A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. December 1-jétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A határidő jelenleg még 25 771 autóst érint. A közigazgatás felkészült az ügyintézési feladatokra, és arra kéri az érintetteket, hogy ne hagyják az utolsó napokra a rendszámcserét.
A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának kivezetéséről még az előző kormány döntött 2024-ben. Az új szabályozás 2024. szeptember 1-jén lépett hatályba; ettől az időponttól kezdve új zöld rendszámot már kizárólag tisztán elektromos és nulla emissziós járművek kaphatnak, a korábban kiadott, plug-in hibrideken lévő zöld rendszámok használatára pedig 2026. november 30-ig biztosítottak átmeneti időszakot.
Az új kormány a szabályozást nem vonta vissza. Ennek egyik fontos oka, hogy a döntés végrehajtása már két éve megkezdődött: az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibridek már nem kaphattak zöld rendszámot, és számos tulajdonos időközben már elvégezte a cserét. A szabályozás visszavonása így azokat is hátrányosan érinthette volna, akik az előírásoknak megfelelően már alkalmazkodtak a változáshoz. A korábban zöld rendszámot kapott járművek esetében biztosított átmeneti időszakból pedig már csak alig három hét van hátra – olvasható a Tudományos és Technológiai Minisztérium közleményében.
A szabályozás módosításának hátterében az áll, hogy a hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint a hálózatról tölthető hibridek tényleges környezetvédelmi teljesítménye sok esetben elmarad a korábban feltételezettől. A változtatás célja, hogy a környezetkímélő járműveknek járó kedvezmények jobban igazodjanak azok tényleges környezeti előnyeihez, és hosszabb távon a tisztán elektromos közlekedés elterjedését ösztönözzék – írták.
A kormányablakok felkészültek az ügyintézésre
A kormányablakokban a határidő közeledtével kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az érintett autósok időben értesüljenek a teendőkről. Októberben figyelemfelhívó plakátokat helyeztek ki, papír alapon és digitális formában egyaránt, hogy minél több ügyfélhez eljusson
a november 30-i határidő.
A kormányablakok valamennyi rendelkezésre álló, gépjárműügyekkel foglalkozó ügyintézővel fogadják az ügyfeleket. Jelenleg nem tartják szükségesnek a rendkívüli nyitvatartás bevezetését, ugyanakkor az ügyforgalom alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és szükség esetén egyes kormányablakokban a hosszabb ügyfélfogadás lehetőségét sem zárják ki.
Az ügyintézéshez előzetesen időpontot lehet foglalni a Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban, DÁP-os vagy Ügyfélkapu+-azonosítást követően. Az időpontfoglalás azonban nem kötelező: az érintettek sorszámhúzással is intézhetik az ügyet a kormányablakokban.
Hogyan történik a rendszámcsere?
A járműtulajdonosok két lehetőség közül választhatnak:
Fontos, hogy a karakterazonos rendszám legyártása időigényes lehet, ezért különösen azoknak érdemes mielőbb intézkedniük, akik ezt a megoldást választják.
Az átrendszámozás után pedig a tulajdonosnak gondoskodnia kell arról is, hogy az új rendszámot bejelentse a biztosítónak, az autópálya-matrica esetében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak, valamint – ha van – a parkolótársaságnak és lízingelt autó esetén a lízingbeadónak is.
Aki elmulasztja a határidőt…
2026. december 1-jétől az 5N és 5P környezetvédelmi osztályba sorolt, zöld rendszámmal közlekedő járművek már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. Közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja a rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt, valamint kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A jármű csak az átrendszámozást követően kerülhet vissza a forgalomba.
Ezért különösen fontos, hogy az érintettek ne hagyják az ügyintézést az utolsó napokra. A november 30-án benyújtott, de még le nem gyártott rendszámra váró autó december 1-jétől nem közlekedhet a régi zöld rendszámmal – figyelmeztet a tárca.
A változás nem érinti a tisztán elektromos és a nulla emissziós járműveket. Az 5E és 5Z környezetvédelmi osztályba sorolt autók továbbra is jogosultak a zöld rendszámra, és megmaradnak az ehhez kapcsolódó adó- és illetékkedvezményeik is: többek között a gépjárműadó, a cégautóadó, a visszterhes vagyonátruházási illeték és a regisztrációs adó alóli mentesség.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


