A nők biztonság iránti igénye és a férfiak igazságosság iránti igénye összeegyeztethető. Olyan közös szemlélet alapjai lehetnek, amelyben minden áldozat segítséget kap, és minden megvádolt embert tisztességes eljárás illet meg. Az Isztambuli Egyezmény körüli vitához ebből az irányból szeretnék hozzászólni.
Egy régi barátnőm egyszer arról beszélt, hogy nőként nagyobb biztonságban szeretné érezni magát. Felidézett egy hazafelé vezető utat: valaki követte a falujuktól távolabb eső buszmegállótól. Az a néhány kilométeres út félelemmel telt.
Ez a történet azóta is eszembe jut, amikor a nők elleni erőszakról és annak megelőzéséről olvasok. Egy közéleti vita könnyen elvont fogalmak, politikai állásfoglalások és egymásnak feszülő táborok ügyévé válik. Közben az eredeti kérdés nagyon is konkrét: hogyan lehetne elérni, hogy valaki biztonságban hazajusson, biztonságban éljen az otthonában, és segítséget kapjon, ha bántják?
Férfiügyekkel foglalkozó szerzőként fontosnak tartom, hogy erre a kérdésre is legyen válaszunk.
A nőket érő erőszak megelőzése és az áldozatok támogatása olyan cél, amely mellett férfiként is kiállhatunk. Ehhez hozzátartozik, hogy megpróbáljuk megérteni azokat a tapasztalatokat, amelyek esetleg távol állnak a saját életünktől.
Aki egy kihalt utcán attól tart, hogy követik, annak a félelme valóságos. Aki a saját otthonában fenyegetésben él, annak védelemre van szüksége. Aki segítséget kér, joggal várja, hogy figyeljenek rá.
Az egyes intézkedések, megfogalmazások és társadalmi magyarázatok ettől még vitathatók. Az együttérzés mellett helye van a pontos kérdéseknek és a következetes kritikának is. A vita akkor lehet termékeny, ha világosan megmutatjuk: milyen problémát látunk, és milyen megoldást szeretnénk helyette.
Ugyanezzel a figyelemmel kellene fordulnunk a bántalmazást elszenvedő férfiak felé.
Egy férfi is kerülhet olyan kapcsolatba, amelyben rendszeresen megalázzák, fenyegetik, ellenőrzik vagy fizikailag bántalmazzák. Az ő helyzetének megértését nehezítheti az az elvárás, hogy férfiként legyen erős, oldja meg, védje meg magát. Ha ezt nem tudja megtenni, a történtek mellé szégyen is társulhat.
A segítséghez vezető út első lépése sokszor az, hogy az ember egyáltalán kimondhassa: bajban vagyok.
Olyan áldozatsegítést szeretnék, amelyben ezt egy férfi is elmondhatja anélkül, hogy nevetségessé válna. Ahol az egyéni helyzet alapján mérik fel a veszélyt és a szükségleteket. Ahol a támogatás formáját az határozza meg, mire van szüksége az érintettnek.
A férfiáldozatok láthatósága önmagában is fontos cél. Az ő szenvedésüknek is helye van a közös gondolkodásunkban.
Ehhez gyakorlati kérdések tartoznak. Tudja-e egy bántalmazott férfi, hová fordulhat? Felismeri-e a környezete, hogy segítségre szorul? Felkészültek-e a segítséget nyújtók az ő fogadására? Milyen támogatást kaphat, ha gyerekek is érintettek?
Ezekre érdemes konkrét válaszokat keresni.
Az erőszakról szóló vitákban a megvádolt ember jogaira is figyelnünk kell.
Egy súlyos vád az érintett családi kapcsolataira, munkájára, jó hírére és a gyerekeivel való kapcsolatára is hatással lehet. Ez nagy felelősséget ró mindenkire, aki az ügyben dönt, tájékoztat vagy nyilvánosan állást foglal.
A veszélyben lévő embernek gyors és érdemi segítségre lehet szüksége. A felelősség megállapításához ugyanakkor körültekintő vizsgálat, bizonyítékok és tisztességes eljárás szükséges. Mindkét követelményt komolyan kell vennünk.
A tudatosan hamis vád kérdéséről is lehet és kell beszélni. Az ilyen cselekedet súlyos sérelmet okozhat. De pontosan kell fogalmaznunk: a bizonyítottság hiánya önmagában nem bizonyítja, hogy a feljelentő hazudott. Egy történet tisztázatlansága és a tudatos megtévesztés eltérő helyzet.
Ez a különbségtétel minden érintett érdeke. Segít elkerülni, hogy előítéletek alapján döntsünk akár a segítséget kérőről, akár a megvádolt emberről.
Az Isztambuli Egyezmény körüli vitában számomra ezek a gyakorlati kérdések adják a mércét:
Egy-egy konkrét intézkedés értékeléséhez pontos szövegekre, adatokra és a gyakorlati működés ismeretére van szükség. A közös célokat azonban már most világossá tehetjük.
Én olyan megközelítést szeretnék képviselni, amely képes egyszerre látni a félő nőt, a bántalmazott férfit, a veszélyben lévő gyereket és az igazságtalanul megvádolt embert. Mindegyikük helyzete önálló figyelmet érdemel.
Férfiügyi közösségként sokszor kérjük, hogy a társadalom hallja meg a férfiak nehézségeit. Ezt az igényt akkor is következetesen képviselhetjük, amikor mások kiszolgáltatottságával találkozunk. A saját tapasztalataink segíthetnek érzékenyebbé válni arra, milyen az, amikor valakinek a fájdalmát elintézik egy vállrándítással.
Erről készítettem az alábbi videót is. Személyes történetből indulok ki, és a biztonság, az áldozatsegítés, valamint az igazságos elbírálás kapcsolatáról beszélek.
A videó itt tekinthető meg:
A hozzászólásokban elsősorban arra keresném veletek a választ: milyen konkrét változtatások segítenének abban, hogy a veszélyben lévő emberek védelmet kapjanak, és közben minden érintettel tisztességesen járjanak el?
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
