November 4-én, Borromeo Szent Károly püspök liturgikus emléknapján tartották meg az Esterházy János Zarándokközpontban a hagyományos elsőszerdai szentmisét, amelyet Esterházy János mielőbbi boldoggá avatásáért ajánlottak fel. A Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnában bemutatott szentmise főcelebránsa Mikus Csaba, Bacsfa-Szentantal plébánosa volt.
Az alsóbodoki elsőszerdai szentmisék immár több mint egy évtizede következetesen hordozzák és erősítik azt a lelki küldetést, amely a keresztény hit megélését, a felvidéki magyarság megmaradását, valamint a közép-európai népek közötti kiengesztelődés előmozdítását szolgálja.
Az imádság középpontjában ez alkalommal is Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásának ügye állt, a liturgikus emléknaphoz kapcsolódva pedig Borromeo Szent Károly püspök példája is hangsúlyt kapott.
A szentmise zenei szolgálatát ez alkalommal is Tigyi Miloš kántor látta el.
A szentmise homíliájában Mikus Csaba atya az evangéliumi tanításból kiindulva a hit, az értelem és a mindennapi keresztény tanúságtétel összefüggéseire irányította a figyelmet.
Mint rámutatott,
minden szentmise középpontjában Jézus Krisztus áll, akinek keresztáldozata az oltáron újra megjelenik.
A hívek így lélekben maguk is a Golgota alá állhatnak, felismerve Isten áldozatának nagyságát, a bűnbocsánat ajándékát és azt, hogy Krisztus követése új értelmet ad az emberi életnek. Ebben az imádságban kérik azt is, hogy Esterházy János az üdvözültek sorába emelkedve közbenjárhasson értük.
Csaba atya a napi evangélium toronyépítőről és hadba induló királyról szóló példabeszédeit is felidézte.
Hangsúlyozta,
Jézus ezekkel arra tanít, hogy az embernek értelmesen, megfontoltan kell cselekednie.
Az ószövetségi gondolkodásban az igazi bölcsesség egyik legfontosabb ismérve az Istenbe vetett hit volt: az értelmes ember felismeri az Úr nagyságát, szereti őt, és kész követni is. Ennek azonban ára van, hiszen Krisztus tanítványa az, aki vállalja keresztjét, és a nehézségek ellenére sem tér le a hit útjáról.
Mikus atya aláhúzta, hogy
a keresztény tanúságtétel nem csupán a papok, hanem minden megkeresztelt ember feladata.
A hit valódiságát elsősorban a mindennapokban mutatja meg az ember: családjában, gyermekei nevelésében, munkahelyén és személyes döntéseiben. Esterházy János éppen ebben jelent követendő példát, hiszen hitét családjában, politikai közéleti szerepvállalásában, sőt még a börtönben is igyekezett megélni és megvallani.
A plébános atya arra buzdított, hogy kérjük Istentől az ehhez szükséges bölcsességet és bátorságot, a szentáldozásban pedig merítsünk erőt Krisztusból, aki képes átalakítani életünket, és az igazi boldogság felé vezetni bennünket.
A szertartás végén ifj. Csámpai Ottó, a zarándokközpont igazgatója mondott köszönetet a híveknek és zarándokoknak, hogy jelenlétükkel megtisztelték az ünnepi alkalmat. Háláját fejezte ki Mikus Csaba atyának is, amiért készséggel vállalta a szentmise bemutatását. Zárásként röviden ismertette a decemberi, szlovák nyelvű elsőszerdai szentmise időpontját is.
Az ünnepi liturgia zárásaként a hívek közösen elimádkozták az imát Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért, valamint lelki örökségének kibontakozásáért.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


