Tíz éve, 2016. október 30-án súlyos földrengés pusztított a közép-olaszországi Norcia térségében, ahol összedőlt Európa védőszentje, Szent Benedek szülővárosának gyönyörű román kori bazilikája. XIV. Leó pápa az évforduló alkalmából október 31-én a vatikáni Kelemen teremben fogadta a térség városainak és falvainak 350 fős küldöttségét és az összehangolt újjáépítés folytatására buzdította őket.
Nehemiási összefogással
„Tíz év telt el a környéketeket sújtó 2016-os tragikus földrengéssorozat óta. Ezek az történések több száz áldozatot követeltek, széles körű pusztítást és mély fájdalmat okoztak egész közösségekben, amelyek a mai napig viselik a sebeket” – kezdte beszédét a Szentatya. Az újjáépítés közös feladatához kapcsolódva a Magnifica humanitas enciklikájában említett nehemiási összefogásra utalt. Elmondta, az újjáépítés közösségi munka, ezért az egész nép közös felelőssége révén épül fel az új város. Az összefogás mellett szükség van még egy prófétai látomásra is, amely képes felismerni a romok között egy új otthon és egy új város tervét. Ez a prófétai tekintet meglátja a romok mögött azt, amit még senki nem vett észre, pedig a jelenlegi rosszban meg lehet látni a lehetséges és szükséges jót.
Közös építés szinodális megközelítéssel
Leó pápa tehát arra buzdította az érintett térségek felelős vezetőit, hogy ezzel a kettős szemponttal folytassák útjukat: egyrészt a közös építés szinodális megközelítésével; másrészt egy prófétai vízióval, amely a jelenlegi szükségletekből kiindulva előre tekint, és megragadja a közjót, amelyet aktívan kell képviselni.
Rámutatott, hogy azokon a helyeken, ahonnan a küldöttség érkezett, Isten emberei „ezzel a kettős látásmóddal a történelmi rosszat jóvá tudták alakítani”, így tett Casciai Szent Rita, Tolentinói Szent Miklós, Norciai Szent Benedek és Assisi Szent Ferenc is. Az utóbbi egyenesen felszólítást kapott az Úrtól, amint a feszület előtt imádkozott: „Menj, és javítsd meg a házamat, amely, mint látod, romokban hever!” Erre Ferenc először fizikailag kezdte helyreállítani a környék több kicsi templomát, de később megértette, hogy a „ház”, amelyről az Úr beszélt, maga az Egyház, amely akkoriban mély lelki válságon ment keresztül. A szentek példája arra emlékeztet minket – folytatta a pápa –, hogy
Az emberi szív újjáépítése is szükséges
Ezért tíz évvel a földrengés után minden erőfeszítésünket arra kell fordítanunk, hogy a fizikai újjáépítés a lehető leggyorsabban, biztonságosan és átláthatóan megtörténjen – mutatott rá a pápa. Hogy a remény tartósnak bizonyuljon, ahhoz perspektívára, távlati tervre van szükség: meg kell határoznia azokat a viszonyítási pontokat, amelyek irányítják az utat – tette hozzá. A Szentatya Aggeus próféta bibliai alakját idézte fel, aki részt vett Jeruzsálem újjáépítésében. A vezetőkhöz és a város lakosságához fordult, hogy mindenki érezze át saját felelősségét az újjászületés közös munkájában, valamint arra is kérte az otthonukért aggódó embereket, hogy ne feledkezzenek meg a Szent Város szívét jelképező templom újjáépítéséről sem.
– zárta beszédét Leó pápa. Végül Szűz Máriának és térségük védőszentjeinek oltalmába ajánlva, megáldotta az audiencia résztvevőit.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


