A tavalyi világbajnok Lando Norris, a McLaren versenyzője nyerte a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíjat vasárnap. A brit pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 14. futamgyőzelme.
A rajtnál a világbajnoki címét múlt héten bebiztosító Andrea Kimi Antonelli könnyedén hagyta ott a többieket, köztük az élről induló Norrist is és körről körre magabiztosan növelte előnyt. Antonelli a huszadik körben nem sokkal azután, hogy a mezőny nagy része gumikat cserélt az egyre inkább száradó pályához viszonyulva, a célegyenes végén megpördült, de vissza tudott térni a pályára, hibáját kihasználva azonban Norris az élre tört, ráadásul Isack Hadjar is megelőzte a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokát.
A verseny hátralevő részének legnagyobb kérdése az volt, hogy az interlagosi pályát végül eléri-e az a hatalmas esőfelhő, amely szinte végig körbejárta a helyszínt. Ez végül a 61. körben, azaz 11-gyel a vége előtt érkezett meg, a boxokban pedig pillanatok alatt készen álltak az újabb gumicserére.
Néhány körig még mindenki próbálkozott, de végül a hajrára mindenki cserélt, Norris ekkor senkitől sem zavartava autózhatott az élen, mögötte pedig jócskán lemaradva a négyszeres világbajnok, a 21. helyről induló Max Verstappen, valamint a másik Red Bull, a francia Isack Hadjar.
A leintésig – melyet a brazil sztárfutballista, Neymar tett meg – nem is változott a sorrend.
Mindeközben George Russell negyedik és Antonelli ötödik helyével a Mercedes Interlagosban bebiztosította konstruktőri világbajnoki címét. Az istálló öt év után ünnepelhet újra elsőséget, amely összességében a kilencedik a száguldó cirkuszban.
Pályafutása 400. futamát teljesítette a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit klasszisa – második az örökranglistán a spanyol Fernando Alonso (448) mögött –, aki ezúttal kilencedik lett.
A vb két hét múlva Las Vegasban folytatódik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


