo Farfán Córdova chiclayói püspök mondott köszönetet a Szentatyának.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim!
Mekkora öröm visszatérni Chiclayóba! Áldás számomra, hogy ismét veletek lehetek.
Köszönöm szereteteteket, támogatásotokat és imáitokat, különösen az egészségemért mondott imákat a próbatétel ezen időszakában, melyen Isten segítségével sikerül túljutnom. Arcotokat látva önkéntelenül is hálaadó ima fakad szívemből az Úrhoz azért az áldásért, amelyet püspöki életem és szolgálatom számára jelentettetek és jelentetek. Sokat gondolok rátok imáimban. Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzatok értem, hogy Urunk, Jézus Krisztus megadja nekem a kegyelmet, hogy továbbra is megerősíthessem testvéreimet a hitben.
A mai liturgia arra hív bennünket, hogy tekintetünket minden megkeresztelt ember sürgető és elodázhatatlan kötelességére, az evangélium hirdetésére irányítsuk, egyúttal alkalmat ad arra, hogy egyre jobban tudatosítsuk, hogy valamennyi keresztény, akár felszentelt szolgálattevő, akár világi hívő, misszionárius tanítvány, függetlenül attól, milyen feladatot lát el az egyházban, és mennyire mélyek a hitbeli ismeretei. Az Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában VI. Pál pápa emlékeztetett arra, hogy
Bölcsességében Isten úgy akarta, hogy az egyház „az üdvösség egyetemes szentsége” legyen (vö. II. vatikáni zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 1; 48). Az egyház a Szentlélek támogatásával folytatja Jézus Krisztus hirdetésének küldetését, hogy a tőle kapott missziós parancsnak engedelmeskedve (vö. Mt 28,19–20) megváltó műve eljusson a föld határáig, s az evangélium értékei szerint átalakítsa az emberi valóságokat.
Jézus Krisztus hirdetése alapvető fontosságú feladat, amelynek teljesítésére gyakran alkalmatlannak érezzük magunkat. Hogyan hirdethetjük őt ma a 21. század misszionárius tanítványaiként? Hogyan végezhetjük az evangelizálás küldetését családként, plébániai vagy egyházmegyei közösségként? A válasz ezekre a kérdésekre: a hiteles és következetes keresztény élet tanúságtétele által. Először is Jézus Krisztust kell a középpontba helyeznünk, mind az igehirdetésben, mind az életünkben. Az élet és a hit összhangját pedig nem tekinthetjük pusztán saját akaratunk gyümölcsének: az egyben kegyelem, melyet kérnünk kell az Úrtól, és amellyel személyes elkötelezettségünkkel és erőfeszítésünkkel együtt kell működnünk. Mert
A Jézus Krisztussal való személyes találkozás – mely olyan ajándék, amelyet Isten nem tagad meg tőlünk – az utolsó vacsorában találja meg súlypontját: ott Jézus az élet kenyeréül adja testét és az üdvösség italául vérét (vö. Mt 26,26–28), s arra kéri az Atyát, hogy tanítványai mindnyájan egyek legyenek, hogy a világ higgyen (vö. Jn 17,21). Az Úr elsősorban az eucharisztiában és az igében vár bennünket: ez az a két asztal, amelyből élünk és táplálkozunk. De találkozik velünk a másokkal való egyházi közösségben és felebarátunk testvéri befogadásában is, akiben jelen van, és akiben segítségünkre szorul. Evangelizálni tehát nem azt jelenti, hogy tanokat erőltetünk másokra, vagy hatékony szervezeti struktúrákban bízunk, hanem azt, hogy tanúságot teszünk a Jézus Krisztussal való valóságos találkozásról.
Az evangelizáció középpontjában ténylegesen az élet tanúságtétele és a közösség tagjainak egymáshoz való közelsége áll. Tanúságtétel nélkül nem lehetséges Jézus Krisztus kifejezett hirdetése. Amint Ferenc pápa emlékeztetett bennünket, az evangelizáció a hitre és „Isten üdvözítő szeretetének szépségére [épül], amely a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban nyilvánult ki” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 36), nem pedig a pusztán emberi bölcsesség meggyőző beszédeire vagy a prozelitizmusra épül (vö. 1Kor 2,1–5). Ez a feladat örömmel teli, hiszen
Az üdvösség üzenetének örömteli és életadó továbbadása részünkről alázatos és gondoskodó magatartást, valamint minden ember lelkiismeretének és szabadságának mély tiszteletét kívánja meg. Ebben a feladatban segítségünkre lehet a „közös imádság” újbóli meghonosítása, különösen családi körben, szem előtt tartva, hogy a keresztény családok a misszió alapvető sejtjei, mert „kis családegyházakként” arra indítják tagjaikat, hogy tevékenyen részt vegyenek a helyi közösségek, az egyetemes egyház nagy közössége és az egész társadalom életében.
Ehhez kapcsolódóan János második levelének imént hallott részlete [2Jn 4–9] annak felismerésében is segít, hogy a tevékeny szeretet nélkülözhetetlen az evangelizációhoz, a hit hirdetése elválaszthatatlan a megélt szeretettől és a leginkább rászorulók megsegítésétől. Ebben a levélben János sürgető felhívást intéz hozzánk a testvéri szeretetre: a megkeresztelt ember számára ugyanis a felebaráti szeretet áll a keresztény üzenet középpontjában: „kezdettől” ez a parancs (2Jn 5). Olyan tevékeny, elkötelezett és tiszteletteljes szeretetről van szó, amely egyúttal megmutatja az evangélium hirdetése és az emberi együttélés struktúráinak átalakítására irányuló törekvés közötti felbonthatatlan kapcsolatot (vö. *Magnifica humanitas* enciklika, 30).
Ugyanakkor a szeretet elválaszthatatlan az igazságtól, amely nem elmélet, nem elvont eszme vagy utópia, hanem egy személy: Jézus Krisztus, aki arra hív bennünket, hogy életünket az övéhez alakítsuk, hűségesen engedelmeskedve parancsainak. A tevékeny szeretet és az igazság összhangja azt kívánja tőlünk, hogy hitünket konkrét tettekre váltsuk, és megújult örömmel árasszuk az életszentség jó illatát. Ne feledjük, hogy igazság nélkül a szeretet puszta érzelgősséggé válik, a szeretet nélküli igazság pedig merevvé és rideggé lesz (vö. XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate enciklika, 3).
Ezért az evangelizációnak ma szembe kell néznie a hit továbbadásának változó körülményeivel és dinamikáival. A világ egyes térségeiben a hit továbbadása szinte teljesen megszakadt; ez a helyzet mindannyiunktól bátorságot kíván ahhoz, hogy vállaljuk az olyan új kihívásokat, mint a vallási közömbösség, az anyagiasság és az önzés, amelyek mindennapi döntéseinket meghatározzák. Ez az elkötelezettség arra hív bennünket, hogy megőrizzük az összhangot az Isten és a felebarát iránti szeretettel teli szív és az evangélium igazságában szilárdan gyökerező értelem között.
Kedves barátaim! A missziót nem lehet rögtönözni.
Imádkozom az Úrhoz, hogy ez a szeretet lángra lobbantsa mindannyiunk életét, hogy megkeresztelt emberként, keresztény közösségként kilépjünk a világba, és másokra is átragasszuk a feltámadt Úrral való találkozásból fakadó örömet; hogy jelenvalóvá tegyük ezt az örömöt családjainkban, munkahelyünkön szakmai feladataink lelkiismeretes végzésével, valamint a közéletben, ellenállva annak a kísértésnek, hogy a hitet a magánélet területére száműzzük. Ebben az apostoli elkötelezettségben az egyház segít tudatosítanunk, hogy élő kövekként közös felelősségünk van Isten templomának építésében (vö. 1Pét 2,5).
Kedves testvéreim!
Ezért arra hívlak benneteket, hogy már most, az Úr oltára előtt tartott első közös ünneplésünk alkalmával kötelezzük el magunkat itt, Chiclayóban és egész Peruban az élő remény, Jézus Krisztus továbbadása mellett, és „árasszuk el” evangéliummal falvainkat, településeinket és városainkat, hogy mindenkinek hirdessük az „Úr dicsőségét”.
Az Evangelizáció Szűzanyjának közbenjárása segítsen bennünket abban a feladatunkban, hogy az egész teremtésnek hirdessük az örömhírt (vö. Mk 16,15)! Így legyen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
