A dél-komáromi Endresz Csoport Egyesület november 6-án a Szabadság téren működő Polgármesteri Hivatal dísztermében, valamint az épülete főbejáratánál található Horthy-emléktáblánál Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja Hit és hűség Istenben, emberben című zenés-irodalmi önvallomásával, valamint Pokornyi Gábor történésznek, az ottani Klapka György Múzeum igazgató-helyettesének ünnepi beszédével és koszorúzással emlékezett meg Komárom visszacsatolásának 88. évfordulójáról. A tartalmas rendezvényre a helyi lakosokon kívül a Duna bal partjáról is érkeztek érdeklődők, portálunk szintén elfogadta a szervezők meghívását.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »


