November 7-én reggel a Szentatya Montevideóból repülőgépen Paysandúba utazott. Miután megérkezett a Brigadier General Aviator Tydeo Larre Borges nemzetközi repülőtérre, gépkocsival a Parque París Londres parkba ment, ahol 10:20-kor (magyar idő szerint 14:20-kor) misét mutatott be, melyen mintegy negyvenezer hívő vett részt.
Beszédében a pápa Boldog Jacinto Vera püspök példáját felidézve arra buzdította a híveket, hogy hűségesen folytassák az evangelizálást. A vidék három jellegzetes jelképéből – a hídból, a pálmaligetekből és a matéból – kiindulva a szilárd keresztény hit, a testvéri közösség és az imádság fontosságát hangsúlyozta. Arra kérte a jelenlévőket, hogy építsenek hidakat az emberek között, és adják tovább a hit kincsét a következő nemzedékeknek. A mise végén Arturo Eduardo Fajardo Bustamante püspök, a saltói egyházmegye főpásztora mondott köszönetet a Szentatya látogatásáért, aki a mise után visszautazott Montevideóba.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa spanyolul elhangzott homíliájának magyar fordítását teljes egészében közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Ez az első mise, amelyet látogatásom során Uruguay földjén bemutatok. Köszönöm, hogy itt vagytok. Az imént hallott olvasmányok egy igaz ember alakját állítják elénk, akit az Úr segít és megerősít, hogy teljesíteni tudja a rábízott küldetést.
Szent Pál a filippieknek írt levelében (vö. Fil 4,10–19) megköszöni a közösségnek, hogy támogatja missziós munkájában, tudatában annak, hogy szegénységében Isten az ő minden gazdagsága, és az isteni gondviselés azokon a testvéreken keresztül nyilvánul meg, akikhez küldetett.
Jézus pedig az evangéliumban (Lk 16,9–15) a becsületes embert állítja elénk példaként, aki Istent szolgálja, őt helyezi élete középpontjába, és hűséges mindenben, amit rábíznak, legyen szó akár nagy, akár kis dologról.
Ma, amikor itt, Paysandúban az eucharisztia ünneplésére összegyűltünk, és örömmel tölt el bennünket, hogy az uruguayi egyház oly sok hívét, valamint a testvéri országokból érkezett zarándokokat egy asztal köré gyűjthetjük, az igeliturgia arra indít bennünket, hogy felidézzük azt a sok hívő embert, akik a kontinens evangelizációjának kezdeteitől fogva az Úr nevében érkeztek ide, a Río de la Plata vidékére, hogy hirdessék azt a nagy örömet, amelyet ők maguk is megtapasztaltak a Krisztussal való találkozásban. Ahogyan az angyalok a pásztoroknak (vö. Lk 2,10), ők is örömmel adták tovább az evangélium örömhírét, és hitüket a szeretet és az irgalmasság cselekedeteivel fejezték ki.
Ezen a misén szeretnénk megemlékezni e föld szülöttéről, Boldog Jacinto Veráról, Montevideo püspökéről is, és szeretnénk hálát adni Istennek életéért és szolgálatáért. Ő következetesen tanúságot tett a hitről, amelyet hirdetett, nagylelkű volt a szeretet gyakorlásában, és teljesen az apostoli küldetésnek szentelte magát. Lelkipásztori buzgósága minden irányba kiterjedt, és nem mérlegelte az áldozatokat. Például
A „gaucsópüspök” háromszor járta be Uruguay területét, hitet és reményt víve lakóinak. Paysandú 1864-es történelmi védelme idején Vera püspök az ostromlott várossal szemközti Szeretet szigetén (Isla de la Caridad) telepedett le, hogy gondoskodjon mindkét harcoló fél menekültjeiről és sebesültjeiről. Ott maradt az ostrom végéig, hogy népe mellett legyen, és Isten nevében könyörgött azért, hogy az egymással harcoló testvérek testvéri öleléssel béküljenek ki.
Kedves testvéreim! Ma ránk hárul a feladat, hogy továbbvigyük az evangélium eme magvetőinek örökségét, mégpedig úgy, ahogyan Isten igéje tanít bennünket: igazságosan, becsületesen és hűségesen, tudva, hogy az üzenet, melyet hirdetünk, nem a mi tulajdonunk. Olyan kincs ez, amelyet az Úrtól kaptunk, és amelyet cserépedényben hordozunk (vö. 2Kor 4,7).
Három olyan jelkép jellemzi ezt a vidéket, amely segíthet bennünket abban, hogy elgondolkodjunk a hit nekünk ajándékozott kincséről és a ma ránk bízott küldetésről. Az első a híd, a második a pálmaligetek, a harmadik pedig a maté.
Itt, Paysandú városában található a General Artigas nemzetközi híd, amely az Uruguay folyón átívelve két szomszédos országot köt össze.
Erre a hivatásra kaptunk mindannyian meghívást: hidakat építeni, erősíteni a kötelékeket, egyesíteni, kommunikálni és továbbadni a hit örömét, ahogyan Boldog Jacinto is tette, „akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2).
Fontos továbbá, hogy a hídnak szilárd alapjai legyenek, és a leghevesebb sodrásnak is ellen tudjon állni. Amiként a sziklára épített ház szilárdan áll a viharban, a homokra épített házat pedig az összeomlás veszélye fenyegeti (vö. Mt 7,24–27), úgy a hídnak is megfelelő tartóelemekre van szüksége, hogy a szél és a víz ereje le ne döntse. Valahányszor kimentek a folyópartra, és megpillantjátok a hidat, jusson eszetekbe, hogy ez a jelkép bennünket is megjelenít, és az alapos keresztény képzés fontosságára figyelmeztet.
(vö. 1Pét 3,15), és ne hagyjuk, hogy „különféle megtévesztő tanítások” elsodorjanak bennünket (Zsid 13,9). Csak így válhatunk az egység eszközeivé és a szeretet kötelékeivé.
E vidék másik jellegzetes, szépségét adó jelképe a pálmaligetek. A zsoltárok könyvében ezt olvassuk: „Az igaz virul, mint a pálma” (Zsolt 92,13). Ez a fa ellenáll az erős szélnek, mélyre nyúló gyökerei vannak, a fényt keresve egyenesen az ég felé magasodik, és a yataypálma édes gyümölcsét termi. Szép képe ez eredetünknek és annak a célnak, amelyre meghívást kaptunk: gyökeret verni Krisztusban, az Alfában és Ómegában, életünk kezdetében és végében, hogy vele egységben maradva jó gyümölcsöt teremjünk (vö. Jn 15,5).
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ezen a vidéken a pálmák nem elszigetelten nőnek, hanem ligeteket alkotnak: sokan vannak, nincsenek egyedül, és nem egymástól távol állnak.
hívei pedig fölemelik tekintetüket, hogy együtt dicsérjék Krisztust, a magasságból felkelő napot, akinek fénye a béke útjára vezeti az emberiség lépteit (vö. Lk 1,78–79).
Végül gondoljunk egy olyan jelképre, amely az ország minden otthonában, minden iskolában és munkahelyen, minden baráti összejövetelen jelen van. A matéra gondolok, erre a jellegzetes dél-amerikai italra, amelynek mélyebb jelentését ti nálam jobban el tudjátok magyarázni. Bizonyára ma is elkísért benneteket a matétea az idevezető úton, és hazafelé is veletek lesz. A maté még Rómába is eljutott!
A maté a családias közelség, a barátság és a találkozás jele. Megtanít bennünket az osztozásra és az együttlétre, a bennünket összekötő és testvérekké tevő kötelékek megerősítésére. A maté a befogadás, az összetartozás és a közös értékek jele. A „matézás” jelképekben gazdag szertartás, melynek során szavak nélkül is párbeszéd folyik, és minden apró részletnek megvan a maga jelentése. Azokra az alkalmakra is gondolok, amikor az ember egyedül iszogatja a matét, és közben elcsendesedik, imádkozik.
Kedves testvéreim! El kell gondolkodnunk ezeken a közös jelképeinken, amelyek önazonosságot és az összetartozás érzését adják nekünk, eredetünkről beszélnek, és a jövő felé fordítanak bennünket. A hit is kezdettől fogva része az uruguayi nép életének, és kreatív bátorsággal kell továbbadnunk a következő nemzedékeknek.
Jézus a mai evangéliumban arra emlékeztet bennünket, milyen fontos hűségesnek lennünk a kapott ajándékokhoz: „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű” (Lk 16,10). Sok férfi és nő – köztük Jacinto Vera püspök – életre váltotta ezeket a szavakat: hűségesek maradtak a kapott hivatáshoz, és elvetették az evangélium magvait az uruguayi nép lelkében. Ezek a magvak ma is élnek a közösségben, de továbbra is biztosítanunk kell a szükséges feltételeket ahhoz, hogy növekedhessenek, és kibontakoztathassanak minden bennük rejlő lehetőséget. Továbbra is nevelnünk kell a gyermekeket és a fiatalokat a hitre, kísérnünk kell a családokat, támogatnunk kell az időseket, és gyakorolnunk kell a szeretet cselekedeteit.
Kedves testvéreim! Arra buzdítalak benneteket, hogy lelkesedéssel folytassátok az evangelizálás küldetését.
Legyetek testvéri közösség, amely összegyűlik, és megosztja életét és terveit, álmait és reményeit, különösen a leginkább rászorulókkal! Legyetek imádkozó közösség, amely párbeszédben marad az Úrral, „ahogyan barát beszél a barátjával” (vö. Jn 15,15)!
Égi Édesanyánk, a Harminchármak Szűzanyja oltalmazzon benneteket életetek útján, és vezessen benneteket mindig a Fiával, Jézussal való találkozásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


